Az egyházmegye Pasztorális Helynöksége, Kondé Lajos pasztorális helynök vezetésével november 7–8-ára Máriaradna – Temesvár – Csanád útvonalon zarándoklatot szervezett. Az egyházmegyéből plébániánként két-két fő részesülhetett ebben a lelki élményben.
A zarándoklat elsőként Máriaradnára vezetett. Szikrázó napsütésben járták végig az igazán különleges kálváriát. A szépen gondozott stációkat más és más település hívei állították, de egységes tervek szerint. A dombon régmúlt idők stációinak maradványai emlékeztetnek az elmúlásra.
A templomot és a rendházat nemrég újították fel. A zarándokok a gyönyörű kegytemplomban szentmisén vettek részt, majd a máriaradnai plébános, Ioan Cădărean mesélt a kegyhely történetéről.
Máriaradna a magyar katolikusok egyik legfontosabb zarándokhelye, a Bánság és a szegedi nagytáj központi búcsújáró temploma. A történelem viharai közepette számos csoda történt itt. Zarándokok ezrei keresik fel a kegyhelyet, hogy hálát adjanak a Szűzanyának.
Útjuk következő állomása Temesvár volt. A vacsora után Lauš Petar Nikola püspöki irodaigazgató temesvári sétára hívta a zarándokokat, a püspökség kápolnájába is bevezette őket.
A második nap délelőttjén a gyönyörűen felújított székesegyházban Pál József Csaba temesvári megyéspüspök fogadta a csoportot, és mesélt a székesegyházról, az ottani hitéletről. Majd Kondé Lajos minden résztvevőnek egy személyre szóló elismerő oklevelet adott át hálából az eddigi plébániai szolgálatáért.
Ezek után Bajkai-Fábián Róbert kántor, idegenvezető egész délelőttjét a zarándokcsoportra szánva mesélt Temesvár történetéről, az 1989-es forradalom tragikus részleteiről, a város szakrális helyeiről.
Délben folytatták útjukat Ős-Csanád felé, ahol Bene Tamás plébános várta őket finom ebéddel, majd bemutatta az évezredes történelmünket őrző templomot, ahol az a kőkoporsó látható, melyben Szent Gellértet eltemették.
„A két nap minden perce lélekemelő volt. Az együtt imádkozások, a beszélgetések, a közös élmények az összetartozás érzésével ajándékoztak meg bennünket. Mindez nem jöhetett volna létre, ha Kondé Lajos, a Pasztorális Helynökség odaadó munkatársai, a minket fogadó atyák és a helyi hívek nem tették volna oda szívüket-lelküket a szervezésbe. Köszönjük!” – zárta beszámolóját Moróné Tapody Éva.
Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria


