Szükségünk van közösségre, de a közösségnek is ránk – Özvegyek hétvégéje Domaszéken

Mohi Sándor: A Házas Hétvége lelkiségi mozgalom özvegyekért felelősének meghívására a közösség tizenhét megözvegyült tagja vett részt május 14–16. között a domaszéki Zöldfás Lelkigyakorlatos Házban, a lelkiséghez 2018 óta új programként kapcsolódó és ez alkalommal hatodszor megrendezett Özvegyek Hétvégéjén. Tizenegyen az anyaországi, ketten az erdélyi és négyen a vajdasági közösségből érkeztek.

A programot Bíró László püspök és Nagy József vajdasági atya mellett a közösség három férfi és három női özvegy tagja vezette. Utóbbiak – a Covid-időszak kivételével – minden korábbi találkozón részt vettek.

A Házas Hétvége olyan módszert dolgozott ki, amellyel a benne levő házasfelek ráláthatnak saját helyzetükre, lelki, illetve egymáshoz viszonyuló gondjaikra. A foglalkozásokat vezető előadók olyan elgondolkodtató kérdéseket tesznek föl nekik, amelyekre írásban kell válaszolniuk, majd a házastársak egymással megbeszélik azt: „én mit hibáztam, te mit hibáztál”. Hogyan javítsunk rajta egyénileg vagy közösen?

A mostani összejövetel azért volt fontos, mert a magára maradt özvegy kapta meg azokat a kérdéseket, amelyeken önmagának kellett elgondolkodnia azért, hogy rálásson önmagára, önmaga helyzetére, és nagy- vagy kiscsoportos beszélgetések segítségével változtatni tudjon azon a helyzeten, amibe az élet belekényszerítette.

Szakmáry Kamilla: Andrásom 180 napja ment el hirtelen Istenhez. Eléggé bezártam magam a fájdalmamba és beletemetkeztem a munkámba. Nehéz lélekkel indultam Domaszékre az Özvegyek Hétvégéjére. A Zöldfás lelkigyakorlatos ház maga és a gondozott zöld környezet megnyugtatóan hatott rám. Az atyák mély, de személyes, lélekfelrázó tanítása nagy hatással volt. A teamek őszinte bevezetői lassan megvigasztaltak bennünket. Kezdtük látni, hogy ez az út, amit mi járunk, ha nehéz is, feladatot ad nekünk. Nem vagyunk értéktelenek, hanem Istennek terve van velünk. Gyászunk sivatagában tudnunk kell megtalálni a reményt, és dönteni, merre akarok tovább menni.

Tizenheten gyűltünk össze: özvegyek, akik már évek óta egyedül élnek, olyanok, akik az elmúlt egy évben veszítették el társukat, és volt köztünk olyan is, aki mindösze 2 hónapja gyászol. Kiscsoportokban beszélgettünk, ahol a teamek kísértek bennünket. Jó volt olyanoknak elmondani fájdalmunkat, akik ugyanezt élik. Először magunkkal kellett kiengesztelődni, békességet teremteni, aztán előre tekintve dönteni, talpra állni. Megtanulni segítséget kérni, de gyermekeink családját sem túlterhelni. Tudni, hogy ők is gyászolnak, de másképpen.

Legfontosabb, hogy egyedül vagyunk, de nem magányosak. Kell, hogy kapcsolatban legyünk másokkal. Különösen fontos, hogy régi csoportjainkba visszajárjunk, és bátran vállaljunk feladatot. Szükségünk van közösségre, de a közösségnek is ránk.

A gyónások, a szentségimádás mind erősítették a hitünket. A végén pedig a gyöngyfűzésnél kivirultunk, felszabadultak lettünk, és új reménnyel indultunk új utunkon Isten felé.

A szervezők a team tagjai és a résztvevők nevében nagy hálával gondolnak mindazokra, akik fáradtságot nem kímélve segítették a hétvégét. A helybeli ellátás nemcsak ízletes, hanem családiasan kedves volt. A HH Délalföldi Tartománya által ajándékozott büfét egy melegszívű, szolgáló és a háttérben imádkozó csodálatos csapat látta el. Külön köszönet illeti mindazokat is, akik a rászorulókat áldozatosan háztól házig szállították, valamint azokat, akik három napon át a helyszínen, csendben és kitartóan szolgáltak. A Jóisten áldja meg valamennyiüket!

Forrás és fotó: Házas Hétvége lelkiségi mozgalom

Magyar Kurír