Plébániáink az egyházmegyében – Hittanos olimpiát tartottak Pécsen

Hazai – 2023. május 17., szerda | 11:54

A Pécsi Egyházmegye hitoktatási irodája szervezésében idén május 10-én rendeztek hittanos olimpiát a pécsi Magtár Látogatóközpontban. Az eseményen az egyházmegye különböző településeiről érkező gyermekek vettek részt, közel százan. A vetélkedőt A mi plébániánk, helyünk az egyházmegyében címmel, két kategóriában hirdették meg: 5–6., illetve 7–8. osztályos diákok négyfős csapatai versengtek.

A csapatok már a verseny előtt is összedolgoztak, hiszen plébániájuk nagyköveteiként egy néhány perces videót kellett készíteniük, bemutatva plébániájuk történetét, jellemzőit, érdekességeit, életét. Az alkotás készítése során a gyerekek jobban megismerhették a saját egyházközségüket, a videókból összeállított válogatás pedig versenyfeladattá vált a többiek számára is: néhány elhangzó információ alapján húsz különböző plébániát kellett felismerniük és beazonosítaniuk a versenyzőknek.

Minden csapat magával hozott és a verseny helyszínén egy rögtönzött kiállítótérben bemutatott egy, szabadon választott technikával – szintén előre és együtt – megalkotott tárgyat (például szobrot, makettet, plakátot, zászlót stb.), amely plébániájuk legfontosabb, legérdekesebb jellemzőit jelenítette meg.

A program kezdetén Felföldi László pécsi megyéspüspök köszöntötte a részt vevő gyerekeket és az őket felkészítő hitoktatókat, kísérőket.

Rövid ima után egy bemelegítő, csapatépítő játék következett; majd egy kvíz, melyben a Pécsi Egyházmegye történetéről, nevezetességeiről, zarándokhelyeiről, püspökeiről szóló kérdésekre kellett a csapatoknak megtalálniuk a helyes választ.

Egy olimpia nem maradhat a négy fal között és mozgás nélkül, így a verseny második felében a csapatok két újabb feladatlappal vonultak ki „terepre”: sétálólapokkal bejárták a székesegyházat, majd az Expedíció a Székesegyház körül címet viselő játékos feladatlap megoldásához kívülről kellett nagyon figyelmesen körbejárniuk a templomot és közvetlen környezetét, rejtett részleteket, díszítőelemeket és egyéb titkokat felkutatva, megszámolva, megfejtve és összegyűjtve.

Közös ebéddel majd eredményhirdetéssel ért véget a jó hangulatú vetélkedő.

Az egyházmegyei hittanos olimpiát a szervezők terve szerint jövőre is megrendezik.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye/Siposné Antal Tímea hitoktatási pedagógiai munkatárs

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria