„Az Egyházat mindig egynek látom: Isten népének” – Német László bíboros a Café Francescóban

A Konklávé után. Merre tart az Egyház XIV. Leó pápával? címmel megtartott nyilvános beszélgetés elején Német László bíboros életútját ismerhette meg a kávézó közönsége.

Német László 1956. szeptember 7-én született Hódságon (Vajdaság, Nyugat-bácskai körzet), a mai Szerbiában. 1977-ben belépett az Isteni Ige Társasága (verbita) missziós rendbe. Felsőfokú szerzetesi, filozófiai, teológiai tanulmányait Lengyelországban végezte. 1982. szeptember 8-án tett szerzetesi örökfogadalmat Pieniężnóban, majd 1983. május 1-jén szentelték pappá Hódságon.

1994-ben dogmatikai doktorátust szerzett a római Pápai Gergely Egyetemen. 1987–1990 között egyetemi lelkészként működött a Fülöp-szigeteken; 1993-tól a lengyelországi rendi főiskolán tanított; 1994–2000-ig dogmatikatanár Ausztriában; 2000–2004 között a Szentszék nemzetközi szervezetek mellett működő bécsi állandó képviseletén teljesített szolgálatot; 2004–2007-ben a verbita rend magyarországi tartományfőnöke. 2006. augusztus 1-jétől 2008. július 1-jéig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára.

2008. április 23-án XVI. Benedek pápa nagybecskereki megyéspüspökké nevezte ki. 2016-tól a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia (CEICEM) elnöke. Ferenc pápa 2022. november 5-én a nagybecskereki püspöki székből áthelyezve belgrádi metropolita érsekké nevezte ki. Ezenkívül ő az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) alelnöke.

Német László belgrádi érseket 2024. december 7-én Ferenc pápa bíborossá kreálta a Szent Péter-bazilikában. A bíboros több könyv és tanulmány szerzője. A napokban az ő előszavával jelent meg Az egyházi élet új kultúrája című, Görföl Tibor teológus által szerkesztett, a szinodalitás jegyében megszületett tanulmánykötet.

Német László a Café Francescóban az Isteni Ige Társaságáról elmondta: elsődleges (ad gentes) missziós rendről van szó, oda mennek hirdetni Jézust, az evangéliumot, ahol a helyi egyház még nem alakult meg, vagy az emberek még nem is hallottak Krisztusról.

A Fülöp-szigeteki szolgálatáról szólva kiemelte: a verbiták által vezetett katolikus egyetemen vezette az egyetemi lelkészséget, húszezer hallgató pasztorációját koordinálta.

2000-től Bécsben dolgozott a Szentszék megbízásából az ENSZ-nél és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnél (EBESZ). Mint mondta, megismerte a diplomácia „vallástalan” világát, és megjegyezte: „A 2001. szeptember 11-i terrortámadás után aztán felkapták a fejüket a politikusok és a diplomaták, akik addig azt gondolták, hogy a vallásnak már nincs szerepe a világban.”

Német László – aki a tavaly decemberi kinevezése óta bíboros érsekként szolgál Belgrádban – a hivatásáról is beszélt: a papi hivatása formálódásában egykori plébánosa, az ő lelkipásztori stílusa volt meghatározó a számára. A szerzetesi hivatást anyai nagybátja révén „fedezte fel”, mint mondta: „totál véletlenül”.

Elmesélte, hogy amikor a Délvidéket 1941-ben visszacsatolták az anyaországhoz, az anyai nagybátyja belépett az Isteni Ige Társaságába, elvégezte a teológiát, és Magyarországon ragadt, majd a szerzetesrendek feloszlatása után kalocsai egyházmegyés pap lett, titokban letette a szerzetesi fogadalmakat, majd 1970-ben visszatért az akkori Jugoszláviába.

„Csak a szüleim tudták, hogy szerzetes, mert ezt titokban kellett tartani.

Egy alkalommal elmondtam neki, hogy szeretnék pap lenni, s ő válaszként azt ajánlotta, legyek missziós. Akkor tudtam meg, hogy örökfogadalmas verbita szerzetes.

Így aztán általa megismertem a rendünket. Jelentkeztem az Isteni Ige Társaságába, a missziós pályát választottam.”

Arra a kérdésre, hogy a szerzetesi életforma, szemlélet miként alakította az Egyházról alkotott képét, a bíboros a következőket mondta: „a verbiták – mintegy hatezren – a világ nyolcvan országában vannak jelen, s ez hihetetlen távlatokat nyit. Ahova az elöljáróm küld, ott vagyok éppen otthon.

Egy világcsaládhoz tartozom, amelyben mindenféle ember van, de mind egy gondolatnak él, azért, hogy hirdesse az evangéliumot.

Nyitottnak és késznek kell lennünk arra, hogy elhagyjuk a szülőföldünket, s olykor kontinensről kontinensre vándorlunk. Persze nem turistaként megyünk, hanem szolgálni. A mozgási lehetőség hatalmas szabadságot ad, rendház mindenütt van, ugyanakkor a valós élettel találkozunk – olyan emberekkel, akik az adott kultúrát élik. Amikor például a rendtársam bevezet egy sötét kis barakkba, valahol a világ egy elrejtett kis zugában, s a szobákban tucatnyi ember éli a mindennapjait, s nekem ott kell hirdetnem az evangéliumot, az egészen más, mint fotókon látni ugyanezeket az embereket. Másként éled meg a hitet, amikor egy ilyen közösségben imádkozol. Megváltozik az egyházképed.”

Arra a kérdésre, hogy a mai világban hol él igazán az Egyház, a bíboros azt felelte: nagyon nehéz erre egyszerű választ adni. Nincsenek kritériumaink, aminek alapján valamely helyi egyházat élőnek nevezhetnénk. Vajon az tartja fenn az Egyházat, hogy Afrikában vagy Dél-Amerikában dugig tele van a templom fiatalokkal? Miközben az is nyilvánvaló, hogy a teológiai gondolkodás fő központjai jelenleg is Európában vannak, annak ellenére, hogy Amerikában is sok jó egyetemen valósul meg magas szintű képzés... Vagy például a német egyházból sokan „kiléptek”, de az anyagi támogatást nézve a németek mind a mai napig a Világegyház legnagyobb jótevői...

Megvallom, az Egyházat én mindig egynek látom: Isten népének.

Hasonlít egy társadalomra, ahol az elit, a közterhek viselői, a napszámosok és az út szélén élők is ugyanazon társadalom tagjai. A különbség az, hogy az Egyházat a Szentlélek vezeti, azért vagyunk benne, mert megkereszteltek, s keresztényként van hivatásunk, ami mellett elköteleződtünk. Ez teszi élővé az Egyházat, amelynek vannak beteg részei, de fontos, hogy a jövőbe nézzünk: ami él, az éljen tovább! Ne csak azon rágódjunk, hogy mennyien kilépnek, s milyen kevesen vagyunk, vagy milyen kevés a perselypénz! Ezekkel foglalkozni kell, de nem ez a mérvadó.”

A Café Francescóban a beszélgetés további részében Német László többek közt a tavasszal zajlott konklávéval kapcsolatos kérdésekre válaszolt. Elmondta, hogy Ferenc pápa törekedett arra, hogy világegyházivá tegye a bíborosi kollégiumot.

„Kimondottam örültem ennek, hiszen a konklávé alatt a világ távoli tájairól érkezett, frissen kinevezett bíborosokat nem hatotta át kúriai szellem, a »zárt klubokat« óhatatlanul jellemző megkötöttség.

Az is tény, hogy maga a bíborosi testület a másfél milliárd katolikus igen szűk elitklubja. De őket kreálják (a Szentírásból is ismert szó), azaz a pápa »teremti« őket, mint bíborosként engem is. Különös kegyelem, hogy a kreálásom után pár hónapra, májusban már pápát is választottam.

Bíborosnak lenni kegyelem, egyben kötelesség is: pápát kell választani.

Egyébként Ferenc pápára jellemző, hogy a kreálás alatt – miközben előtte térdeltem – megkérdezte tőlem: hogy megy az élet Belgrádban? Tudta, hogy ki vagyok.”

Német László hozzátette:

Ferenc pápa enciklikáit olvasva ráismertem arra az egyházképre, amely a Fülöp-szigeteki missziós éveim alatt az életben kirajzolódott. Többek között a világiak szerepéről van szó, s a nők szerepvállalásáról az Egyházban.

A Fülöp-szigeteken nagy közösségeket vezetnek nők a helyi püspök támogatásával. Örvendetes volt számomra, amikor Ferenc pápa kinevezte Raffaella Petrini nővért a Vatikánvárosi Állam Pápai Bizottsága, egyben a Vatikánvárosi Állam Kormányzósága elnökének. Az Egyházi Törvényönyv előírásai több téren már eleve lehetőséget biztosítottak a nőknek, csak nem vettük észre, ugyanakkor Ferenc pápa egyszerűen  törölte az egyházjogból, hogy lektor és akolitus csak férfi lehet. Hatalmas lépéseket tett azért, hogy a nőknek is legyen jelentős szerepe az Egyház életében."

Konkrétan a konklávéra rátérve a bíboros megemlítette, hogy a pápaválasztó testület előzetes beszélgetéseinek fő szempontja volt az Egyház helyzetének tisztázása és az, hogy milyen pápára lenne szükség ebben a helyzetben. „Nagy körben soha nem beszéltünk személyekről, kisebb csoportokban igen.”

A titoktartás szigorú rendjét már a lakhatásnál megtapasztalhatták a bíborosi kollégium választásra jogosult (80 év alatti) tagjai. Nem volt wifi, csak a porta és a szoba között tarthattak telefonos összeköttetést. A házban a szobákat sorsolás útján kapták, számítógépeket, telefont le kellett adni, elektromos átvizsgáló kapun kellett keresztülmenniük, mielőtt beléptek a házba.

Megtudhattuk, hogy a pápaválasztók egy 200 oldalas vatikáni kiadású, a bíborosokról szóló könyvet kaptak kézhez, valamint egy francia intézet – amely részletesen foglalkozik a bíborosok életével – kiadványát is, így két forrásból tájékozódhattak a személyekről.

„Fontos volt, hogy a leendő pápa olyan ember legyen, aki minimum két kontinensen szolgált már, minimum három nyelvet beszél, illetve

elvárás volt, hogy missziós lelkületű legyen, aki püspökként nem csak adminisztratív feladatokat végzett: olyan, aki ismeri »a nyáj szagát«.

A pápa mindig is az egység látható jele. Meg kell értse éppúgy egy magyar plébánia helyzetét, ahogy Ruanda hatvanezer fős plébániáinak problémáit is, vagy a törökországi helyzetet, ahol az egész országban nincs húszezer római katolikus. Jelen kell lenni ott is, támogatni kell a közösségeket.”

A konklávé alatt a Szentlélek vezetéséről szólva Német László hangsúlyozta:

nem minden az egyházi poilitika, számomra a Lélek műve, hogy az említett összetett szolgálatra tudtunk találni valakit.

Másrészt a Szentlélek fantasztikus műve az is, hogy a 133 jelen lévő pápaválasztó bíboros – hazájukban mindegyikük nagy tekintélynek örvendő, fontos ember, akinek számít a véleménye – képes volt húsz óra alatt megválasztani a pápát. Ha ez nem Isten műve, akkor mi az? – tette hozzá a Német László bíboros, érsek.

Fotó: Lambert Attila

Körössy László/Magyar Kurír