Tanuljunk Máriától Isten jelenlétében élni – Nagyboldogasszony ünnepe a győri székesegyházban

Hazai – 2023. augusztus 16., szerda | 20:45

Mária mennybevételének főünnepén, a győri Nagyboldogasszony-székesegyház búcsúnapján, augusztus 15-én Veres András megyéspüspök celebrált szentmisét az egyházmegye főtemplomában. A főpásztorral koncelebrált Böcskei Győző székesegyházi plébános-kanonok, Reisner Ferenc általános püspöki helynök és Császár István, a Brenner János Papnevelő Intézet spirituálisa.

Ezen az ünnepen arra emlékezünk, hogy a Szűzanya földi életének végén teste és lelke azonnal a mennybe vétetett. Vagyis nem a halál, hanem az azonnali megdicsőülés várta őt – kezdte szentbeszédét Veres András megyéspüspök. – E dogma megértéséhez a hitbeli ismeretek elmélyítése szükséges. A Teremtés könyvében olvashatjuk, hogy a halál a bűn következménye. A Szűzanyát Isten megóvta a bűntől, ezáltal a haláltól is, így vétethetett azonnal testestül-lelkestül a mennybe. Mária legfőbb vágya az volt már a földön is, hogy Isten jelenlétében éljen. Ezért volt számára a halál beteljesedés, csak átmenet a földi életből az öröklétbe, mert ugyanaz folytatódott számára, amit földi életében is igyekezett megvalósítani.

Ebből levonható az első következtetés, hogy

akik Istent szeretik és az Ő jelenlétében élnek, azoknak nem szabad félniük a haláltól. A szerető és irgalmas Istentől ugyanis nem lehet és nem is szabad félni.

Pál apostol ezért írja: A szeretet nem ismeri a félelmet. Vagy ahogyan a halálról fogalmaz: „Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.” (Fil 1,21) Éppen ezért a hívő embernek erősítenie kell magában és másokban is a tudatot, amelyet ez az örömhír hordoz: azoknak, akik Istent szeretik és az Ő szeretetében élnek, nincs okuk félni a haláltól.

Mit tanít még nekünk ez az ünnep? A Szűzanya mennybevételével Isten megmutatta számunkra, hogy nem hagyja magára azokat, akik az Ő útján igyekeznek járni. Isten ugyanis beteljesíti annak az embernek a vágyát nemcsak az örök életben, de már itt a földön is, aki az Ő jelenlétében akar élni. Akik az Atya szeretetében igyekeznek élni, azoknak vannak is megtapasztalásaik Isten jelenlétéről.

Veres András püspök arra adott útmutatást a híveknek, hogyan követhetik a Szűzanya példáját, hogyan élhetnek Isten jelenlétében. Először is,

ha valóban szeretjük Istent, akkor kerüljük a bűnt. Vagyis keressük minél előbb az Istennel való kiengesztelődés lehetőségét a szentgyónásban.

Szólt arról az uralkodó korszellemről is, amelynek következménye, hogy sokaknak nincs bűntudatuk. Sok ember a világhoz idomulva nem ismeri fel a szeretet hiányát, a szeretetlenség sok-sok formáját, amelyek gyakran előfordulnak életünkben.

A hívő ember nem engedhet ennek a korszellemnek, hanem hitünk és az evangélium tanításának elmélyítésével kell megismernie Isten jelenlétét és szeretetét. Ha pedig valóban szeretjük Istent, akkor szívesen időzünk az Ő jelenlétében, ami nem más, mint az imádság. Az imádságnak olyannak kell lennie az életünkben, mint a lélegzetvételnek, amelyről nem feledkezünk meg és mindig van rá időnk, mert feltétele az életnek.

Az ima nem idő, hanem hit kérdése. Ha Isten szeretetében akarunk elmélyülni – amit el kell sajátítanunk a Szűzanyától –, akkor biztosan jut időnk az imádságra is.

Továbbá arra is tanít bennünket a Szűzanya példája, hogy ne essünk kétségbe, bármilyen váratlan vagy nehéz helyzet áll elő az életünkben.

Tanuljuk meg azt a bizonyosságot, hogy „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik.” (Róm 8,28) Legyünk bizalommal, miként Mária, aki a hálaadó imádságában így szól: „Legyen nekem a te szavaid szerint.”

Minden, ami történik velünk, akár értjük, akár nem, szolgálja bennünk az Isten iránti bizalom erősödését.

Végül arra hívta fel a figyelmet a főpásztor, hogy legyen egy rendszer az életünkben,

minden napunkat úgy kezdjük, hogy Isten iránti szeretetünket, önfelajánlásunkat megújítjuk: Isten jelenlétében akarok élni.

Ami ehhez pedig szorosan hozzátartozik, hogy mindennap meg akarunk újulni az embertársaink iránti szeretetünkben is. Különösen azok iránt, akiket a Gondviselés hozzánk rendelt, és felelősek vagyunk az üdvösségükért. Aki Istent szereti, megtanulja szeretni embertársait is.

A mai ünnep meghívás arra, hogy rendszeresen szemléljük a Szűzanya alakját, aki példaként áll előttünk Isten iránti szeretetében és hűségében is. Ebben a templomban számtalan lehetőség nyílik arra, hogy elmélkedjünk személyéről, életéről. Tota pulchra es Maria! (vö. Énekek éneke) – „Mennyire szép vagy, mennyire csodálatos, tiszta vagy, Mária!” Ismételgessük magunkban ezt a gondolatot, és az a lelki szépség, ami a Szűzanya életéből, személyiségéből kiárad, mindnyájunkat alakítani és formálni fog. Így növekszik a hitünk, keresztény elköteleződésünk, ahogy bátorítanak bennünket az olvasmány szavai: a Napbaöltözött Asszonyt és annak gyermekeit a gonosz sem tudja elpusztítani (vö. Jel 12,1). Legyünk annak tudatában, hogy mi a Napbaöltözött Asszony gyermekei vagyunk, ezért nem kell félnünk, csak keresnünk azt az életet, amit ő mutatott meg számunkra, amiért Istentől megkapta a kegyelmet, hogy halála pillanatában testestül-lelkestül felvétetett a mennybe. Adja Isten, hogy a Szűzanya életpéldája egyre közelebb vezessen bennünket Istenhez, így tudjunk biztonsággal haladni az üdvösség útján – zárta elmélkedését Veres András megyéspüspök.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Ábrahám Kitti

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria