A kezdeményezés a Magyarországon jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokat – különösen az Ukrajnából érkezetteket – többek között lakhatási, munkaerőpiaci, szociális és integrációs támogatással, valamint magyar mint idegen nyelv oktatás támogatással segítette.
A program átfogó, egymásra épülő szolgáltatásai kézzelfoghatóan erősítették a résztvevők beilleszkedési esélyeit.
A lakhatási és megélhetési támogatások stabilabb élethelyzetet teremtettek; a magyar mint idegen nyelv tanulásához biztosított képzések önállóbb ügyintézést és könnyebb mindennapi eligazodást tettek lehetővé.
Az állampolgári és interkulturális foglalkozások múzeumpedagógiai programokkal és rövid áttekintésekkel a magyar történelemről, jogrendszerről és közszolgáltatásokról támogatták a tájékozódást.
A munkaerőpiaci tanácsadás és közvetítés révén több résztvevő közelebb került a foglalkoztatáshoz, vagy javultak az álláskeresési kompetenciái.
A pszichoszociális és mentálhigiénés segítségnyújtás támogatta a célcsoportot a mindennapi nehézségekkel való megküzdésben, a gyermekeknek szervezett fejlesztések pedig segítették az iskolai beilleszkedést és a tanulási motivációt.
A szolgáltatások rugalmasan követték az egyéni szükségleteket, és egységes szakmai keretben, a Katolikus Karitász Integrációs Központjára támaszkodva valósultak meg.
A projekt a Katolikus Karitász Integrációs Központjában (1115 Budapest, Bartók Béla út 104.) valósult meg, és 2025 októberéig biztosított támogatást az érintettek számára.
A Katolikus Karitász a háború kitörése óta folyamatosan segíti az Ukrajnából érkezőket; a szervezet 2022-ben megnyitott integrációs központja azóta több ezer család számára nyújtott megélhetési és lakhatási támogatást, magyar nyelvtanfolyamokat, egészségügyi szolgáltatásokat és közösségi programokat.
A most zárult projekt erre a szakmai és infrastrukturális háttérre épült.
A program a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap Plusz keretében, az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával valósult meg.
A projektről bővebb információt a www.karitasz.hu oldalon olvashatnak.
Forrás: Katolikus Karitász
Fotó: Vermes Tibor/Katolikus Karitász
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria










