A balatonfűzfő-mámai Szent László-templom romja – Érsekségi ékességek (160.)

A balatonfűzfő-mámai templomrom ma kertes, házas üdülőövezet kisebb villái, nyaralói közt bújik meg, az 1930-as években épült Jézus Szíve plébánia templom mögött, parkosított környezetben. A rom keletelt, egyhajós, keskenyebb, egyenes záródású szentéllyel, valamint északi oldalán sekrestyével bővített templom maradványa. Csaknem eredeti magasságig állnak a szentélyben a középkori falak a dongaboltozat maradványával és a diadalívvel, valamint a felette emelkedő oromfallal, valamint a hajó északi oldalfala és a délinek keleti szakasza két ablakhellyel.

A középkori Máma plébániatemplomát már a veszprémvölgyi apácakolostor alapítólevelének Kálmán király által 1009-ben kiadott átiratában is a király által Veszprémbe telepített bazilita (görög) apácák birtokaként írták le, és az is maradt a 16. század közepéig, amikor a kolostor elnéptelenedett. Az alapító oklevél 1297-ben kelt átiratában Máma Szent Lászlónak szentelt plébániatemplomát említik, 1410-ben pedig mint Szárberény (a mai Vörösberény) filiája szerepel. Szárberény szintén a veszprémölgyi apácák birtoka volt. Az apácák az oszmánok elől Körmendre menekültek, a közösség a 17. század elején szűnt meg. Gazdátlanul maradt birtokaik kezelését II. Ferdinánd király 1625-ben Dallos Miklós győri püspökre bízta, akit egy évvel később felszólított, hogy telepítse le székvárosában a jezsuitákat annak érdekében, hogy gimnáziumot nyissanak. Ennek anyagi támogatására a jezsuitáknak adta az apácák egykori birtokait, köztük Szárberényt és Mámát is.

A mámai templom a 17. század végén rossz állapotba került. 1702-ben új kegyurai, a jezsuiták rendbe hozták; ekkor északi oldalához sekrestyét építettek, és tovább használták. A legutóbbi régészeti megfigyelések során a templom körüli temető legfelső rétegében ebből az időből való temetkezéseket azonosítottak. 1710 táján a falu elnéptelenedett, a templom pusztulásnak indult.

Miután a jezsuita rendet 1773-ban XIV. Kelemen feloszlatta, birtokaik a Királyi Kamara kezelésébe kerültek. A győri jezsuita kollégium ekkortájt készült birtokösszeírásában a mámai templomról is részletesen szólnak: jó anyagból készült, fa mennyezete és boltozott szentélye van, az épület zsindellyel fedett, sekrestyéjében Szent László-oltár áll. Feltehetően már csak időnként használták, mert megjegyezték, hogy a misézéshez szükséges felszerelést alkalmanként Vörösberényből hozták ki. Mellette állt még a kollégium által építtetett remetelak is.

Az 1778–1779-ben felvett egyházlátogatási jegyzőkönyvben a mámai templomról azt írták, hogy Szent László király tiszteletére van szentelve, az ő, illetve a Menybe felvett Szűz Mária ünnepén istentiszteletet tartanak; tartós anyagból épült, jó állapotú hordozható kőoltára van; berendezési tárgyai közt az oltárdíszek a liturgikus felszereléssel együtt a vörösberényi volt jezsuita kolostorból származnak. 1785-től már csak pusztaként említették a templom körüli területet, a középkori falu a 19. század elejére tűnt el.

1963-ban az Országos Műemléki Felügyelőség (OMF) megkezdte a templomrom feltárását és konzerválását. A régészeti kutatást Czeglédy Ilona végezte, az építéstörténeti megfigyelés és a helyreállítási terv Koppány Tibor munkája volt.

Az ásatás során néhány római kori tárgy is előkerült. A leletekből arra lehetett következtetni, hogy a középkori templom nagy valószínűséggel római temető helyén épült. A hajó egykori nyugati végződésének már csak alapfalait lehetett feltárni. A belsőben a középkori járószintet állították helyre, az északi oldalon egy másodlagosan a hajóhoz épült téglaburkolatos sekrestye körítőfalainak alapjait tárták fel a bejárat helyével együtt, illetve a hajó falán boltozatának maradványait azonosították.

A feltárások során előkerült nagyméretű vörös homokkő faragvány talán a déli kapu szárköve lehetett. A nyugati végfalnak csak alapozása maradt meg, a déli kapu helye és kis előépítményének nyugati kiugró falnyelve volt megfogható.

A helyreállítás során a sekrestyebejáratot a környező falszakasszal együtt, illetve a szentély ablakait a maradványok és az archív dokumentumok alapján „műemléki tégla” kifalazással egészítették ki. A szentély megmaradt boltozatindításai és a sekrestye falkoronája fölé tető készült, így ezen a szakaszon fél-enteriőr jött létre, amelyhez a konkrétabb építészeti formák illettek. 

A műemléki helyreállítást építészettörténeti összefüggések elemzése is kísérte, amit a munkát bemutató tanulmányában még az évben közölt Koppány Tibor. A középkori írott forrásokat is figyelembe véve a mámai templom építési idejét pontosította, a 13. század első felére helyezve a késő román stílusú kis falusi templomot. Építészeti jellegzetességei alapján összevetette az észak-balatoni régió hasonló arányú és egyenes szentélyzáródású, hasonló építési technikájú és díszítés nélküli templomaival, s csoportjukat a románkori falusi templomok jellegzetes típusaként határozta meg, elemzésében a típus időbeli és térbeli elterjedésének okait, a birtokos-építtetővel való esetleges összefüggéseit is kereste.

Alapos levéltári kutatásai során a győri jezsuiták iratai között egy olyan szerződésre bukkant, amely igazolta, hogy a napvilágra került sekrestye másodlagosan épült a hajóhoz, a falakon kétrétegű vakolat van. A maradványok és az archív dokumentumok megengedték a rajzi rekonstrukciót, a helyreállítás azonban visszafogott és arányos maradt. Abban a fennmaradt középkori falazatok érvényesülnek, ugyanakkor a jellegzetes kortárs formakincs is aránytévesztés nélkül jelenik meg, néhány elemben: a kiegészítések téglafalazatában, az egyszerű fa oltármenzában és az új sekrestyeajtóban, kilincsében.

A templom bővebb bemutatása ITT olvasható.

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye

Fotó: Veszprémi Főegyházmegye; Simon Anna

Magyar Kurír