„Nem tudom, mi történt, de szeretek iskolába járni!” – Projektoktatás Gyöngyösön

Hazai – 2025. december 1., hétfő | 11:29

Megváltozott az élet a két éve indult projektoktatással a Máltai Szeretetszolgálat gyöngyösi Károly Róbert Technikumában. A tanárok munkája kreatívabb és élvezetesebb lett, a diákok pedig jobban megtalálják a helyüket az iskolában, miközben több figyelemben és sikerélményben lehet részük.

Ettől persze még léteznek problémák is (...), de az már most látszik: ez lehet az út egy gyerekközpontú, 21. századi oktatási rendszer felé, mely a halmozottan hátrányos helyzetű fiataloknak is lehetőséget kínál és bátorítást ad. Ürmös Dániel riportjából olvashatnak részleteket. 

Tizenkét gyerek ül a teremben, körbe rendezett székeken, egyikük a kör közepén áll. Oldott a hangulat. Székfoglaló játékot játszanak (...) a Károly Róbert Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium friss, kilencedikes évfolyamának egyik óráján, pontosabban projektfoglalkozásán. Az ide járók többsége hátrányos helyzetű családokból érkezik, számukra kínál a turizmusban, vendéglátásban és a kereskedelemben hasznosítható végzettséget a máltai intézmény. Jellemzően cukrászok, pincérek, szakácsok vagy turisztikai szakemberek lesznek az innen kikerülők, miután elvégezték a hároméves szakiskolai, vagy az érettségit is adó, öt éves technikumi képzést. Jelenleg közel 370-en tanulnak itt, akik közül átlagban 18 fő érettségizik is.

Személyiségfejlesztés – ez az óra neve, amelyet Nagypál Szabó Eszter oktató tart. Eredetileg szociális munkásként dolgozik a szeretetszolgálat gyöngyöspatai Jelenlét Házában, emellett három éve kapcsolódott be a Gyöngyösi iskolában zajló projektoktatásba. (...) 

A tizenkét kilencedikesnek egy képzeletbeli házat kell megtervezniük, amiben mind együtt élnének. A kérdés: hogyan? Hatalmas papírlapot ülnek körbe, egyikük – a többiek szerint a legjobb kézügyességű lány – ceruzát fog, és elkezdi felskiccelni a ház alaprajzát. Egy osztálytársa csatlakozik hozzá. Most már ketten rajzolnak, a többiek pedig instrukciókkal látják el őket. Ki milyen szobát szeretne magának? Mi legyen a fürdőszobában? Kell-e háziállat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel lendíti előre a közös gondolkodást Nagypál Szabó Eszter. „Rajtatok múlik, hogy mit tesztek a házba, ez egy közös ház” – mondja, majd a vitás kérdésekben, mint amilyen a háziállatok ügye is, szavazást javasol. (...) 

Egy másik tanteremben egy ugyancsak kilencedikes osztálynak az a feladata, hogy képzeljék magukat a saját szüleik helyébe, és mondjanak ötleteket arra, hogyan korlátoznák a gyerekeik mobilhasználatát. A kilenc fő itt is körben helyezkedik el, de hamarosan háromfős kiscsoportokra osztja be őket Bangó Lajos személyiségfejlesztés-oktató, hogy így beszéljék meg a témát. Pár perc múlva újra nagy kör, jönnek is az ötletek. „Jó lenne, ha kétéves korban nem adnák oda a szülők a gyerekeknek a telefont” – így az egyik megfejtés. „Én keresnék valami hobbit (...); kötetlen beszélgetés alakul ki, mely során az oktató megkérdezi, tennének-e szülői felügyelet alkalmazást a gyerekük telefonjára. „Őszinte a kapcsolatotok a szüleitekkel? Ki az, akinek igen?” – mélyíti tovább egy kis idő után a beszélgetést. Négy kéz emelkedik a magasba. (...) Csend lesz egy pillanatra, amikor Bangó Lajos lehetőséget teremt, hogy aki szeretné, feltegye azt a kérdést, amit otthon, a szüleinek sosem mert. „Anyától kérdezném, hogy miért nem vált el hamarabb apától?” – mondja végül egyikük. Nincs válasz, sem hozzászólás, csak hallgatás – és meghallgatás. Az óra a végéhez közeledik, a zárókörben mindenki kiemelheti, mi tetszett neki a mai napból. Kinek a szülői feladat, kinek pedig az, hogy „lehet őszintének lenni”. A „hogy érezted magad?” kérdésre egytől tízig terjedő skálán is magas pontokat adnak: rendre nyolcat, kilencet, tízet mondanak, sőt van, aki egyenesen húszat. Végül egyikük megkérdezi a tanár úrtól is, ő hogyan érezte magát.

Bangó Lajos főállásban a Belügyminisztériumban dolgozik jogtanácsosként, de már mentorként is dolgozott korábban. Őt még a projektoktatás bevezetése előtt, több mint három éve hívta fel az előző igazgató, hogy segítsen neki, mert tizennégyből tíz gyerek bukásra állt. Ez áprilisban volt, így sok idejük nem maradt év végéig. „A tanárokkal együtt végül is a tíz gyerekből nyolcat sikerült megmenteni ebben a lehetetlen helyzetben azzal, hogy tulajdonképpen játszottunk, bohóckodtunk velük. Közben sikerült a helyére tenni olyan dolgokat, amik akadályozták a tanulást. Azóta is játszva tanulunk a gyerekekkel, ami azt jelenti, hogy az általam tartott projektórákon a drámapedagógia, a társasjáték-pedagógia és a kooperatív instrukciós program módszertanát alkalmazom.”

Esetenként ad-hoc jelleggel tartja a foglalkozást, így tud rezonálni arra, ami foglalkoztatja a fiatalokat. (...) „Nem mindig vonom le a tanulságot helyettük, nem mindig racionalizálom, amit csinálunk. Néha az kell, hogy a tudatalattijukba menjen be az, amit hallanak.” A projektórákon felnőttként kezeli a gyerekeket. Pénzzel való bánásmód, hitel és családalapítás is lehet a téma, de sokszor nem is a téma a legfontosabb, hanem az, hogy van, aki meghallgatja őket.

Bangó Lajos önmagában már a személyével is feszegeti a határokat: komoly megjelenésű, roma fiatalember, aki jogi pályán dolgozik, és emellett tanít. Fellépése üzenetértékű egy olyan iskolában, ahol a diákok több mint fele roma származású. „Önmagukra helyeznek üvegplafont azzal kapcsolatban, hova juthatnak el, mit várhatnak az élettől. A legnagyobb dolog, amiről egy fiatal egy ilyen helyen álmodhat, az valamilyen szakma. Az, hogy űrhajós, orvos vagy ügyvéd is lehetne belőle, meg sem fordul a fejében. Én kinyitom nekik a világot egy kicsit, és látom, hogy ilyenkor felcsillan a szemük.”

„Tavaly, rögtön év elején, az első óra után történt: odajött hozzám egy srác a szünetben, hogy őt nem zavarja a roma származásom, de azért azt tudjam, hogy a zsidók és a romák alsóbbrendű fajnak számítanak, majd elkezdett idézni nekem a Mein Kampfból. (...) egy rendkívül okos, intelligens, a többségi társadalomhoz tartozó gyerek volt. Azt követően minden szünetben jött, és mondta nekem a szövegét, kóstolgatott. Én pedig mosolyogtam rá, és próbáltam elküldeni, hogy most nem alkalmas – közben pedig ment fel bennem a pumpa. Azon gondolkodtam, mitévő legyek egy ilyen lehetetlen helyzetben. Végül is imádkozni kezdtem: Uram, segíts, adjál szabadulást ebből! Telt-múlt az év, és elkezdett megváltozni a fiú. Az óráimon néha együtt kimegyünk a városba: boltba vagy étterembe. Ilyenkor én meghívom őket, amit ez a fiú nem tudott hova tenni. Folyamatosan olyan visszajelzéseket adott, hogy ő erre nem méltó, őt még soha senki nem hívta meg semmire. (...) Év vége volt már, amikor egy ilyen sétáról jöttünk vissza, és meghívtam mindenkit egy üdítőre a közeli boltban. Állunk a kasszánál, és akkor megszólal ez a fiú: »Lajos bácsi, ez most olyan, mintha a családdal, mintha apuval állnék a kasszánál. Nem is lenne olyan rossz, ha Lajos bácsi örökbefogadna.«”

A Károly Róbert Technikum kilencedikeseinek az első hónap az orientáció jegyében telik. Ennek része a személyiségfejlesztés is, amiből a szeptemberi tömbösített alkalmak után heti dupla órákat kapnak. Ez a projekt végigkíséri a hároméves képzést; igaz, tízedikben és tizenegyedikben már csak két heti rendszerességgel. Az első két évben a szakmai és az alapozó tárgyakat is projektek keretében tanulják. Többek között elsősegélynyújtás, drogprevenció, internetbiztonság, médiatudatosság vagy éppen felelős állattartás is szerepel az első évfolyamosok tantervében.

„Ez a generáció már nem vevő a hagyományos, poroszos oktatási rendszerre, melyben a tanár kiáll a katedrára és előadja a tananyagot. Emellett nagyon sok fegyelmezési problémával találkoztunk a diákok körében, ez volt a projektoktatás bevezetésének másik oka – mutat rá Riedlinger Zsolt igazgató, aki 2024 óta vezeti a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány fenntartásában működő iskolát. – Nem arról van szó, hogy az új rendszerben nem kell tanulni, de az játékosan, észrevétlenebbül történik.” A javulás a tanulmányi eredményekben is tetten érhető: a korábban bukdácsoló osztályokban most 4,7-es és 4,8-as átlagok a jellemzőek.

„Az ide kerülő gyerekek iskolai és magánélete sokszor kudarcos, előfordulnak viselkedészavarok is. Sok a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű tanulónk. A személyiségfejlesztés projekt célja, hogy ne csak szakmához juttassuk őket, hanem a lelkükkel is foglalkozzunk, oda tudjunk hajolni hozzájuk. Hogy ráébredjenek: mi értük vagyunk, nem ellenük. Minden gyerekhez létezik egy kulcs, amit mi igyekszünk megtalálni.” (...) „Megkereshetnek akár hétvégén is, hogy jó lenne, ha beszélnék a szüleikkel (...) És akkor megbeszéljük, hogy igaza van most anyunak és apunak: nem azt mondták, hogy nem mehetsz el szórakozni, hanem, hogy ide nem mehetsz, mert itt drogoznak. Ezzel már lehet, hogy a kommunikáció egy helyes irányba terelődött, mert nem felrobbant a helyzet, hanem meg lehetett beszélni a dolgot.”

Az iskolában tanult Tamasi Marina Blanka is, aki 2013 óta már tanít az intézményben, többek között vendéglátást és felszolgálást is. Szerinte nemcsak a diákok, de a tanárok is nyertek az új rendszerben. (...) a gyerekek szempontjából a legnagyobb előny, hogy többet tud velük foglalkozni, személyre szabottabb az oktatás. Erősebb a bizalom és a tisztelet az oktató és a diák között is.

Ürmös Dániel írása teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Fotó: Kovács Bence

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria