Rekreációs alkalomra hívták a Kaposvári Egyházmegye papságát Esztergomba

Hazai – 2025. szeptember 29., hétfő | 9:47

Szeptember 22. és 24. között rekreációra hívták a Kaposvári Egyházmegye papjait és diakónusait Esztergomba. A program szervezésével megbízott papi közösség, a kaposvári Plébániai Unió célja egy olyan program megteremtése volt, mely valódi felfrissülés, töltekezést jelent, vagyis szellemi, lelki és testi szinten egyaránt.

A résztvevők hétfőn délelőtt érkeztek meg a Szent Adalbert Központhoz, ahol Török Csaba professzor, a Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház plébániai kormányzója várta őket. „Csaba atya kiemelve, hogy hosszú útról érkeztünk, első állomásként a Panorámaterembe kalauzolt minket, ahol kávé, üdítő és finom sütemények mellett röviden beszélt a bazilikában több éve zajló felújítási munkálatok érdekes részleteiről” – mondta el a Plébániai Unió papja, Antal Zsolt. Ezt követően Török Csaba bemutatta a kincstár legérdekesebb és legértékesebb tárgyait.

A Prímás Pincében elfogyasztott ebéd után Ádám Miklós biblikus tanár előadását hallgathatták meg az atyák. Az előadó a Szentírás társadalmi tanítására mutatott rá egyfajta egységbe fogó szemlélettel, mely nem az egyes részeket emeli ki, hanem figyelembe veszi azt, hogy a Biblia egységes egész mű, és ekként adatott a kezünkbe mint Isten Igéje.

Ádám Miklós hangsúlyozta, hogy a Szentírás elsődlegesen arról akar tanítani, hogy ki az Isten, és ennek fényében ki az ember. A Biblia reálisan néz az emberre, és párbeszédre hívja, amelyben az ember őszinte lehet. „Fontos, hogy hagyjuk, hogy a szöveg az legyen, ami, vagyis ne akarjuk beletenni, belelátni a saját elképzeléseinket – ez lenne az eiszegesis –, hanem kinyerni akarjuk a szövegből Isten üzenetét, vagyis exegetizáljuk” – hangsúlyozta Ádám Miklós.

A hétfői napot borkóstoló és ünnepi vacsora zárta a Prímás Pincében.

Másnap a program a Bibliothecában, vagyis az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban indult, ahol Szalai Katalin intézményvezető mutatta be a jelentős gyűjteményt, kódexeket (pl. Bakócz-graduálé), ősnyomtatványokat. „Számomra a legérdekesebb a Somogy vármegyéről szóló helytörténeti bejegyzések megtekintése volt, melyek egy sok századdal ezelőtti képet tártak elénk” – emelte ki a Plébániai Unió másik papja, Vörös Péter.

A délután a fizikai feltöltődés és kikapcsolódás jegyében telt. A papság egy része a kirándulást választotta a Pilisbe, míg a csoport másik fele wellnessprogramon vett részt.

A nap zárásaként közös szentségimádáson imádkoztak az atyák önmagukért és a rájuk bízottakért.

„Szerda délelőtt arról beszélgettünk, hogy kinek milyen programok, továbbképzések, kikapcsolódási lehetőségek jelentik az igazi felfrissülést, mit tehetünk annak érdekében, hogy jól legyünk” – számolt be Kisiván Csaba a Plébániai Unióból.

A délelőtti fórumot követően a háromnapos program az esztergomi bazilikában bemutatott ünnepi szentmisével zárult.

Forrás és fotó: Plébániai Unió Kaposvár/Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria