A drogok és a család széthullása – Jobb félni, mint rehabilitálni

Nézőpont – 2019. május 22., szerda | 18:50

A kábítószerek hatásairól tartott előadást Vízy András a budapest-józsefvárosi Szent József-plébánián május 21-én. A mentálhigiénés szakember elsősorban azt vizsgálta, milyen hatással van a drogfogyasztás a család életére, de emellett általában is beszélt a függőségekről.

Olyannak tűnik a mai Magyarország droghelyzete, mintha a lovak közé dobták volna a gyeplőt, s a szekér így megállíthatatlanul száguld valamerre. Azt látjuk, hogy bár a tapasztalatok terén a nyugati országok negyven évvel előttünk járnak, jól működő, minden esetre alkalmazható megoldásaik nekik sem igen vannak.

Vízy András szerint a drogprobléma felvázolása előtt a digitális függőséget kell megvizsgálnunk. A fiatalok még egy évtizede is úgy éltek, hogy napjuk nagy részét ugyan kortársaikkal töltötték, ám este együtt voltak a családjukkal. Ma azt látjuk, hogy sokkal többet vannak otthon, de csak fizikailag, mert gyakorlatilag nem vesznek részt a család életében. Folyamatosan a telefonjukat nyomkodják, és szinte 24 órában tartják a kapcsolatot a haverjaikkal. Ez azonban oda vezet, hogy a fiatalokat egyre kevesebb közvetlen élmény éri. Az okostelefon használata a kortárs kirekesztés olyan módjaira ad lehetőséget, melyek ellen az áldozat szinte teljesen védtelen. Sokszor előfordul, hogy a gyerekek olyan csoportot hoznak létre, ami közvetlenül valamelyik osztálytárs kiközösítésére irányul. Érdekes módon a digitális függőség a kudarctűrő képességet is csökkenti, többek között azért, mert leegyszerűsíti a kommunikációt, általa a kapcsolatépítés is gyorsabb, ugyanakkor annak a felszámolása is.

Az okostelefon olyan függőséget alakít ki, melynek révén a fiatal magányos és frusztrált lesz. Ez elvezethet addig a pontig, hogy a benne lévő feszültséget a drog segítségével oldja fel. A kábítószer rossz válasz a fiatalban felgyülemlett problémák megoldására. A drogfogyasztó úgy érzi, hogy a szer által kiváltott állapot sokkal jobb, mint amit anélkül megél.

Keveset beszélünk arról, hogy az egyébként legális energiaitalok milyen nagy veszélyt jelentenek ebből a szempontból. Ezekkel a koffein-, guarana-, taurin- és vitamintartalmú készítményekkel az a probléma, hogy rendkívüli módon stimulálják a fogyasztót. A mentálhigiénés szakember szerint nyugodtan nevezhetjük egyfajta előkészítő drognak is őket. A fiatalok sokszor fogyasztják alkohollal és speeddel (metamfetamin) együtt.

A drogfüggő igazából egy tünethordozó, akiben felfedezhetjük a család meg nem oldott gondjait, konfliktusait. Ez lehet teljesítménykényszer vagy abúzus ugyanúgy, mint valamilyen transzgenerációs [generációról generációra továbbörökített – a szerk.] probléma. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a drog nem a gimnazista korosztály problémája, van, aki már tizenéves kora elején elkezdi használni. A kábítószer-fogyasztó szinte minden esetben elszigetelődik a környezetétől, gyakran válik a bűnözés valamely formájának áldozatává, vagy lesz maga is bűnöző.

A dizájnerdrogok – melyek még nincsenek hatósági tiltólistán – azért veszélyesek, mert összetételük ismeretlen. A tapasztalat szerint sokkal nehezebb valakit leszoktatni a dizájnerdrogról, mint a hagyományos kábítószerekről. A dizájnerdrogokat általában beszerezni is jóval könnyebb, mint mondjuk a heroint vagy a kokaint. Ugyanígy a szintetikus anyagokból létrehozott biofű is komoly egészségügyi kockázatot hordoz magában.

Sokan abban a tévhitben élnek, hogy a kábítószerek által sokkal kreatívabbá válnak. Bryan Lewis amerikai művész tudatmódosító szerek hatása alatt készített önarcképeket. Ezeken jól látszik, milyen mértékben torzította látásmódját a drog. Vízy András néhány kábítószer témájú filmet is felsorolt – ezek segíthetnek abban, hogy jobban megértsük, milyen súlyos problémáról van szó: Egy kosaras naplója, Trainspotting, Az utolsó belövés, Félelem és reszketés Las Vegasban, Nyomás!, Fűbenjáró bűn, Requiem egy álomért, Traffic, Betépve, A por.

Hogyan lehet felismerni, hogy egy fiatal esetleg a kábítószer-fogyasztás hálójába került? Ennek jele lehet, ha feladataival szemben közömbös, indokolatlanul ingerlékeny, dolgai eltünedeznek – eladja azokat azért, mert szüksége van a pénzre –, olyankor alszik, amikor más nem szokott, romlik a tanulmányi eredménye, sokszor keveredik hazugságspirálba.

Mi a feladata a szülőnek? A legfontosabb, hogy valódi bizalmi kapcsolatban legyen a gyermekével, illetve az is lényeges, hogy a nagyobb gyermekünk viselkedését is kísérjük figyelemmel.

Fotó: Merényi Zita

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria