„Nekem nincs időm sietni” – Beszélgetés Szőcs László jezsuita szerzetessel

– Mit csinálsz most Dobogókőn? Ha ezt a kérdés 2019-ben tettem volna fel, más választ adtál volna?

– Ugyanazt csinálom, mint amit azóta teszek, hogy 2014-ben idekerültem. (…) Tevékenységem a járvány miatt picit leszűkült, azzal viszont bővült, hogy virtuálisan is kísérek lelkigyakorlatokat, és lelki beszélgetéseket folytatok azokkal, akik messze laknak és nem tudnak idejönni.

– A lelki beszélgetéseken szóba kerül a járvány és a vele járó esetleges szorongás?

– Igen, beszélgetünk erről is. Jó volna lelki-mentális védekezést kialakítani a félelem és szorongás ellen, mert az lehúzó erő.

Valójában az Istennel való kapcsolat teheti védetté az embert. A lelkigyakorlat alatt ez az istenkapcsolat alakulhat, mélyülhet.

A lelkigyakorlat valójában egy út, és abban segíthet, hogy olyan viszonyba kerüljünk a Jóistennel, amelyet Szent Ignác családiasságnak nevez.

A meghittség az egyik legszebb jelenség az emberi kapcsolatokban. Istennel is meghitt viszonyba lehet kerülni, s akkor ebből az alapállásból kiindulva találom meg és teszem az akaratát. És ez maga a szabadság. A szeretet szabadsága. Egy atyánál olvastam, hogy Isten szeretetből szeretetre teremtett minket. Ignáci kifejezéssel élve szenvedélyesen kell keresnünk Istent mindenben, amíg eljutunk – s ez valójában folyamatos életfeladat – erre a szeretetből fakadó szabadságra.

– Megvan még ez a szenvedély az emberekben?

– A járvány is közrejátszik abban, hogy az emberek elfásultak. Belefáradtak a sok korlátozásba. Nincs szabad mozgásterük, az egymás közti viszony is romlik. Ha viszont eljutnak az Istennel való kapcsolatuk elmélyítésére, a meghittség állapotába, onnantól másképp is láthatják a mindennapokat. Már nem úgy érinti bensőjüket a korlátozott léthelyzet, nincs annyi szorongás, félelem, aggodalom és bizonytalanság.

– Honnan indul a lelkigyakorlatos „pályafutásod”?

– 1992 tavaszán, novíciusként Weissmahr Béla novíciusmesterünk elvitt minket Jálics Ferenchez lelkigyakorlatozni Németországba. Tíz napig voltunk ott, és nagyon megérintett az az út, amit Feri atya felkínált. Nemsokára, még abban az évben, nyáron már kispapoknak és később civileknek is tartottam szemlélődő lelkigyakorlatokat. Annyira újszerű és mély istenélmény-tapasztalat volt sokaknak, hogy elkezdtem rendszeresen tartani ilyen jellegű lelkigyakorlatokat. És amikor a gyulafehérvári szemináriumban spirituális lettem Nemes Ödön atya után, folytattam ezt a munkát is. Aztán Kolozsvárra kerültem, az ottani Manrézába, s már úgymond főállásban folytattam a lelkigyakorlatos tevékenységet. A szemlélődő lelkigyakorlat vagy más néven bevezetés a Jézus-imába közel áll a szívemhez, de emellett személyesen kísért Szent Ignác-i lelkigyakorlatot is tartok. (...)

A lelkigyakorlat-adás, kísérés, vezetés valójában művészet. Jelen lenni, éberen figyelni a másikra, hogyan dolgozik benne a Lélek, milyen irányba viszi, mi mozgatja, és a végén megszületik a lelkigyakorlatozóban az elszántság, elköteleződés, a vágy, hogy másképp fogja élni az életét – mindez csodaszép folyamat.

Van egy szülőorvos lelki vezető munkatársam, ő mondta, hogy olyan ez, mint amikor a bábaasszony segíti a kisbaba világra jöttét.

A lélek ráeszmélésénél vagyok jelen. Nem is lehet megunni és belefáradni sem. (...)

– Te mivel és hogyan regenerálódsz?

– Szabadnapokon sétálok, olvasok, zenét hallgatok.

– Mit olvasol?

– Amire késztetést érzek. Most Lin Yutang Egy bölcs mosoly című könyvét olvasom. Ő kínai filozófus, aki Amerikában és Kínában is élt, és könyvében párhuzamot von a nyugati és keleti életstílus között. És újra kezdtem olvasni Hamvas Béla Scientia sacráját. Gyakori olvasmányom még Marcus Aurelius Elmélkedések című könyve. No meg Epiktétosz kézikönyvecskéjét olvasom, amikor buszozok. Kisméretű, könnyen belefér a belső zsebbe. Kempis Tamás Krisztus követése című kis könyvét viszont naponta forgatom, újból és újból. Megunhatatlan. Zenében klasszikusokat hallgatok. A zene is Isten szép világát közvetíti.

– Te magad is mész lelkigyakorlatra?

– Kötelezően. Tavaly Csobánkán a Segítő Nővéreknél voltam. Ilyenkor már rábízom magam Istenre, az ő vezetésére, és kikapcsol belőlem a lelki vezető. Egyszerűen csak hagyom, hogy történjenek bennem a dolgok. (...)

– Most éppen mi foglalkoztat?

– Mindig az foglalkoztat, ami van. Legalábbis ezt próbálgatom. Most a kettőnk beszélgetése, ezután pedig a rakott krumpli fog. Ma én készítem a vacsorát a rendházban. Ha misézem, akkor az, ha bevásárolni megyek, akkor az foglalkoztat.

Az éberség, a jelenlét mindig segít abban, hogy valamennyire törésmentes legyen a napom. A szemlélődő imamódnak is ez a jellegzetessége, az éberség és Isten jelenlétének tudatosítása. S ez a jelenlét átvihető a mindennapi tevékenységbe is. Legyél jelen abban, amit csinálsz!

Ha mosogatsz, abban, ha főzöl, akkor abban. Ha beszélgetsz, akkor ott legyél éber, és legyél ott. Ha imádkozol, akkor a Jóisten jelenlétében legyél fokozottabb éberséggel. Ne járjanak szerteszéjjel a gondolataid. Így lesz a szemlélődő ima életmód.

– Van praktikus tanácsod, hogyan ne kószáljanak el a gondolataink?

– Szoktam ajánlani, hogy egy kis cetlire írd fel: „MOST”, tedd ki a szobád jól látható helyére, és eszedbe juttatja a „itt és most”-ot. Segít visszahozni a jelenbe. Amikor szentírástudományt tanultam, akkor hallottam a mezuzáról; ez az egyik legismertebb zsidó jelkép, az ajtófélfára szerelt kis tokba helyezett pergamenlapra írt imádság, a híres Sema Jiszraél, Halld, Izrael, én vagyok a Te Urad, Istened sorai. A hívő zsidók a mezuzát megérintve emlékeztették – és emlékeztetik a mai napig – magukat az Istennel való egységükre, mely ilyen módon átszövi az egész napjukat. Isten jelenlétében lenni ott, ahol vagy, ez egyfajta – ha lehet így fogalmazni a pszichológus Csíkszentmihályi Mihály szavával élve – flow-élmény, a teljesség érzete.

– Te sosem esel ki a flow-érzésből?

– Dehogynem, ám amikor észreveszem, tudatosítom, hogy elkalandoztam, s szép lassan és szelíden visszajövök a jelenbe. Ahogy mondani szoktam: nekem nincs időm sietni. A lelkigyakorlatokhoz is hozzátartozik a lassúság folyamatának felfedezése. A lassúság vezet be a csendbe, a jelenlétbe és a mostba.

Forrás: Jezsuita.hu

Fotó: Pásztor Péter

Magyar Kurír