A belarusz katolikus püspökök felhívása

Kitekintő – 2020. december 9., szerda | 15:21

A Belarusz Köztársaságot továbbra is társadalmi és politikai válság sújtja. Az ország katolikus püspökei november 25-én felhívást tettek közzé, melyet Hidász Ferenc OFM fordításában olvashatnak az alábbiakban.

Hazánk, Belarusz már negyedik hónapja soha nem látott társadalmi és politikai válságban van, amely sajnos egyre súlyosbodik. Nem szűnik az erőszak, továbbra is vér folyik, a társadalom megosztott. Ez nem jelent számára boldog jövőt, mert, mint Krisztus mondotta, az önmagában meghasonlott ház nem áll fenn (vö. Mt 12,25).

Nehéz elhinni, hogy ilyesmi történik a mi békeszerető hazánkban, amely a különböző vallású és nemzetiségű emberek közötti toleranciáról és egyetértésről ismert.

A Katolikus Egyház az evangélium és az arra épülő társadalmi tanítás alapján felszólal az erőszak, a törvénytelenség, az igazságtalanság és a hazugság ellen, és elítéli azokat. Az Egyház – összhangban az isteni és emberi törvényekkel – az Isten és a felebarát iránti szeretet szellemében folytatott párbeszéd során a felmerült problémák békés megoldására szólít fel.

Mi, Belarusz katolikus püspökei, csatlakozunk Ferenc pápa felhívásához, amelyet a 2020. szeptember 13-i Úrangyala imádsága után az állami hatóságokhoz intézett. Ebben a Szentatya arra szólított fel, hogy hallgassák meg polgártársaik hangját, és tegyenek eleget törvényes törekvéseiknek, biztosítva az emberi jogok és a polgári szabadságjogok teljes tiszteletben tartását.

Ugyanakkor szeretnénk hangsúlyozni, hogy az Egyház alapvető célja az evangélium hirdetése Isten országának építése érdekében, amit nem e világ elvei vezérelnek, és nincs szüksége földi hatalomra. Ezért az Egyház nem lát el állami feladatokat, és senki sem használhatja fel politikai célokra.

Hazánk történelmének ezen sorsdöntő időszakában, Szent Pál apostol tanítása szerint, hordoznunk kell egymás terheit (vö. Gal 6,2), kölcsönös támogatást és szolidaritást kell nyújtanunk az egységes, meg nem megosztott Belarusz felépítéséhez.

Felhívással fordulunk a katolikusokhoz és minden jóakaratú emberhez, hogy továbbra is imádkozzanak a válság mielőbbi és békés megoldása érdekében, mert ahogy Krisztus mondja: boldogok a békességszerzők és az igazságra szomjazók.

Béke és jóság neked, hazánk, Belarusz!

Belarusz katolikus püspökei

Minszk, 2020. november 25.

Fordította: Hidász Ferenc OFM

Fotó: belta.by (archív)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria