„Törekedjetek, hogy lányaitokat szeretettel kapcsoljátok magatokhoz” – Az orsolyiták 300 éve Győrben

22 évesen visszatért Desenzanóba, ahol egyszerű, kemény aszkéta életet élt. Társnőivel összegyűjtötte a szegény kisgyermekeket és tanították, nevelték őket.

1497 nyarán, aratás idején a Salóból Desenzanóba vezető út mellett, Brudazzóban bensőséges imában elmerülve Angelának látomásban volt része: egy létrát látott az ég és föld között, melyen angyalok és szüzek serege vonult. Attól kezdve érett lelkében a leányifjúság nevelésének gondolata. 1516-ban Bresciába költözött. 1524-ben elzarándokolt a Szentföldre, a következő évben pedig Rómában részt vett a szentéven, ahol VII. Kelemen (1523–1534) pápa magánkihallgatáson fogadta. A pápa kérte Merici Angelát, hogy maradjon Rómában, de ő visszatért Bresciába. Ott maga köré gyűjtött 12 leányt és 1535. november 25-én megalapította a Szent Orsolya Társaságot. Az alapítás napja Alexandriai Szent Katalin ünnepére esett, akinek a gyermek Jézus gyűrűt adott, mintegy eljegyezve őt. A rend pártfogója Szent Orsolya lett, aki Kölnben nyílzápor tett vértanúvá. A társaság célja az lett, hogy fiatal lányokat Isten szolgálatára segítsen.

A Szent Orsolya Társaság gyorsan elterjedt Itáliában. Az orsolyita házak Bresciában, Milánóban csoportosultak és kongregációkat alkottak. A Merici Angela által kidolgozott szabályzatot először Brescia püspöke, majd 1544-ben III. Pál pápa (1534–1549) hagyta jóvá. A társaság ezt követően egymás után hozott létre házakat Franciaországban, majd 1622 után az orsolyiták sorra telepedtek le Németalföldön, a Szent Római Birodalomban, Ausztriában és Magyarországon is. A 18. században házaik nyíltak a Balkánon és Írországban, majd Brazíliában és az észak-amerikai Louisiana államban. A 19. században Ausztráliában, Indonéziában, Lengyelországban, Angliában, Mexikóban és Dél-Afrikában is alapítottak rendházakat.

Magyarországon Szelepcsényi György prímás hívta meg a nővéreket 1675-ben, és egy évvel később megnyitották első iskolájukat Pozsonyban. A rend innen terjedt el az ország többi részében, további alapításaik: Kassa (1698), Varasd (1703), Nagyszombat (1724), Győr (1726), Nagyszeben (1733), Sopron (1747), Nagyvárad (1772), Dombóvár (1915), Kisvárda (1918), Bácsa (1923), Eger (1926), Budapest (1936), Pincehely (1942).

A Szent Orsolya Rend győri letelepítésének gondolata többször felvetődött, de alkalmas hely és pártfogók hiányában ez a nemes terv meghiúsult. A bécsi császári tanácsos, Neupauer Ignác özvegye, Pichler Anna és Goez Jozefin grófnő azonban az ügy mellé állt, és 1725. december 13-án megvásároltak a győriek által vérbástyának vagy vérhalomnak nevezett részen négy régi házat. 1726. július 12-én elindult Bécsből a négy alapító rendtag: Alexia (szül. Braun Mária Krisztina) mint főnöknő, két tanítónő, Mária Krisztina (szül. Khűr grófnő) és Mária Benedikta (szül. Flacher), továbbá Cecília (szül. Aichpicher) mint segítő nővér. Rendház híján ideiglenes kolostorul a mai Káptalandomb 12. számú háza szolgált számukra, amely akkor éppen üresen állt.

Az 1729-re elkészült rendház épülete hamar szűknek bizonyult, miután az apácák száma húszra, a bentlakó diákoké 60–70 főre emelkedett. Így a zárda 1746–47-ben a Bástya utca felé eső szárnnyal bővült, melynek építési költségeihez Mária Terézia is hozzájárult.

A nővérek azonnal hozzáfogtak leányok tanításához. Az oktatás nyelve kezdetben német volt. 1839. június 19-én, mikor V. Ferdinánd felesége, Savoyai Mária meglátogatta a zárdát, a növendékek a német alkalmi költemények mellett már magyarul is köszöntötték őt. A zárdaiskola első magyar tanítónője Fliegel Mária Gabriella volt. Az intézmény meghatározó jellemzője a vallásos és erkölcsös nevelés lett. A tanulók oktatásához a sportkör, kézimunka-, ének-, zene- és táncoktatás, a hangverseny- és múzeumlátogatás is hozzájárult.

Az orsolyita nővérek 1948. június 16-ig, az egyházi iskolák államosításáig megszakítás nélkül dolgoztak a leányok lelki és szellemi nevelésén Győrött. Az államosításkor azonban ez megszűnt, a rend győri nővéreit (mintegy nyolcvan apácát) 1950. június 18-án az éjszaka leple alatt leponyvázott teherautókon Szécsénybe szállították. Így vetett véget az államhatalom egy éjszaka alatt 224 év munkájának.

1993. július 15-én, 43 évi száműzetés után az akkor 267 éves rendház újra visszakerült a Szent Orsolya Rend tulajdonába. 1993 őszén a Győri Püspökség segítségével megnyitotta kapuit a Prohászka Ottokár Római Katolikus Általános Iskola és megnyílt a Szent Orsolya Leánykollégium. 1998 óta a rendházban működik a rászoruló idős embereket segítő Szent Angéla Otthon is.

A győri Szent Orsolya Rend történetében több kiemelkedő nővér is szerepet játszott. Az alapító anya, Alexia 17 éven át, 1743-ban bekövetkezett haláláig hűséggel látta el főnöknői hivatalát Győrött e jelmondatával: Amor meus Crucifixus est (Az én szerelmem a Megfeszített). A krónika feljegyzése szerint jó szíve és határozott jelleme volt. A tanítás és nevelés területén végzett munkájának köszönhetően hamar elfogadták az orsolyitákat a városban.

Fontos kiemelni Vátzy Olga Mária Terézia (1896–1976) nővért is, akit 1940-ben neveztek ki a győri rendház főnöknőjének. A második világháború idején mindenkit befogadott, aki oltalmat keresett a borzalmak elől. Voltak köztük zsidók, szerzetesnők, menekült papok, így méltán nevezte Boldog Apor Vilmos püspök a zárdát „Noé bárkájának”. 1945 nagycsütörtökén a délelőtti órákban orosz katonák érkeztek a zárda átvizsgálására. El akartak vinni magukkal egy apácát, de Terézia nővér ezt nem engedte, dulakodás kezdődött, melynek során elsült egy fegyver. A nővér homlokából folyt a vér, ám sebesülése nem volt súlyos, mert a golyó elcsúszott a keményített főkötőn.

A Szent Orsolya Rend nővérei közel 300 éven át szolgálták a helyi közösséget különösen a leánynevelés és a keresztény értékek közvetítése terén, maradandó nyomot hagyva Győr kulturális örökségében.

Szöveg: Nemesné Matus Zsanett

Fotó: Orsolyita nővérek

Forrás: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír