A jelen izzásában

A film utáni beszélgetésen valaki az áldozathozatal kérdésével kapcsolatban a film egyik központi mondanivalóját emelte ki: az áldozat meghozatalával másképpen alakul az egyén élete; lényegi fordulat következik be a személyes életben: valami megváltozik, valami újjászületik, és van, ami elhal. E gondolat a film „aranymetszésén” hangzik el, a szerelméhez tartó parasztfiú, Vászka, útitársa, a Madárszabadító és egy, az útjukat keresztező idegen vándor éjjeli beszélgetése során. A Madárszabadító és „tanítványa” (a fiú, aki vállalja az egynapi vándorlást azért, hogy szerelmével, Szonyával újra találkozzon), valamint az idegen társalgása Krisztus áldozatát állítja a középpontba. A fiú az, aki a vándor kérdezősködése és az áldozathozatal hangsúlyozását követően kimondja Krisztus nevét. A szájából elhangzó szavak, szinte már-már (öröm)kiáltások, gyermekien egyszerűek. S megkapó a jelenet, amikor a fiú, felkelve éjjeli álmából, az úton kalitkában magával hordozott madarat szabadon engedi, a bogomilovói Könnyező Szűzanyának ajánlva azt. Áldozatképpen.

Az éjjeli meghitt, csendes beszélgetés és az azt követő álom indíttatására a fiú megérti ennek az áldozatnak a lényegét. A szívét nyomasztó kérdésre belülről találja meg a feleletet. A film első jeleneteiben halljuk Vászka kérdését, amelyet a Madárszabadítónak tesz fel azzal kapcsolatban, hogy mitévő legyen egy barátja, aki szerelmével rászorulna a révész segítségére. A révész azonban csak akkor viszi át a folyón a szerelmeseket, ha a lány először neki adja oda magát.

Az éjjeli beszélgetésben a tűz körül, a jelen izzásában van talán az egész film szíve, amelynek során a szereplők valamiképpen megértik nemcsak sorsukat, hanem sokkal inkább a szeretetből hozott áldozat értékét is. S ez mintha a szeretet ösvényére való rátalálással lenne egyenlő. Hiszen miképpen juthat át Vászka titokzatos módon azon a folyón, amely szinte lehetetlen távolságot képez szerelme és közte? A film erre nem ad választ, ahogyan azt is csak finoman sejteti, hogy a Madárszabadító életáldozata hozzásegítette a fiút útjának megtalálásához, ahhoz a találkozáshoz, amelynek vágya és ígérete már a film kezdetén betöltötte a szívét.

A tűz körüli beszélgetés körkörös kameramozgása az előbbiek fényében tehát a film szereplőit egy, a lobogó tűz által kijelölt centrum körül helyezi el és láttatja. Mintha ennek a lángoló középpontnak a szemlélésébe mélyedve jelenne meg egymás után a szereplők arca, s mintha szavaik egyetlen imában forrnának össze. A közös szemlélet legintenzívebb jelenete lesz tehát ez az éjszakai találkozás, amely emlékeztet Jézus és Nikodémus találkozására (vö. Jn 3,1–21). Az újszövetségi jelenetben Nikodémus éjszaka keresi fel a Mestert, akivel az újjászületésről és a feltámadásról beszélget, mint Szaladják István filmjének szereplői.

S mintha a film továbbértelmezné, illetve ennek a beszélgetésnek a személyes érintettségén továbbhaladva mutatná be, mit jelent az egyéni életben a „feltámadás” és a lelki újjászületés. Hiszen Vászka éjszakai ébrenléte gyökeresen megváltoztatja életét: benne és rajta teljesülnek be a vándor szavai: az áldozathozatallal életünk „kisiklik” megszokott medréből, új irányt vesz, s valóságosan megtapasztalható az evangéliumi értelemben vett metanoia – átalakulás, megfordulás – s végső soron az, amit a megtérésen szoktunk érteni.

*

A Forrás Filmklub következő alkalmán, október 30-án 18 órakor Paweł Pawlikowski Ida című filmjét tekinthetik meg az érdeklődők a győri Triangulum Galériában (Gutenberg tér 2.).

A belépés díjtalan, azonban regisztrációhoz kötött a triangulum@kaptalandomb.hu e-mail címen. A szervezők szeretettel hívnak és várnak mindenkit.

Szöveg: Várkonyi Borbála/Győri Egyházmegye

Fotó: Port.hu

Magyar Kurír