A kanadai püspöki konferencia bocsánatot kért a múltban az őslakosok ellen elkövetett bűnökért

Kitekintő – 2021. szeptember 25., szombat | 14:05

Az észak-amerikai ország főpásztorai szeptember 24-én, a püspöki konferencia plenáris ülése során nyilatkozatot tettek közzé, amelyben elismerik az őslakos gyermekek szenvedéseit az egykori bentlakásos iskolákban.

A 19. és a 20. században legalább százötvenezer őslakos gyermeket helyeztek el (sokszor szüleik akarata ellenére) bentlakásos iskolákban, amelyeket az állam megbízásából gyakran szerzetesrendek vezettek, azzal a céllal, hogy „a keresztény kultúrára neveljék” a gyerekeket. Idén nyár elején Brit Columbia tartományban, Kamloops kisváros bentlakásos iskolája mellett 215 gyermek maradványaira bukkantak egy tömegsírban. Ferenc pápa június 6-án, az Úrangyala imádság alkalmával mély fájdalmának adott hangot az egykori bentlakásos iskolákban történtek miatt.

Sok katolikus közösség és egyházmegye vett részt az egykori iskolarendszerben, amely az őslakosok nyelveinek, kultúrájának és lelkiségének elnyomását idézte elő, és ahol nem tisztelték az őslakosok gazdag történelmét, hagyományait és bölcsességét.

Elismerjük mindazon súlyos fizikai, pszichológiai, érzelmi, szellemi, kulturális és szexuális visszaéléseket, amelyeket katolikus közösségeink egyes tagjai követtek el

– írták közös nyilatkozatukban a kanadai főpásztorok. – Szomorúan elismerjük azt az egykori és folytonos traumát és szenvedést, amelynek öröksége a mai napig kihat az őslakosokra.”

A kanadai püspöki konferencia a nyilatkozatban nyilvánosan bocsánatot kér a múlt szörnyű tetteiért: „Azokkal a katolikus szervezetekkel együtt, amelyek egykor részt vettek a bentlakásos iskolák működtetésében, és kifejezték szívből jövő bocsánatkérésüket, mi, a kanadai püspökök is mélységesen bánjuk a történteket és bocsánatot kérünk. Teljes mértékben elkötelezettek vagyunk a gyógyulás és kiengesztelődés folyamata mellett.”

Kanada egyházmegyéiben a szörnyű események napvilágra jutását követően számos lelkipásztori kezdeményezés indult és további konkrét programok vannak születőben. A kanadai püspökök a nyilatkozatban ígéretet tesznek arra, hogy az egész országra kiterjedő adománygyűjtést szerveznek az őslakosok támogatása érdekében, továbbá arra kérik az őslakosokat, hogy tartsanak velük a kiengesztelődés új korszakába. Ennek részét képezik a túlélők meghallgatása, a kezdeményezések előtérbe helyezése, a papság és a világi hívek tanítása az őslakos kultúrákról és spiritualitásról.

A kanadai püspökök ígéretet tesznek továbbá arra, hogy folytatják a tömegsírokba temetett áldozatok felderítését és nyilvántartását, amely hozzájárul emlékezetük megőrzéséhez. A püspökök a nyilatkozatukba belefoglalták, hogy Ferenc pápa 2021 decemberében egy őslakosokból álló küldöttséget fogad a Vatikánban. A találkozó során a Szentatya meghallgatja a résztvevőket, hogy ezáltal is hozzájáruljon a kanadai főpásztorok azon vágyához, amely a kapcsolatok megújítására és a jövőben a remény útján való együtt haladásra irányul.

A püspökök bíznak abban, hogy Ferenc pápa lelkipásztori látogatást tehet Kanadában a gyógyító folyamat részeként. Ígéretet tesznek továbbá arra, hogy az ország első népe, valamint az inuit és mesztic lakosság mellett állnak, tisztelettel vannak bölcsességük, kitartásuk és erejük iránt.

Arra várunk, hogy meghallgassunk titeket és tanuljunk tőletek, együtt járva a szolidaritás útján ”

– zárta nyilatkozatát a kanadai püspöki konferencia.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria