„Tegyük, ami tőlünk telik, de azt teljesen” – Mindszenty-konferenciát tartottak Rákosszentmihályon

A rendezvényen Balás Béla, „Beton” püspök atya felidézte élete döntő mozzanatait: hétéves volt mindössze, amikor meghalt az édesanyja, fel sem fogta még igazán az elvesztését. Édesapja újranősült, de a gyermek Balás Béla viszonya keservesen alakult a „pótanyjával”. Isten kegyelméből egészen korán, tizenegy éves korában találkozott az akkor már titokban működő Regnum Marianummal, amelyben családra lelt. Élmény volt számára a közösséghez való tartozás, a romantika, a lelkigyakorlat, a liturgia, a karácsony, a húsvét megünneplése, még nem tanult semmit, de teljes szívvel és lélekkel élte meg a hitet. A piarista gimnázium nagyszerű hittanórái, később pedig az Esztergomi Hittudományi Főiskolán tanultak hatalmas örömöt jelentettek számára, csodálattal töltötte el, hogy amit hallott, az nemcsak szép, hanem igaz is. Idézte Vas István költőt, aki zsidó rabbi unokájaként először kommunista volt, majd áttért a katolikus hitre; ő mondta, hogy az Újszövetséget nem tudományosan közelítette meg, a szépsége ragadta meg.

Balás Béla tizenöt éves kamaszként élte meg 1956-ot. Reggel elkéredzkedett otthon az édesapjától: „Szeretnék bemenni forradalmat nézni a városba.” Apja azt mondta: „Rendben, de ebédre gyere haza.” Azt nem sejtette, hogy nem lesz közlekedés, és az Üllői úton és a Nagykörúton széttaposott hullákat lát, amint mésszel leöntik őket, valamint kettészakított emeletes házakat. Amikor hazament, nem tudott ebédelni a látottaktól.

Balás Bélát többedmagával harmadéves korában elbocsátották a papi szemináriumból, kettőjüket a Regnum-ügy, harmadik társukat a ciszterci ügyek miatt. Másfél évig takarítóként dolgozott, majd újrakezdhette papi tanulmányait, hitében megerősödve.

Az 1970-es években Balás Béla Kerényi Lajossal, Sebők Sándorral, Major Sándorral és másokkal együtt elindítója és résztvevője volt a nagymarosi ifjúsági találkozóknak, melyeknek ma már legendája van. A kérdezőtárs, Petrovics Sándor, a Hittel a Nemzetért Alapítványt és a Néri Szent Fülöp Katolikus Iskola Alapítványt létrehozó Kovász Egyesület elnöke annak idején rendszeresen részt vett ezeken a találkozókon, úgy is, mint az énekkar tagja. Kérdésére a püspök felidézte:

az ifjúsággal való intenzív foglalkozás teljesen új volt, nemcsak Nagymaroson, hanem másutt is. Kezdetben nem jöttek a fiatalok, pedig sok módon hirdették magukat. Tele voltak előítéletekkel az Egyházzal, papokkal, papolással kapcsolatban.

Maroson nyolc-tíz fiatallal kezdték, évekig tartott, míg ez a szám felment húszra-harmincra. Amikor aztán odatették mellé Kerényi Lajos atyát, akkor megduplázódott minden. Bekapcsolódott a Duna jobb és bal partja, különböző községek és Budapest is. „Amikor pedig minket tovább disponáltak, és Budapesten összetalálkozott ez az egyívású társaság, akkor már pezsgett minden. Kismaroson kezdődtek ezek a találkozók, Sillye Jenő dalaival, Major Sándor atya szeretetével, de keményen kellett dolgoznunk azon, hogy működjön a dolog.”

Ötven-hatvan levelet írtak a plébánosoknak, személyesen megszólítva őket, hogy van ez a találkozó, jöjjenek el közéjük bizalommal, a fiatalokkal együtt.

Lassan kinőtték Kismarost, és aztán szűk lett Nagymaros is. A templom, az altemplom, a kálvária, a kert, a Duna-part, a református templom, a művelődési ház, minden fiatalokkal lett tele. Bár akkoriban már puhult a Kádár-rendszer egyházpolitikája, Lékai János bíboros-prímást szorongatta a hatalom Nagymaros miatt. Az egyik évben a bíboros megkérte a találkozó szervezőit, engedjék meg, hogy a róla készült portréfilmben legyenek bejátszások a nagymarosi találkozókról. „Rögtön gondoltuk, hogy ez nem olyan egyszerű, és szegény bíboros úrnak azt válaszoltuk, ha nyilvánosan kihirdeti a filmben, hogy mostantól szabad minden fiatalnak templomba járnia, akkor igent mondunk. Erre borzasztó mérges lett, illetve humorosan fogta fel a dolgot. Akkoriban még a vonalas telefon is csak kevés otthonba volt bevezetve, ezért Lékai bíboros a postán keresztül üzent, hogy hívják le Zimonyi János plébános atyát a nyilvános posta ütött-kopott bódéjába. Minden szót tisztán lehetett hallani. A bíboros úr annyit mondott, hogy a Pest megyei rendőrkapitányságnak kifogása van az engedély nélküli hangerősítés ellen: »Nagyon kérem, hogy ne látszódjon semmi, csak a hang hallatszódjon.«

Megértettük az üzenetet. A műszaki stábunk Kemenes Gábor atyával feltette a hangfalakat a templomtoronyba, úgy, hogy a visegrádi vár is beleremegett a beszédekbe és az énekbe.”

A beszélgetés végén Petrovics Sándor felidézte: egy tavalyi beszélgetésükön Balás Béla azt mondta neki: „Olyan püspökutódom van, hogy el sem hiszitek. Ha magamnak hármast adok egy tízes skálán, Varga Laci atyának nyolcast.”

A rendezvényen később a rákosszentmihályi plébániaközösség idei Mindszenty Emlékplakettjét Balás Béla vehette át.

Mindszenty Józsefhez fűződő kapcsolatáról is beszélt Adriányi Gábor pap és egyháztörténész, aki maga is átélte az ötvenes-hatvanas éveket, a negyvenévnyi szocialista diktatúra legkegyetlenebb időszakát. Tényként szögezte le: az 1947-es, 1949-es és 1952-es törvényerejű rendeletekkel, majd az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) 1951-es felállításával az egész Magyar Katolikus Egyház állami felügyelet alá került, a kommunista hatalom totálisan ellenőrizte és korlátozta a működését.

Adriányi Gábor atyát az ötvenes évek második felében többedmagával kizárták a szemináriumból, mivel nem voltak hajlandók papi békegyűlésre járni. Zadravecz István püspök szentelte őt pappá titokban 1960-ban. Egy év múlva, félve a letartóztatástól, az NSZK-n keresztül Rómába távozott. A Szent Tamás Egyetemen szerzett egyháztörténeti doktorátust, egyetemi tanári pályafutását Bonnban kezdte meg, a Bonni Egyetem Egyháztörténeti Karán magántanárként.

1974-ben jelen volt Königsteinben Mindszenty József Emlékiratainak bemutatóján. Beszélgetett is a hercegprímással, aki elmondta neki: 1956-ban Nagy Imre felkérte, legyen kormányfő, de ő azt válaszolta:

a prímás feladata nem az, hogy kormányt alakítson, hanem hogy óvja és vezesse a Magyar Katolikus Egyházat.

Adriányi Gábor kérdésére, miként lehetséges, hogy az ellene folytatott koncepciós perben minden vádat elismert, a prímás azt válaszolta: „Édes fiam, hat napig ütöttek-vertek, semmire nem emlékeztem már. Most sem tudom, hogyan történt.”

Adriányi Gábor ezt követően is többször találkozott a száműzött Mindszentyvel, és az volt a benyomása: a szenvedések teljesen introvertált, belső emberré tették, már a túlvilágon élt, és tette, amit tehetett, látogatta öt földrész magyarjait, hirdette nekik az evangéliumot.

A konferencia kezdetén Herman Edit, a Hittel a Nemzetért Alapítvány elnöke köszöntötte a megjelenteket. Krajsovszky Gábor egyetemi docens Békességet és szabadságot Anyaszentegyháznak, Hazának címmel tartott előadást. Horváth Attila bemutatta az Istennek hála, szerény eszköze lehettem című tanulmánykötetet, amely Mindszenty József pappá szentelésének 105., esztergomi érseki kinevezésének 75., valamint halálának 45. évfordulójára jelent meg, Adriányi Gábor professzor gyémántmiséjére ajánlva, a Hittel a Nemzetért Alapítvány kiadásában.

Az eseményen Kratofil Ottóné (Borika) elszavalta Sík Sándor Jézus Krisztus című költeményét. Sillye Jenő pedig két dalának eléneklésével idézte fel az egykori nagymarosi ifjúsági találkozók hangulatát.

A konferencia záróakkordjaként Balás Béla püspök mutatott be koncelebrált szentmisét a Szent Mihály-templomban.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír