„Ha legközelebb fényképeznek, nem takarom el az arcom” – A Máltai Szeretetszolgálat első fotótábora

Hazai – 2019. november 19., kedd | 17:21

Egy jó kép mindig túlmutat a megörökítés szándékán: segít rátalálni mindennapjaink fókuszpontjaira, életünk fényviszonyait és érzéseink mélységélességét is felfedi. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat először rendezett fotótábort 2019 októberében, ahol tíz hátrányos helyzetű fiatal szerzett tapasztalatokat arról, hogyan érdemes képet alkotni az őket körülvevő világról – de elsősorban önmagukról.

– A szép rózsaszín madarakat.
– A flamingókat?
– A flamingókat.
– A kígyókat, amikor vedlettek.
– Én azt, hogy beugrott a jegesmedve a vízbe – sorolták a Tolna megyei Gyulajról érkezett iskolások, hogy mit kaptak lencsevégre a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Nehéz eldönteni, hogy a játékos élőlények látványa, vagy az élmény telefonos rögzítésének lehetősége hozta jobban lázba a gyerekeket, mindenesetre másnap a kirándulás fényében sokmindent mesélnek. Otthonukról, Tolna megye – és az ország – egyik legszegényebb településéről például úgy beszélnek: Gyulajon „szép tájak vannak”, „erdőkben gazdag a vidék”, és a Szőlőhegyre „sok állatot szoktak kihajtani”. Mintha hirtelen megfeledkeztek volna a természet ajándékai mellett nagyon is valóságosan jelenlévő hiányról – vagy csak máshová került volna a fókusz egy pillanat(felvétel) erejéig.

Alig egy héttel az őszi szünet előtt Réfi Noémi, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs csoportjának munkatársa és két fotóriporter, a szeretetszolgálat fotós munkatársai, Majoros Árpád és Kovács Bence látogatott el a szeretetszolgálat Iskola Alapítványa által működtetett gyulaji intézménybe. A hetedik-nyolcadik osztályosok az interaktív játékoknak és a kamerák „bűvöletének” köszönhetően hamar föllelkesedtek, sokan ott helyben jelentkeztek is a fotótáborba. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat ugyanis először szervezett ilyen típusú programot a régóta nagy sikerrel működő egyéb szabadidőtöltések – mint a sporttáborok, a Szimfónia program alkalmai, a mozgássérült tábor vagy az önkéntes találkozók – mellett.

A háromnapos tábor idejére a gyerekek kaptak egy-egy mobiltelefont, azzal készíthettek fényképeket a táborvezetők instrukciói, tanácsai, megadott témái vagy egyszerűen saját kedvük mentén. Némi segítségnek köszönhetően a „mögé látó” figyelem hamar felváltotta a céltalan kattingatást.

Kovács Bence sajtófotó-díjas fotóriporter, a gyerekeket három napon át kísérő és tanító szakemberek egyike megjegyezte: míg az állatok világában könnyen eligazodtak a fiatalok, arra már többet kellett bátorítani őket, hogy embereket fotózzanak, kivéve, ha egymásról volt szó. Egész sorozatokat lőttek egymásról és persze sok közös szelfi is készült. Akár hulló falevelek melegsége, akár fémes metróaluljáró adta a hátteret, az ifjú fényképészek mindig újat fedeztek föl legfőbb témáikban: egymásban.

A gyerektől általában a kíváncsiságát, az új iránti fogékonyságát irigyli titokban a felnőtt, a gyulaji iskolások azonban a sok újdonság mellett a megszokott látványra is képesek voltak friss szemmel tekinteni.

„Amikor Gyulajon a kedvcsináló foglalkozást tartottuk, az volt a gyerekek egyik feladata, hogy képzeljék magukat egy iskolai fotópályázat zsűrijének, és a maguk szempontjai szerint értékeljenek, pontozzanak különböző fényképeket. Akkor nekik még fő kritériumnak számított, ha például fölismerték egy osztálytársukat, testvérüket a képen, vagy a fotó focizó gyerekeket ábrázolt: abban az esetben tartottak jónak egy képet, ha az minél több hozzájuk közel álló dolgot láttatott” – idézte fel Réfi Noémi. A három nap után azonban a gyerekek a frissen elsajátított technikai ismeretek használata mellett az egyedi dolgok megmutatását tartották a jó fénykép legfőbb ismérvének. „Nem csak egy átlagos képet kell csinálni arról, ami nekem tetszik. Hanem hogy amögött mi van, azt tudjuk a képbe behozni” – foglalta össze a lényeget a talpraesett Ricsi, a tábor egyik résztvevője.

A felfedezés bátorsága az elfogadottság biztonságában születhet meg és bontakozhat ki leginkább. És akivel játszanak, az másképp tekint önmagára. Szépen alátámasztotta mindezt a fotótábor, ahol a tanulási folyamat tulajdonképpen nem volt más, mint társasjáték. A szeretetszolgálat Szarvas Gábor úti központjában a csoportos feladatoktól kezdve a bizalmi játékokon át a kreativitást igénylő alkotásig sokféle keret állt rendelkezésre, hogy a gyerekek személyisége, látásmódja, belső világa megmutatkozhasson, sőt, önmaguk számára is láttatásra érdemesnek bizonyuljon. Játékra adott alkalmat Schopp Ildikó, a Műcsarnok munkatársa által tartott művészetpedagógiai foglalkozás, a libegőhöz tett kirándulás vagy épp az Életrevalók című film közös megtekintése, majd közös „színrevitele” is.

„Sok olyan inger éri ilyenkor a gyerekeket, amiket mi nem tervezünk meg tudatosan, de egy táborral együtt járnak. Hat rájuk az, hogy hogyan szólunk nekik, mit látnak tőlünk és rajtunk, hogy viszonyulunk hozzájuk, a környezethez, vagy akár idegenekhez. Ezeket ők beépítik, észrevétlenül magukévá teszik” – mondta Réfi Noémi. Erről az észrevétlen belső változásról adott beszédes visszajelzést egy másik táborozó, Liza: „Legközelebb, ha fotóznak engemet, nem takarom el a hajammal az arcom.”

Az új ismeretek inkább kalandot, mintsem nyomasztó felelősséget jelentettek a gyerekeknek. Az újdonság élménye az otthonosság érzetével fonódhatott össze bennük annak ellenére is, hogy csupa olyan programon vettek részt, amelyre egyébként nem lett volna esélyük. Az állatkertben látott zsiráf tényleg igazi, az étteremben érdemes nemet mondani a szívószálra... És ahogy körülöttük, úgy bennük is vannak észrevenni való értékek, és fontos, hogy ők mit tartanak érdekesnek – mindez egyformán evidenssé válhatott a gyerekek számára.

A tábor végén a két szakember vetítést tartott a gyerekek válogatott képeiből, ahol elsősorban az ifjú fotósok ötletei voltak igazán szembetűnőek. Hogy valaki a rinocérosz tomporán, az érkező metrószerelvényen, egy telefont tartó kézfejen, egy múzeumi csilláron vagy a szelektív szeméttárolók magányában vesz észre harmóniát – tényleg egyéniség kérdése. Az viszont, hogy mindezt meg is mutatja, már inkább a figyelemé. Az pedig tanulható – ha nem is egy vakuvillanásnyi idő alatt.

A tábor legjobb pillanatfelvételeiből, valamint a gyerekek által készített fotókból összeállított válogatás IDE kattintva érhető el.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a gyerekek nevében is köszönjük a támogatást a Vodafone Hungary-nek, az első máltás fotótábor ugyanis a vállalat által biztosított telefonok révén valósulhatott meg.

Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Fotó: Majoros Árpád, Kovács Bence

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria