„Praesens perfectum” – Az egy éve elhunyt Török Ferenc építész munkáiból nyílt kiállítás Budapesten

„Számomra a templomok építése csodálatos élmények és találkozások sorozata volt, megtapasztalhattam közösségek megerősödését vagy épp kialakulását, ahogy az Isten háza egyre magasodott. A templomépítés közös társadalmi munka volt, amely egyben egyfajta ideológiai szembenállást is jelentett. A hívő közösség nemcsak a liturgiában vált eggyé, hanem a templom építésében is. Az emberek magatartása sok esetben a rejtőzködő hit csodálatos megnyilvánulásait hozta felszínre: találkozásokat, amelyek örökre emlékezetesek maradnak számomra” – vallotta a művész, akinek a kiállításon tervei, templomairól készült rajzai mellett most főként bibliai tematikájú rajzai láthatók, melyeket a kétezres években készített, főként betegsége idején.

Krizsán András, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke köszöntötte a családtagokat, nagy számban összegyűlt ismerősöket, tisztelőket, barátokat, kollégákat a különleges, meghitt alkalmon, mely – mint mondta – találkozás nemcsak egymással, hanem legfőképpen Török Ferenc tanár úrral.

A kiállítás megnyitása előtt Csapó József énekművész, az építész veje és Horváth Árpád gitárművész egy ecuadori népdalt adott elő.

A tárlatot Varga János, a bécsi Collegium Pazmanianum rektora nyitotta meg. Saint-Exupéry gondolatait idézve kiemelte, Török Ferenc meglelt valamit a végtelen csodából, többet, mint mi. Ezt láttatja, ajándékozza nekünk, ezért jó templomaiba betérni. Hozzátette, a francia író építésznek is tanult, sokat írt a városról, a templomról, még a hajóépítésről is. A Citadellában olvassuk: „Én hiszek a templomban, amely kizsákmányol és felemészt. És viszonzásul megtérít. Mert csak az ilyen templom fizet meg téged. (...) Hiszek a győzelem lelkesedéséből született templomban. (...) Mindenki énekel, amikor a templomot építi. És a templom visszazengi éneküket. Én hiszek a templommá változó szeretetben.”

Varga János atya hangsúlyozta, Török Ferencben valóban a szeretet vált templommá vagy más műalkotássá. Nem volt rá jellemző a magamutogatás, önmegvalósítás, egyénieskedés. „Művészete feladata és végcélja, hogy a megtestesült Isten szeretetét mutassa meg számunkra, helyet, közeget adjon, ahol rácsodálkozhatunk erre a nagy titokra.”

A Pázmáneum rektora megemlékezett arról, hogy az építész utolsó temploma az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus „katedrálisa” volt. Felidézte Weöres Sándor szavait Örök pillanat című verséből: „Mit málló kőre nem bizol, / mintázd meg levegőből. / Van néha olyan pillanat / mely kilóg az időből”, és hozzátette: „Feri imában és online vett részt a munkálatokban, az eucharisztikus kongresszus »katedrálisának« építésében, de teljes szívvel-lélekkel. Nem ő tervezte, de sajátjának tudta. Része volt benne. Amikor elkészült, számára az lett, mint tulajdonképpen minden templom: Isten háza és a mennyország kapuja. Ez a lelki tér, ez a kegyelmi közeg immár elválaszthatatlan az ő személyétől.”

Az építész halálának első évfordulója előestéjén a rektor visszaemlékezett a temetésen elhangzó beszédre, majd továbbfűzte ennek gondolatait: „Feri megélte az üldözések idejét, de végül a béke idején a tiszta lelkiismeretével, töretlen hűségével, szeretetével tűnt ki közülünk, vagy éppen karolt belénk, térdelt mellénk, sétált mellettünk, koccintott, vagy beszélgetett minden feltűnést kerülve”. Varga János hangsúlyozta: mint templomépítő tudta és vallotta, hogy a Teremtő munkatársa.

Beszédében a Collegium Pazmanianum rektora kitért a tárlat címének értelmezésére is. „Praesens perfectum – befejezett jelen, befejezett múltbeli cselekvés, melynek következményei vannak a jelenben; és ha a jelenben, akkor a jövőben is.” Kiemelte, hogy a befejezettség a jól végzett munka, az alkotás öröme. „Az angol nyelv lehetőségei szerint asszociálhatunk arra is, hogy »tökéletes ajándék« (present perfect) a kiállítás címe. Török Ferenc ilyen ajándék azoknak, akik ismerhették, és akik alkotásain keresztül találkoznak vele.”

A kiállításmegnyitót kerekasztal-beszélgetés követte, ami inkább megemlékezés volt az építészről. Az asztal körül helyet foglalt Balázs Mihály, Török Ferenc alkotótársa, Keresztes Szilárd püspök, Major György, Ripszám János, U. Nagy Gábor és Winkler Barnabás építész.

Krizsán András a beszélgetés felvezetéseként elmondta, révfülöpi lévén gimnazista korában átélte, hogyan épül a Balaton-parti templom. Amikor meglátta a vörös permitből épülő istenháza egyszerűségét, méltóságát, szakrális belső terét, valami megindult benne, és ez komoly lökést jelentett számára a pályaválasztásában. Később a révfülöpi evangélikus templomot fejezte be ő maga, a torony épült az ő tervei alapján.

A templomépítőről való megemlékezések között Keresztes Szilárd, aki az edelényi görögkatolikus templom építése előkészítésekor találkozott az építésszel először, elmondta, Török Ferenc mindent megtett, hogy amit kapott, azt tovább is adja. Tudta, hogy csak az az igazán a mienk, amit már odaadtunk másoknak. Felhívta a figyelmet a Krisztus a kereszten című rajzra, mely a Golgotát, a megváltás pillanatát felülről ábrázolja. „Ez az egyetlen hiteles perspektíva. Onnan felülről van minden.”

A falakon olvasható az építész vallomása a rajzoláshoz fűződő viszonyáról: „Hosszantartó betegségem alatt az építészettel való kapcsolatomat a rajzolás teremtette meg. Biblikus ember vagyok, a Könyvek Könyvében leírt események, az ember »Isten-története« megelevenedett előttem, képekké formálódtak: a teremtés történetétől az ősatyák küzdelmén keresztül a megváltó Krisztus feltámadásáig.”

Ezt követik a Túl az építészeten. Rajzolok című emlékezésének részletei, melyet ezekkel a gondolatokkal vezet be: „Pályám egész folyamán a rajz mindig közel állt hozzám, hisz a rajz a tervező építészet kifejező nyelvezete, miként az írónak az anyanyelv. A rajz a megismerés legfontosabb eszköze. A látványt nem csupán formailag rögzíti, hanem feltárja környezeti összefüggéseit, rendezi gondolatainkat, fejleszti látásmódunkat. A látást a legnemesebb érzésként tiszteljük. »A látás a lélek szeme« – mondja Platon. A perspektivikus ábrázolás pedig a szemünket létünk középpontjába helyezi, különösen korunkban, ahol a »képek« elborítanak bennünket.”

Ezekből az írásokból azt is megtudjuk, hogy első tanulmányútja Görögországba, Athosba vezette Török Ferencet, ahol bámulva nézte a sziklába tapadt szerzetesi „kalyibákat”, a természet és az építészet egységét, ugyanúgy, mint Lourdes-ban a Madonna della Corona templomát, ahol úgy érezte, „mintha a hatalmas sziklafalat a természet munkálta volna tovább építészetté”.

Nagy hatással volt rá Róma, San Stefano Rotondo ókeresztény temploma, melybe 2016-ban Mindszenty bíboros emlékmiséjére végre sikerült bejutnia közel negyven évi várakozás után. Megrendülten rajzolta építészeti álmai csodálatos terét, melyben a centrális tér irányítása is megérintette.

„A leggazdagabb szellemi és lelki élményt a Szentföldön való utazás jelentette számomra.” Az útja során készült rajzai, Jeruzsálem, Jerikó, a hegyi beszéd magaslata, a názáreti Mária-ház, a Mária-kút, amit Csontváry is megfestett, mind-mind szentföldi útjának vonalakkal megfogalmazott bensőséges, szinte misztikus élményeit tükrözik.

XVI. Benedek pápa átfogó ökológiája és Ferenc pápa teremtésvédelmi üzenete ihlették az építész teremtésvédelem tematikájú rajzait, egy olyan ciklusét, mely szinte profetikusan ábrázolja korunk problémáit, küzdelmeit. Ezzel szemben, a kiállítóterem másik végén A teremtés ciklus foglal helyet, melyről azt nyilatkozta: az első nap számára a legkedvesebb. „Az ember alkotó munkája az istenit idézi. A keresésből, a sötétségből bontakozik ki az alkotás. Legyen az zene, kép, szobor vagy éppen épület.”

Török Ferenc felesége, Ilona végül felhívta a figyelmet arra, hogy a tárlat befejezéseképpen olvasható egy rövid szöveg, melyben az építész egész életművét összefoglalta. Ennek végén egy Sirák fia könyvéből származó idézet meghatározó volt férje számára: „Tarts ki a munkád mellett, lelj benne örömet, és öregedjél meg foglalkozásodban! Ne nézd csodálkozva a bűnös műveit, bízzál az Úrban, és maradj meg munkád mellett!” (Sir 11,20–21)

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Fábián Attila

Magyar Kurír