Kórusvezetőknek szervezett szakmai napot a Pueri Cantores Székesfehérváron

Hazai – 2025. október 31., péntek | 9:57

Szakmai napot tartott a katolikus ifjúsági kórusokat összefogó Pueri Cantores hazai szövetsége október 25-én. Az eseményen, amely mindenki számára nyitott volt, a kórusvezetők hivatásukat a musica sacra felől közelítették meg. A szakmai napnak a székesfehérvári Krisztus Király Plébánia Közösségi Háza adott otthont.

Az esemény moderátora Zemlényi Katica, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) Felnőtténekkari Szakbizottságának elnöke, a Vox Mirabilis Kamarakórus művészeti vezetője volt.


A köszöntőben Rostetter Szilveszter, a Pueri Cantores Magyar Szövetség (PCMSZ) elnöke elmondta, hogy a szervezet hivatását tekintve két alappilléren áll, melyek a spiritualitás és a kóruséneklés tudományában való jártasság. Ezúttal  utóbbi került a középpontba.


A szakmai program változatos és mozgalmas beéneklési gyakorlatokkal kezdődött Zsilinszky Cecília, a PCMSZ alelnöke vezetésével, aki a három előadó közül elsőként azt is bemutatta, hogyan célszerű a kicsi gyerekeket, illetve a középiskolás korosztályt „beénekeltetni”, azaz megfelelően előkészíteni a hangjukat a kórusmunkára, illetve hogy miként lehet számukra a kóruspróba elengedhetetlenül fontos, ám amúgy elég unalmas részét játékossá, élvezetessé varázsolni.


Ezt követően Farkas Domonkos, a Gödöllői Premontrei Iskolaközpont zenetanára tartott előadást arról, hogyan lehetne a gregorián ének rangját visszaállítani az Egyházban, és hogyan lehet a fiatalokkal megszerettetni ezt a gyönyörű dallamkincset. Ehhez elsősorban rendszeresség, hétről hétre való liturgikus gyakorlat szükséges, ami a Gödöllői Premontrei Apátság esetében alapvetés.

A harmadik előadó Sapszon Borbála, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola tanára és kórusvezetője volt, aki iskolájuk repertoárját ismertette. Elmondta: számos hazai és külföldi szerző szebbnél szebb alkotása alkalmas liturgikus és hangversenyszerű előadásra egyaránt.

Az előadásokat három csoportban kerekasztal-beszélgetések követték, melyeken a főbb témák a kórusmenedzsment, a működési nehézségek kezelési metódusai, a forrásteremtés lehetőségei voltak, de szó esett a családok bevonásának fontosságáról is.


A résztvevők a Salve Regina közös eléneklésével zárták a napot.

A Pueri Cantores világszervezet több mint 75 éves múltra visszatekintő nemzetközi szövetség, amely a katolikus ifjúsági kórusokat fogja össze szerte a világban. A hivatalosan idén elismert magyar tagszervezet képviselői is részt vettek a Pueri Cantores Nemzetközi Föderáció müncheni világtalálkozóján július 16. és 20. között.

A Pueri Cantores Nemzetközi Szövetség fő célkitűzése, hogy az egyes közösségek az emberek és nemzetek közötti megbékélésért imádkozzanak együtt az énekszó hangján, hidat építve nemzetek, kultúrák és generációk között, a békét és az összetartozást szolgálva. A szervezet székhelye a Vatikánban van, a Világiak, Család és Élet Dikasztériumának felügyelete alá tartozik.

Magyarország hosszú ideig nem volt hivatalos tagja ennek a mozgalomnak, azonban 2025-ben – sokéves előkészítő munka után – hazánk végre csatlakozhatott a nemzetközi hálózathoz, miután a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jóváhagyta a magyar szövetséget mint belső egyházi jogi személyt. Különösen örömteli, hogy a belépés évében máris a világszervezet hatodik legtöbb énekkart számláló tagországává váltunk. Ez a tény is mutatja a hazai egyházzenei élet mélységét, a pedagógusok és plébániai közösségek odaadását.

A Pueri Cantores Magyar Szövetség 2026 júliusában Gödöllőn szervezi meg Magyarországon első nemzetközi jellegű találkozóját, melyen lengyel, szlovák és osztrák kórusok részvétele is várható. A további résztvevők fiatal hazai énekesek lesznek katolikus iskolák és plébániák kórusaiból.

Forrás és fotó: Pueri Cantores Magyar Szövetség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria