A család evangéliuma öröm, amely betölti szívünket – Vatikáni kezdeményezések a család évére

Kitekintő – 2020. december 29., kedd | 19:26

A Világiak, Család és Élet Kongregációja spirituális, lelkipásztori és kulturális kezdeményezésekkel kívánja támogatni a plébániákat, egyházmegyéket, egyetemeket és társulatokat a család évében, amelyet Ferenc pápa december 27-én, Szent Család vasárnapján hirdetett meg, és 2021. március 19-én, az Amoris laetitia kezdetű apostoli levél közzétételének ötödik évfordulóján nyit meg.

A család éve a világegyházban 2021. március 19-én, a „családi szeretet szépségéről és öröméről” szóló apostoli buzdítás közzétételének ötödik évfordulóján kezdődik, és 2022. június 26-án zárul a családok X. világtalálkozója keretében, amelyet Rómában rendeznek meg a Szentatya jelenlétével.

A világjárvány tapasztalata még jobban rávilágított a család mint családegyház központi szerepére, és rámutatott a családok közötti kapcsolatok jelentőségére – olvassuk a Világiak, Család és Élet Kongregációjának közleményében. A különféle spirituális, lelkipásztori és kulturális jellegű kezdeményezések révén a család évében Ferenc pápa „a világ összes egyházi közösségéhez kíván szólni, arra buzdítva mindenkit, hogy legyen a családi szeretet tanúságtevője”.

A közleményben a dikasztérium arról is tájékoztat, hogy a plébániák, egyházmegyék, egyetemek, egyházi mozgalmak és családtársulatok rendelkezésére bocsát olyan eszközöket, amelyek elősegítik a család lelki életének képzését, a házasságra való előkészítést, jegyesoktatást, családpasztorációt, a fiatalok érzelmi életét érintő oktatást, a házastársak és családok életszentségére vonatkozó formációs eszközöket. Szerveznek továbbá nemzetközi akadémiai szimpóziumokat, hogy „elmélyítsék az apostoli buzdítás tartalmát, összefüggéseit azokkal a rendkívül időszerű témákkal kapcsolatban, amelyek a világ összes családját érintik”.

A  dikasztérium angol, francia, spanyol, portugál és olasz nyelvű tájékoztatót tett közzé, amely letölthető honlapjáról.

Ferenc pápa Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítása magában foglalja az év célkitűzéseit. Az első annak a megismertetése és tapasztalattá tétele, hogy a család evangéliuma öröm, amely betölti szívünket és egész életünket. Egy család, amely felfedezi és megtapasztalja annak örömét, hogy egy ajándék birtokosa, és hogy ő maga ajándék az Egyház és a társadalom számára, „világosság lehet a világ sötétségében”. Egy másik célkitűzés annak a hirdetése, hogy a házasság szentsége gazdag érték, amely magában hordozza az emberi szeretet átformáló erejét. A családok váljanak a családpasztoráció főszereplőivé, a fiatalok legyenek tudatában annak, hogy milyen fontos a szeretet igazságára és az önátadásra való nevelés, a családpasztoráció foglalja magába a család összes alkotóelemét.

A kezdeményezések között szerepelnek a családi élet szépségeiről és nehézségeiről szóló találkozók is. Bátorítani kell a család társadalmi értékének elismerését, létre kell hozni a családok és a nehéz helyzetekben segítő lelkipásztorok hálózatát. Különös figyelmet kell fordítani a válságban lévő házaspárokra, valamint az idősekre, felszámolva a „leselejtezés és közöny kultúráját”. A fiatalokkal olyan témákat beszéljenek meg, mint a család, a házasság, a tisztaság, az életre való nyitottság, a közösségi oldalak használata, a szegénység, a teremtett világ tisztelete. A család éve során fordítsanak különös figyelmet a gyermekekre is.

A tematikus év sajátos aspektusa az a szándék, hogy a házastársakat egyre nagyobb mértékben bevonják az egyházmegyei és plébániai struktúrákba, elmélyítve a lelkipásztori munkatársak, szeminaristák, papok családpasztorációs képzését, hogy a családokkal együttműködve képesek legyenek válaszolni korunk kihívásaira. Ezért fontos lesz a család mint családegyház és az Egyház közötti kölcsönösség megvalósítása, hogy felfedezzék és érvényre juttassák egymást mint nélkülözhetetlen ajándékot a másik számára. Fontos lesz továbbá a család természetéből fakadó missziós hivatás előmozdítása is – olvasható többek között a Világiak, Család és Élet Kongregációja tájékoztatójában.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria