A hit és összetartozás ünnepe Máriavölgyben – Felvidéki magyarok búcsúja az ősi kegyhelyen

Lobogókkal, keresztekkel vonulnak a sorra érkező zarándokcsoportok a máriavölgyi templom felé. Elhagyjuk a település utolsó házait, az egykori pálos kolostor kertje mellett érjük el a kegyhely területét. A templom mellett kígyózó sorokban várakoznak a gyóntatásra a hívek, sokan a templomban imádkoznak. Egyes csoportok a hegyoldalba vezető keresztút állomásait járják, mások a szentkút forrásánál imádkoznak. Szól az orgona, a szabadtéri mise helyszínén, a Lourdes-i barlang előtt felállított oltár előtt már nagy sokaság várakozik...

Magyarok Nagyasszonya ünnepére nagy számban gyűltek össze felvidéki magyarok ősi búcsújáró helyünkön, Máriavölgyben. A szentmise főcelebránsa és szónoka Majnek Antal OFM, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye nyugalmazott püspöke volt.

Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztora köszöntötte a zarándokok seregét. „Itt, a történelmi Magyarország legrégebbi Mária búcsújáróhelyén Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya közbenjárását kérjük. A békéért ajánljuk fel ma a szentmisét, felvidéki hívek, Magyarországról érkezett zarándokok és kárpátaljai testvérek együtt, egymásért imádkozunk.”

Majnek Antal OFM homíliájában arról beszélt, Szűz Mária azért hívott minket ma is ide mindannyiunkat, hogy imádkozzunk, és segítsünk abban, hogy Isten tervei valósuljanak meg, ne pedig a világ hazugságra, erőszakra és pusztításra épülő szelleme, ahogy Jézus nevezi: a sátán akarata. A gonoszt nem erőszakkal, hanem szeretettel, békével és szelídséggel lehet legyőzni, és ez a küzdelem a saját szívünkben kezdődik. 

Mi, akik kisebbségben élünk az anyaország határain kívül, megtapasztaljuk, hogy a nehézségek között megerősödik a hit, a bizalom és a hűség Istenhez. Szent Ferenc is erre tanít: legyünk kisebb testvérek, ne uralkodni akarjunk, hanem szolgálni, a legutolsó helyeken, a legutolsó embereket. Így kerülünk közelebb egymáshoz és Istenhez. Milyen fájdalmas látni, hogy magukat kereszténynek mondó emberek mindkét oldalon egymásnak halált kívánnak, utálkoznak, gyűlölködnek, és abban kérik Isten segítségét, hogy harcoljanak egymás ellen.

Hol van a győzelem? – Az utóbbi kilenc, de az utolsó három évben különösen is sokszor kérdezem én is, mások is. A válasz: Jézusnál. Mária és Szent Ferenc is erre mutatnak. Jézus evangéliumát komolyan kell venni, minden szavát és tanítását. 

A győzelem nem a fegyverekben, hanem Jézus nevében van. Így győztek Nándorfehérvárnál is, amikor Hunyadi János és Kapisztrán Szent János megtérésre hívták a katonákat. A győzelem feltétele mindig a megtérés: elfordulni a bűntől, a hazug ideológiáktól, és teljes szívvel Istenre figyelni. Mária minden ténykedése azért hiteles, mert Jézusra mutat. Az ő nevében van a győzelem. Aki Jézus szavát komolyan veszi, az nem fegyverekben, hanem Isten erejében bízik.

Szent Jeromos szerint aki nem ismeri a Szentírást, az nem ismeri Istent. Az utolsó ítéleten azt fogják tőlünk kérdezni, mit tettünk az éhezőkkel, szomjazókkal, látogattuk-e a betegeket. Lehet valaki vallásosnak látszó ember, aki mégsem ismeri Jézust, mert soha nem kérdezte meg: „Istenem, mit szeretnél, mit tegyek most?” 

Majnek Antal a zsoltárok imádkozására buzdított, amelyek Jézus imái, az apostolok, az Egyház imái, egyszerre katekézisek és dialógusok, mert bennük van sokszor a válasz is. 

Ebben a háborús időben különösen is szükségünk van arra, hogy Jézusba kapaszkodjunk, aki megváltónk, gyógyítónk és szabadítónk. Isten csak ott tud gyógyulást adni, ahol megtérés történik. A történelem és a Szentírás azt tanítja: Isten a bűnbánó népnek segít. Jézusba kell kapaszkodnunk minél nehezebb lesz a helyzet, mert nehezebb lesz – fogalmazott.

„Nekünk papoknak, püspököknek nagyon össze kellene fognunk az ellenséges ország keresztényeivel. Az Úristen meg fogja mutatni az erejét. Fegyvert kérünk? Nem bízunk az ima erejében? Úgy érzem, nagyobb a bűne annak a politikusnak, aki a fegyverekben jobban bízik, mint Istenben” – mondta Majnek Antal. Együtt, közösen imádkozzunk. Isten megmutatná erejét, ha egy szívvel fordulnánk hozzá. A zsoltárok is ezt hirdetik: ne félj, mert a gonosz végül önmagát pusztítja el. Igen, de ártatlanok is meghalnak, sok szegény férfi. Minden ember kioltott vére felkiált az Istenhez. Az Úristen minden életet szeret, nem akarja a halált, nem akarja a betegségeket, a nyomorúságot, a fájdalmat. Ezt a gonosz lélek és a mi bűneink okozzák magunknak, egymásnak.

Ezért most itt van a lehetőség, hogy megtérjünk Jézushoz teljes szívünkből, ráfigyeljünk, benne bízzunk és neki adjunk hálát mindenért fölébredéstől elalvásig. Csak így találunk békét, csak így győzhetünk.

Molnár Tamás, aki a Remény szerkesztősége és a pozsonyi főegyházmegye érseke, Stanislav Zvolenský megbízásából koordinálta az idei szervezést, a búcsú hagyományának kezdeteiről, hátteréről elmondta: „A máriavölgyi a legnagyobb létszámú magyar búcsú itt a Felvidéken. A nyugat-szlovákiai régióból érkeznek ide hívek, főként a pozsonyi, nagyszombati és a nyitrai egyházmegyékből, de a besztercebányai egyházmegye magyar lakta részeiből is jönnek csoportok. Papnövendékként a pozsonyi szemináriumból már én is jártam a búcsúkra. De mélyebb gyökerei vannak a Máriavölgyben tartott búcsúknak. Vannak feljegyzések, hogy Isten szolgája Eszterházy János is szervezett már ide zarándoklatokat, amiken ő maga is részt vett. Édesanyámtól tudom, hogy kisgyermekkorukban ők is jártak ide magyar búcsúra.” 1996-ban a Remény című hetilap kezdeményezésére tartottak itt Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódva első ízben búcsút, azzal a szándékkal, hogy a felvidéki magyarokat összefogják. Máriavölgy a szlovák és német katolikusok számára is fontos kegyhely. Német búcsúk már nincsenek, szlovák búcsú viszont több is. Közös szervezésű alkalmak nincsenek, a nyelvileg vegyes családok választanak, vagy akár mindkettőn részt vesznek. „Szerettük volna, hogy ez magyar búcsúnak megmaradjon. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a két nemzet ne imádkozna egymásért és a békéért, ahogy ma is ez volt az egyik fő gondolata Majnek Antal püspök homíliájának” – mondta Molnár Tamás.

A szentkútnál két fiatal lánnyal találkoztunk. Vízkeletről – egy 1300 lakosú, jó 80 százalékban magyar ajkú település Galánta mellett – 50 fős a zarándokcsoport – kezdte a beszélgetést Hajnalka. „Hála Istennek vallásos családban nőhettem fel. Igyekszem arra, hogy vallásosan éljek. Mindig törekedtem arra, hogy úgymond, »felülmúljam önmagamat«. Nekem öröm, hogy egy napot a Jóistennek adhatok, hogy megszólíthatom, meghallgatom őt az imádságban.” Zsuzsi azt fogalmazta meg, „nekem megkönnyebbülést ad. Mintha letenném itt a sok terhet a hétköznapokból”. 

Hajnalka elmondta, az ember életéből ma nagyon hiányzik az elcsendesedés, amikor a lelkünket kinyitjuk. Így fogalmazott: „A Jóisten mindig szól hozzánk, mi a nagy rohanó világban élünk, sokszor nem hallgatjuk meg őt, nem szentelünk rá időt. Időnként el kell csendesedni, az ember ihletet kap valamire, változás indul el benne. Kegyhelyeken, főként, ha lelkileg és fizikailag beleadja magát az ember, megélhet egy-egy nagyon erős pillanatot. Én nyáron, Rómában, amikor térden állva mentem fel a szent lépcsőkön. Időtlen fájdalomnak tűnt felfelé menni a 28 lépcsőn, megérettem, mit élhetett Jézus is. Értünk emberkért tette meg. Mély lelki megkönnyebbülést éltem meg, amikor felértem. Úgy érzem, olyan lehet ez, mint a mennyországba lépni a tisztítótűz után. Csak annyit tudtam mondani: köszönöm. Meghatározó pillanat volt ez az életemben. Olyan bensőséges pillanat volt ezt, igazi találkozás Jézussal.”

Mária a mintegy kétezres, többségében magyar ajkú Vágkirályfáról érkezett. „Minden évben meglátogatjuk Máriát. Szeretjük, tiszteljük a Szűzanyát, a béke és a szeretet hív minket. Imádkozunk a békéért, a családokért, összetartásért, egyházközségünkért. Korábban autóbusznyi csoporttal jöttünk, sokan kihaltak közülünk. Fiatalon meghalt a plébánosunk, nyáron kaptunk egy igen jólelkű papocskát, Balogh Károlyt. Nagyon örülünk neki. A prédikációi a könnyekig meghatják az embereket. Szeretjük őt, a Jóistennek hálát adunk, hogy kaptunk papocskát, mert évekig imádkoztunk érte.”

Marcell a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem magyar nyelv és irodalom – földrajz szakos hallgatója. Egy Galántáról és Kossuthról érkező zarándokcsoport tagja, akik Pifko Erzsébet hitoktató szervezésében érkeztek Máriavölgybe. „Már többször jártam itt, örömmel térek vissza. Kiemelten fontosak azok a zarándokhelyek, ahol magyar szentmisén is részt vehetünk. Ez egy olyan lehetőség, amivel élnünk kell, és élnünk érdemes.”

Vámosfaluból jöttek nagymama-nagyapa két unokával. Évente eljárnak Máriavölgybe. „Hitünk hoz minket. Mindenkinek van bűne, baja, itt megbocsáthatnak nekünk” – mondta Zoltán.

Egy, a keresztutat járó kisebb csapat Félből érkezett. „Magyar lakta volt valamikor, de most már nagyon sok a szlovák. Szerencsére vagyunk még magyarok, és jó, hogy el tudtunk ide jönni. Az utat a Rózsafüzér Társulat szervezte. Végigjártuk a keresztutat, készülünk a szentmisére. Imádkozunk az otthoniakért, a lelkiatyánkért, a világbékéért, a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, a betegeinkért – mondta Edit.

Lobogóval vonult be egy zarándokcsoport Pápa és környékéről. 10 éve is jártak itt. „A Szűzanya, a köszönet, a hála, a kéréseink, a magyarság ősi összetartozásának vágya hozott minket ide, erre az ősi, pálos alapítású kegyhelyre” – mondta a Mária Rádiót képviselő vezető.

Vághosszúfaluból jött István és Imre. „Minden évben itt vagyunk. Hívő emberek vagyunk, magyarok, szabályosan húz minket, hogy jöjjünk. Időt akarunk tölteni a Jóistennel. Szép itt, öröm itt lenni. Imádkozunk az otthoniakért, akik nem tudtak eljönni.”

A völgy védettségében, fák ölelésében, Szűz Mária gondviselő oltalmában megtelt a zarándokok szíve békével és reménnyel. Máriavölgy ma hitben, az összetartozásban erősített meg, ahol Kárpátalja, az anyaország és a Felvidék magyarjai együtt kérték Isten áldását népünkre és a világ békéjére.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír