Több mint fagyi – Cukrászda Budakalászon, ahol a falról Don Bosco figyel

Hazai – 2020. július 6., hétfő | 19:40

A Gerbeaud legendás cukrászaitól tanult mesterségbeli tudással, jó alapanyagokkal készült finomságok várják július 4. óta Budakalász központjában, a Valdocco cukrászdában a vendégeket. A megáldáson kóstolhattuk meg fagylaltjukat.

A kis üzletet barátok töltik meg, a bolt ünnepélyes megáldására gyűltek össze. Közösségi társuk – Rüsics István cukrászmester – Budakalászon cukrászdát nyitott. „Kora reggel elmentem fogorvoshoz, hogy délelőtt már ehessek fagylaltot” – az olasz és magyar felmenőkkel is bíró Depaula Flavio plébániai kormányzó szavai komoly dicséretet jelentenek a Valdocco – Finomságok szeretettel nevet viselő cukrászdának. A Rüsics István és családja elkötelezettsége révén a szaléziakhoz kötődő vállalkozás Budakalász központjában, a Petőfi téren nyitott cukrászdát. A mesterséget a Gerbeaud-ban elsajátító cukrász tudja a jó fagylalt titkát. Éveken át a top tízben voltak Budapesten.

Ám a Valdocco többről szól, mint jó fagylaltról, finom süteményről és kávéról. A belépővel kereszt néz szembe, Bosco Szent János figyel a falról, a polcon „Don Bosco neked is üzen” felirattal a szent mondásait tartalmazó doboz. „Itt is meg kell jeleníteni, hova tartozunk, mit gondolunk a világról” – magyarázza a mester, és elmondja, mennyi kérdést kap vendégeitől, és ez már beszélgetési alap. István a napi munka során mindig talál alkalmat, hogy kijöjjön a vendégek közé. Most is szívesen beszélget, az arcán ott a mosoly. „Mi úgy szeretnénk evangelizálni, hogy lássák, örömünk van. Boldog ember vagyok, a családom egészséges, boldog, 35 éve tartó házasságban feleségemmel három gyereket neveltünk fel, unokám van. A Szent József Társaskör aktív tagja vagyok. Szeretem a munkám. Amit elkészítek, és ahogy beszélek, az mutassa meg, mi ad nekem naponta erőt” – fogalmazza meg, mit jelent számára ez az evangelizáció.

A Valdocco a találkozásról is szól. Erről beszél a megáldás során Depaula Flavio. „Nektek a reményt és a szeretetet kell megerősíteni. A mai korban, ahol én és a telefonom, én és a gépem, én és a tabletem kapcsolata uralkodik, mindez megszűnik egy időre. Emberek jönnek ide vásárolni, olyan dolgokat vesznek, amikben ott a ti kezetek munkája, és ott a ti szeretetetek. Fontos, hogy ma mindenki keresse, hogyan tud evangelizálni. A párbeszéd, a találkozás olyan emberekkel, akik nemcsak magukat keresik, adni tud a másiknak.” Flavio atya szerint Rüsics István ezek közé tartozik. „Tud közeledni az emberekhez, kérdezni. Kevés olyan üzlet van, ahol szent van a falon, de ma már a kereszt is ritkaság, ez is mutatja, itt másról is van szó. Jézusról és az Egyház egy nagy szentjéről. Ha az emberek rá tudnak tekinteni, és tudnak mindennap a kereszttől indulni, Don Bosco pártfogását kérve, akkor tudnak keresztény tanúságot tenni.”

A név, Valdocco – vértanúk völgye, ahol három római katona szenvedett vértanúságot – is Don Boscóhoz kötődik. Így hívják Torinónak azt a városrészét, ahol az első szalézi ház állt, és ma ott van a Segítő Szűz Mária-bazilika.

A családi vállalkozás jelenleg két cukrászdában működik. Az elsőt hét évvel ezelőtt nyitották az Astoriánál. A turizmus ellehetetlenülése hozta az előremenekülés gondolatát, hogy üzletet nyissanak az agglomerációban. Rüsics Istvántól nem idegen az újrakezdés. Húsz évvel ezelőtt a Horn-kormány gazdaságpolitikája nehéz helyzetbe hozta a családot. „Feleségemmel az újlaki plébániai karitászban dolgoztunk, jó kapcsolatban voltunk a szaléziakkal. Ők vetették fel az ötletet, hogy osztrák plébániák mintájára készüljek vasárnaponként süteményekkel, amiket a mise után eladhatunk. Ábrahám Béla SDB, az akkori házfőnök befogadott a Bécsi úton. Ebből tudott túlélni a család.” Néhány hónapra rá a szaléziak konyháján kezdtek el dolgozni, és 18 éven át a rendezvényeiket látták el süteményekkel, míg a vasárnapi eladásból Böjte Csaba gyermekeit támogatták.

A megáldást kóstoló követte. Mintegy húszféle ízből – köztük klasszikusok és különlegességek – nem volt könnyű választani. Rüsics István szerint a finom fagylalt garanciája a jó alapanyag. Vaj, tejszín, akkor is, ha a kókuszzsír lényegesen olcsóbb, igazi gyümölcs, nem pedig aroma. A klasszikusok mellett fontosnak tartja, hogy kipróbáljon új dolgokat, de nem feltétlenül akar mindenben haladni a trenddel. Kihagyhatatlan különlegesség a pisztáciafagylalt, amelynek lényege a finomra őrölt, majd sajtolt magból készült sűrítmény. Ezt picit megsózzák, így „kiadja az ízét”.

Hosszan tart a kóstolás. Folyik a beszélgetés a Petőfi téri kis üzletben. „Törzsvevők leszünk” – búcsúznak az első vendégek.

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria