„Senki nem ragadja ki őket kezemből” – Roska Péter atya tartott lelkinapokat Kárpátalján

Roska Péter atya, aki két és fél éves kárpátaljai szolgálata után évtizedek óta visszajár a munkácsi egyházmegyébe, hogy lelkigyakorlatokkal és lelkinapokkal továbbra is segítse az ottani híveket, „most is eljött hozzánk, amikor a háború okozta félelem, aggódás és kimerültség sokunkat kezdi hatalmába keríteni” – olvasható a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye honlapján. – Szokásos háromnapos lelkigyakorlata helyett most három félnapos lelkinapot tartott, három helyszínen, hogy a menekülteknél és az Egyház körül segítők feltöltődhessenek.

Ungváron, Nagyszőlősön és Munkácson május 10. és 12. között összesen több mint százharminc karitászmunkatárs gyűlt össze néhány órára.

Majnek Antal nyugalmazott munkácsi megyéspüspök – aki szintén részt vett a programon, Péter atya munkáját segítve – bevezetőjében Viktor Frankl neves pszichiátertől idézte:

A szenvedés értelme az, hogy én változzak meg benne és általa. Nem az ellenségem, nem azok, akik bántanak, hanem én.

A szenvedésben az Úristen változtatni, jobbítani, tisztítani akar bennünket.

Így valósul meg Szent Pál szép mondása, hogy az istenszeretőknek minden a javukra válik. Az utóbbi időben, az elmúlt néhány hétben ezt meg is tapasztalom mindenhol az itthon maradt híveink körében, ami nagyon erősíti a hitemet” – mondta Majnek Antal.

Roska Péter atya témaindító beszédében arra hívta fel a figyelmet, milyen perspektíva van ebben a lehetetlen helyzetben, amelyet a háború jelent. Elmondta: nagyon megérintette őt ebben a nagy összeomlásban, zűrzavarban, amit valamennyire Magyarországon is megtapasztalnak, hogy egyedül Isten marad biztos pontnak.

Mit akar mondani nekünk ezzel a szituációval? Hogyan lehet hozzá közelebb kerülni ebben a helyzetben? „Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki nem ragadja ki őket kezemből. Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk” – mondja Jézus. Miután ezt mondja, nem sokkal utána elfogják, megkínozzák és megölik. Az apostolokat, akiknek ezt mondja, később mind megölik. Akkor hogy is van ez?

Jézus a jó pásztor képét használja magyarázatul. Mi az, ami el akarja ragadni a juhokat? A farkas vagy a medve. Ki az, aki minket akar elragadni? Az ördög. És mit jelent az, hogy nem veszhetnek el, akik Jézushoz tartoznak, akik vele vannak? Ez nem azt jelenti, hogy nem halhatnak meg vagy nem szenvedhetnek, hiszen Jézus maga is szenvedett, hanem azt, hogy a nagybetűs Életet nem károsíthatja az ördög.

Aki megfogja a Pásztor kezét, odahúzódik a közelébe, az biztonságban van, de olyan szempontból, hogy a teljes Életünk, az örök életünk van biztonságban.

Meghalni úgyis meghalunk, nem is sokára. Van, akinek egy évtized jut; van, akinek kettő, másnak több. Nem tudjuk, mikor halunk meg. Egy ilyen bizonytalan helyzetben, amiben most vagyunk, az ember közel kerül ehhez. Az, hogy nem veszhetek el, az egész életemre, az örök életemre vonatkozik – hangsúlyozta Roska Péter atya.

Az 1998-as tiszai árvíz idején Csapon hajszálon múlt az életük; ötször annyi víz volt várható, mint amennyi még kilátszott a gátból, és félő volt, hogy elönti a mély fekvésű várost – emlékeztetett Roska Péter. Akkor átélte, hogy csak Isten maradt, egyedül rá számíthatnak. „Ezek nagyon fontos tapasztalatok: megtapasztalom, ki az Isten, és ki vagyok én. És amin végső soron minden múlik, az a bizalom: hogyan bízom rá magamat az Atyára, akinek a kezéből nem ragadhat el senki – hogyha rábízom magamat. S egy ilyen szituációban, ahol sorban jönnek a félelmetes helyzetek és az állandó bizonytalanság, és nem tudom, hogyan jussak előre, lehet, hogy olyan értékes tapasztalatokra tehetek szert, amilyeneket egyébként nem biztos, hogy megélnék.”

Nemes Ödön SJ amikor átelmélkedte életét, arra jutott, hogy a legnagyobb krízisek idején került legközelebb Istenhez. Nem sokkal ezután tüdőrákot állapítottak meg nála; ő pedig azt mondta, hogy e tapasztalat birtokában „üdvözöltem a rákot a testemben. Mert ha eddig a nehéz helyzetekben kerültem legközelebb az Istenhez, micsoda kegyelem lesz nekem a tüdőrák!” Az ember eljuthat odáig, hogy a bajt, ami katasztrófa, tudja lehetőségnek látni, hogy ebben találkozhat Istennel, közel kerülhet hozzá – emelte ki a lelkigyakorlat-vezető.

Egy helyzetet nem az minősít tragédiává, katasztrófává, lehetőséggé vagy kegyelmi helyzetté, hogy mi történik, hanem hogy akik benne vannak, azok mivé válnak, hogyan kapcsolódnak Istenhez, egymáshoz, mi lesz belőlük. Ez az, ami igazán fontos.

Boldog Salkaházi Sára szociális testvér 1944 végén rendtársaival együtt zsidókat mentett, ami akkor életveszélyes tevékenység volt. Isten ihletésére felajánlotta életét azért, hogy azokban a veszélyes időkben testvérei közül senkit ne tartóztassanak le, ne öljenek meg, és senki ne hagyja el a hivatását. Az Oltáriszentség előtt tette meg ezt a felajánlást. Néhány hét múlva elfogták, és belelőtték a Dunába. Tragédia – egy értelmes embert, aki jót tett, megöltek. De Isten elfogadta és komolyan vette a felajánlását: a szociális testvérek közül senkit nem tartóztattak le, nem öltek meg, és senki nem hagyta el a hivatását. Láthatjuk, hogy ami önmagában tragédia, hogyan minősül át hősiességgé, valami nagyon széppé, amiről ezer év múlva is meg fognak emlékezni, s hány embernek ad még majd segítséget, biztatást, erőt. Sára nehéz természet volt, nagyon megküzdött önmagával, de átalakult lélekben, és eljutott odáig, hogy megtegye ezt a felajánlást. Így alakulnak a szentek. Van-e olyan szent, akinek az életében nem voltak súlyos, nehéz helyzetek? Nincs!

Minden helyzetben az a kérdés, lehet-e benne Istennel találkozni; lehet-e az életszentségben növekedni; felülmúlni magamat, változni, valami olyasmit tenni, amit korábban nem tettem.

Sokan nem gondolták volna magukról, hogy képesek egy ismeretlen családot befogadni otthonukba; mostanában mégis sokakkal megtörtént. Sokan mesélik, hogy olyan menekültek érkeznek, akiknek fogalmuk sincs Istenről, nem imádkoznak, és egyszer csak találkoznak azzal, hogy akik Kárpátalján vagy Magyarországon idegenként befogadják és megvendégelik őket, azok imádkoznak, szeretik Istent, és így közel jön hozzájuk az evangélium. Olyan emberek jönnek most ide, akiknek lehet, hogy ez az egyetlen esélyük, hogy találkozzanak Istennel.

Miért engedi meg az Isten? Isten ezekből a nagyon rossz dolgokból nagyon szépeket is kihoz. Istennel találkozni, egyre jobban krisztusivá válni, átalakulni. Van, akit tönkretesz egy ilyen helyzet; van, aki szétesik vagy elfordul Istentől. De ha belekapaszkodunk a Jó Pásztorba, akkor lehet, hogy valami olyan szép történik a lelkünkben, ami a mi életünkben is különlegesség.

Ez a mi harcunk, egy lelki harc, lelki küzdelem. Nem emberek ellen harcolunk, nem másokat bántunk, hanem magunkon veszünk erőt, és Istenbe kapaszkodunk.

Romzsa Tódor püspöknek a kórházban az egyik ápolónővér kést akart adni, hogy megvédhesse magát. A püspök elmosolyodott: „Kedves nővér, nekem sokkal erősebb fegyverem van!” – és felmutatta a rózsafüzérét. Másnap megölték – és győzött. Eltelt egy pár évtized, a Szovjetunió összeomlott, őt pedig a pápa boldoggá avatta Lembergben.

A lelkigyakorlatos beszéd után – Roska Péter útmutatása alapján – kisebb csoportokban osztották meg a résztvevők, hogyan találkoztak Istennel ezekben a hetekben, miben tudták felülmúlni önmagukat, és hogyan próbálta kiragadni őket a gonosz az Atya kezéből, hogyan akart kétségbeesést, hitetlenséget ébreszteni bennük.

Megtapasztalták, hogy bár mindegyikük másként éli meg a jelenlegi helyzetet, mégis mindenkit ugyanolyan érzések, aggodalmak, kérdések foglalkoztatnak. Más is ugyanazt éli át, nincsenek egyedül.

A szentmisében, melynek főcelebránsa Majnek Antal püspök volt, Péter atya arról beszélt, hogy nemcsak az akcióra kell készen lennünk, hanem a passióra is, hiszen sokszor éppen a szenvedés az, ami közelebb visz minket Jézushoz és az örök élethez. Ugyanakkor magunkat is szeretnünk kell, testileg-lelkileg karbantartani, hogy ne égjünk ki a szolgálatban, és megmaradjon az örömünk.

A szentmisét követően tartott szentségimádáson és közbenjáró imában a jelen helyzet kihívásait vitték Isten elé.

A karitászmunkatársak közül sokan jeleztek vissza nagy hálával a lelki(fél)nap tapasztalatairól, melyeket így lehet összefoglalni: béke és öröm.

Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír