„Jézus a barátom” – Aranymisét mutatott be Fodor András püspöki helynök Debrecenben

Hazai – 2021. április 15., csütörtök | 19:14

Fodor András, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöki helynöke hálaadó szentmisét mutatott be pappá szentelésének 50. évfordulóján, április 14-én a debreceni Szent Anna-székesegyházban Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, egyházmegyés paptársai, munkatársai, barátai részvételével.

Erre az ünnepi alkalomra jelent meg Életem zarándokútja a földön című önéletrajzi kötete, amellyel minden jelenlévőt megajándékozott, azzal a szándékkal, hogy minél többen felfedezzék Isten nagylelkűségét és segítségét az akadályok leküzdése közepette saját életükben is.

Fodor András természetfotózással is foglalkozik – így az aranymisés kártyákon a természet csodáiban gyönyörködhettek a vendégek. Az ünnepelt elmondta, nincs két egyforma kép; így mutatja be a teremtett világ sokszínűségét, amely létezésével dicsőíti Istent.

András atyát Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök köszöntötte a szentmise elején. A főpásztor hálát adott a helynök atya 50 évnyi papi szolgálatáért, húsvéti hitéért, amely az egész hivatását áthatja, az örök dolgokra irányítva a rábízottak figyelmét.

Palánki Ferenc püspök utalt Fodor András atya önéletrajzi kötetére, amelyben megmutatkozik az emmauszi tanítványok lelkülete. Ők elindultak, és találkoztak a Feltámadottal, érezték az Úr közelségét. Ezt az ajándékot minden pap megkapja, hogy az ő tanítását, kinyilatkoztatását megértse, azt lángoló szívvel befogadja és továbbadja.

Az emmauszi tanítványok akkor tapasztalták meg a feltámadás örömét, a végtelen távlat megnyílását, amikor a nap már lemenőben volt. „Segítsen a Jóisten, hogy továbbra is nagy örömmel, lelkesedéssel, az eddig megtapasztalt szeretettel, hitelesen tudd végezni a szolgálatodat!” – zárta köszöntőjét Palánki Ferenc püspök.

A hálaadó szentmise szónoka Németh János mezőladányi plébános volt, aki egykor káplánként szolgált Fodor András mellett.

Németh János úgy fogalmazott: András atya a szolgálatáért kiérdemelt világi és egyházi elismerések mellett is megmaradt egyszerű lelkipásztornak. Már kispapként megfogalmazta – amikor elöljárója a Központi Szemináriumba akarta küldeni –, hogy ő nem tudós, hanem elsősorban egyszerű pap akar lenni. A petróleumlámpa fénye mellett tanulta az élet bölcsességét és hallotta meg Isten szavát, és ezt felidézve a karácsonykor bemutatott pásztorjátékban évről évre mindig hűségesen a kis pásztor szerepét választotta.

A szónok az életrajzi kötet képzeletbeli folytatásaként méltatta a káplánjával szigorú, de mégis nyitott szívű plébánost, aki lelkipásztori szolgálatában, majd az egyházmegye hétköznapjaiban vállalt feladatait hűségesen teljesítette.

János atya megfogalmazta személyes háláját is. Elmondta, ha 22 évvel ezelőtt nem András atyához helyezték volna káplánnak, most talán nem lenne itt. Plébánosa szigorúsága mellett nyitottságot, következetességet tapasztalt részéről. Sokszor nem egyszerű a helyzet a plébános és a káplán között, és a szolgálatban egyiknek sem könnyű. De a mennyek országáért le kell mondani bizonyos dolgokról. Akkor az érthetetlennek tűnő szigorú szabályok elfogadása nem tűnt egyszerű feladatnak, de most már tudja, hogy András atya következetessége az ő papi szolgálatának alappilléreit erősítette.

Nem vehette félvállról a hivatását, mert előtte állt a példa ennek ellenkezőjéről. András atya mindig komolyan vette a papságot, és szívén viselte a káplán sorsát, nyitottsága, segítőkészsége, partnersége a szigorúságából fakadt. Igazi papot faragott a rosszcsont gyerekből – idézte fel Németh János.

Fodor Andrást gyermekkorától megedzették a nehézségek, így készült a hivatására. Ez az erő kellett ahhoz, hogy töretlenül haladjon előre hivatásában, és vállalja feladatainak és betegségének keresztjét. Soha nem hátrál meg. Pappá szentelésével kapcsolatban egy mondatot írt érzéseiről a könyvében: „Ezt már nem lehet leírni, Jézus a barátom.”

Felsorolni is hosszú lenne, mi mindennel foglalkozott szolgálata során. Többek között sokat köszönhet neki az erdélyi magyarság, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat debreceni csoportjának megalakulása is az ő szolgálatához fűződik, valamint ő volt a debreceni ifjúsági találkozó megálmodója. Sokak emlékeznek még, hogy a legnehezebb időkben titokban szervezett találkozókra fiatalok százai érkeztek a Szent Anna-templomba.

Fontos szerepe volt a II. János Pál 1991-es debreceni látogatását előkészítő bizottságban. A pápa által 1993-ban megalapított Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye kezdeti lépéseit is segítette munkájával, nem kevés részt vállalva a szervezésben.

„Szívből kívánom, adjon neked a Jóisten erőt, egészséget, hogy papi életed, szolgálatod még hosszú évekig folytatódjon. Továbbra is tapasztald meg a gondviselő Isten szeretetét, jóságát, a rád bízott hívek igaz mosolyát. Paptársaim és az egyházmegye hívei nevében kérem: Isten éltessen sokáig, és tartson meg szeretetében!” – zárta beszédét Németh János plébános.

A szentmise végén Haranghy Sándor és Keresztesné Várhelyi Ilona a helyi közösség és a Sziklára Épített Ház Alapítvány nevében Petrás Mária egyik alkotásával mondtak köszönetet az ünnepeltnek.

Az aranymiséről készült bővebb beszámoló ITT olvasható.

Fodor András 1947. november 24-én született Röszkén, egy négygyermekes keresztény családban. Középiskolai tanulmányait a Kecskeméti Piarista Gimnáziumban végezte (1962–66).

1971. április 14-én, Szegeden szentelték pappá. Kápláni szolgálati helyei: Ásotthalom (1971–75); Apátfalva (1975–80). További szolgálati helyei: kisegítő lelkész Debrecenben, a Szent Anna-templomban (1980–94); hittanár és zárdalelkész a Svetits Intézetben (1980–96); irodaigazgató a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalában (1993–2009); plébános a debreceni Szent Család-templomban (1998–2019).

Püspöki tanácsos (1994), püspöki helynök (1993), pápai káplán (1997), címzetes prépost (2005), bihari főesperes (2017).

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) debreceni csoportjának alapító tagja és lelkivezetője (1989); az MMSZ Észak-alföldi Régiójának vezetője (2004-től).

Díjak: Gyimesfelsőlok díszpolgára – 2000; Debrecen Város Pro Urbe díja – 2006; Crucem „Pro Piis Meritis” Nuncupatam (a Máltai Lovagrend érdemkeresztje) – 2009; Csáky Imre-díj – 2015.

Fodor András – tekintettel a járványügyi helyzetre – még két alkalommal mutat be hálaadó szentmisét a közeljövőben. Április 25-én, vasárnap 9 órától az előző szolgálati helyén, a debreceni Szent Család-templomban, az egyházközség híveinek részvételével, majd május 14-én 14 órától ismét a Szent Anna-székesegyházban, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Észak-alföldi Régiója munkatársainak részvételével.

Forrás és fotó: Kovács Ágnes/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria