„Avanti ragazzi di Buda” – Kitüntették az ’56-os pesti srácokat megéneklő olasz újságírót

Külhoni – 2020. október 25., vasárnap | 14:06

A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át a Római Magyar Akadémia épületében a nemzeti ünnep alkalmából október 21-én rendezett megemlékezésen Pier Francesco Pingitore olasz újságíró, dramaturg, rendező, aki 1966-ban az „Avanti ragazzi di Buda” („Előre budai srácok, előre pesti srácok”) refrénű verset írta. Vértesaljai László SJ tudósítását szerkesztve közöljük.

A Via Giulia ünnepi fényekben fürdő Falconieri palotájának bejárata előtt hatalmas piros-fehér-zöld, lyukas zászló köszöntötte az olasz és magyar vendégeket, akik az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzeti ünnepére érkeztek.

A főlépcsőház félhomályában égő mécsesek sora vezetett az első emelet dísztermébe, ahol Kovács Ádám Zoltán római magyar nagykövettől vehette át Pier Francesco Pingitore a magas rangú állami kitüntetést.

Az ünnepi megemlékezésen a járványügyi intézkedések miatt csak korlátozott számban vettek részt, ám a „telt ház” jelezte, hogy az olaszok máig nem felejtették el az 1956-os magyar forradalmat, és ennek az emlékezetnek a legfőbb éltetője éppen az „Avanti ragazzi di Buda” refrénű dal, melyet manapság főleg sporteseményeken énekelnek az olasz fiatalok.

A szerda esti megemlékezésen Kudar Gábor, a Római Magyar Akadémia megbízott igazgatója köszöntötte a vendégeket és méltatta a díszvendéget.

A most nyolcvanhat éves újságíró, rendező, dramaturg az Előre budai srácok, előre pesti srácok dalt az 1956-os magyar forradalom tizedik évfordulójára írta 1966-ban, amikor a levert forradalomba beletörődő Nyugat már csak fásultan figyelt a magyarországi eseményekre. Pier Francesco Pingitore lelkesítő dalát Dimitrij Gribanovszki zenésítette meg.

„Első alkalommal százötven néző hallgatta, másnap már az egész városban dúdolták” – emlékezik a szerző. A kitüntetéssel kapcsolatban kiemelte: „Nagyon örülök, de ez nem az én érdemem, hiszen én nem tettem mást, mint írtam egy dalt. Az érdem a magyaroké, akiknek a dal emléket állít.”

Az eredeti tervek szerint Pier Francesco Pingitore Budapesten, a forradalom helyszínén vette volna át az elismerést, ám a világjárvány miatt még a módosított időpontot is el kellett halasztani, így került sor végül Rómában a kitüntetés átadására.

A megemlékezés végén ünnepi koncertet adott a római Szent Cecília Nemzeti Akadémia zenekarának vonósaiból álló Trio Volk. Bálint Ilona, Francesco Di Donna és Ruggiero Sfregola előadásában Schubert-, Beethoven-, Dohnányi-, Strauss-, Kodály- és Bartók-művek hangzottak el, befejezésül pedig egy imádság, Szilas Imre Üdvözlégy Mária című műve.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria