„Szegények mindig lesznek veletek” – Bemutatták a szegények idei világnapjára írt pápai dokumentumot

Ferenc pápa – 2021. június 15., kedd | 15:01

Június 14-én, hétfőn délelőtt mutatta be Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke és helyettese a Szentszék Sajtótermében azt a kilenc pontból álló pápai dokumentumot, amely a szegények idei, 5. világnapja alkalmából íródott. A november 14-én, az évközi időszak 33. vasárnapján sorra kerülő világnap mottója: „Szegények mindig lesznek veletek.”

A szegények világnapját Ferenc pápa alapította az irgalmasság szentéve végén, 2016-ban, és azóta évente a szegények iránti elkötelezett jézusi lelkület kialakítását szolgálja az egész Egyházban és a világban.

A szegények ötödik világnapjára írt pápai üzenet első és leghosszabb pontja azt a körülményt elemzi, melyben Jézus e prófétai kijelentést fogalmazza meg: „Szegények mindig lesznek veletek” (Mk 14,7). A betániai leprás Simon házában Jézus elfogadta a lábát drága olajjal megkenő asszony gesztusát, mondván: „Hagyjátok! Mit akadékoskodtok, hisz jót tett velem! Szegények mindig vannak veletek. Akkor tehettek velük jót, amikor akartok. De én nem vagyok mindig veletek. Azt tette, ami telt tőle. Előre megkente testemet a temetésre.”

Jézus emlékeztet, hogy ő az első szegény, a legszegényebb a szegények közül, mert ő minden szegényt, minden magányos, peremre szorított és diszkriminált embert képvisel.

Jézus az Atya arcát mutatja be ebben a világban, aki a szegények Atyja.

Jézus egész műve azt tanúsítja, hogy a szegénység nem a „végzet gyümölcse”, hanem az ő köztünk való jelenlétének konkrét jele. Őt nem találjuk meg mindig, amikor csak akarjuk, de mindenkor felismerhetjük a szegények életében, szenvedéseiben és rászorultságában.

A szegények igazi evangelizálók, mert elsőként őket evangelizálták, és elsőként ők kaptak meghívást az Úr országa boldogságában való osztozásra – ismétli újra és újra Ferenc pápa.

Jézus nemcsak a szegények pártján áll, hanem osztozik a sorsukban. Erős üzenet ez a mindenkori tanítványok számára. A jótékonykodás, az alamizsna alkalmi jellegű, de a közös sorsban való osztozás, amely testvériséget teremt, megmarad. A Szentatya üzenetében példaként említi a belga Damien de Veuster atyát, aki lepragondozó létesítményt működtetett, ahol orvosként és betegápolóként ellátta a rászorulókat.

Ehhez az osztozáshoz azonban megtérésre van szükség a Mester hívásának megfelelően: „Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” (Mk 1,15) Ez a megtérés elsősorban abból áll, hogy megnyitjuk szívünket a szegénység különféle megnyilvánulásainak felismerésére, a hitvallásunkkal egyező életmód kialakításával. A szegényeket gyakran elkülönített embereknek tekintik, olyan kategóriának, akik jótékonyságra szorulnak. Ám Jézus követése a gondolkodásmód megváltoztatásával jár: tanítványává lenni azt jelenti, hogy úgy döntünk, nem gyűjtünk a törékeny és múló biztonság illúzióját keltő kincseket a földön.

Krisztus evangéliuma arra ösztönöz, hogy fordítsunk különös figyelmet a szegényekre, és ismerjük el az erkölcsi és társadalmi rendellenesség különböző formáit, amelyek mindig a szegénység új arcait teremtik meg – hangsúlyozza üzenetében a pápa. – Különösen fontos ez most, a pandémia időszakában, amikor egyre többen állnak sorban a szegények menzájánál ételosztáskor.

Ferenc pápa kiemeli: reméli, hogy a szegények világnapja – immár ötödik alkalommal – egyre inkább gyökeret ver a helyi egyházakban, és evangelizációs mozgalommá lesz, amely elsősorban a szegényekkel találkozik ott, ahol vannak.

Meg kell hallanunk, hogy kopogtatnak az ajtónkon!

Sürgősen el kell jutnunk hozzájuk otthonaikban, kórházakban, idősek otthonában és főként az utcákon. A szegények közöttünk vannak. Mennyire evangéliumi lenne, ha elismernénk, hogy mi is szegények vagyunk, mert csak így tudnánk igazán felismerni és életünk részévé, az üdvösség eszközévé tenni őket.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó (archív): Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria