A földrengés epicentruma a Chocó megyei San José del Palmar térségében volt, de rengések és károk az ország 357 településén és 13 megyéjében jelentkeztek. Lakóházak, középületek, utak és templomok is megsérültek, sok család pedig egyik pillanatról a másikra maradt biztonságos otthon nélkül. A halálos áldozatok és a sérültek száma folyamatosan emelkedik, miközben a mentési és helyzetfelmérési munkák még zajlanak.
A Cáritas Colombiana legutóbbi jelentése több mint 2500 sérültről, közel 200 eltűnt személyről és 224 halálos áldozatról számol be.
A természeti katasztrófák első óráiban mindig ugyanaz a kérdés: Hogyan lehet a lehető leggyorsabban eljutni azokhoz, akiknek segítségre van szükségük? Kolumbiában ebben most a helyi egyház is fontos szerepet vállal. A Kolumbiai Püspöki Konferencia a földrengés után szolidaritásra szólította fel az ország lakosságát. Üzenetükben arra emlékeztettek, hogy egy ekkora tragédiát senki nem tud egyedül átvészelni. Arra hívták az embereket, hogy az ország ismét ismerje fel önmagát egyetlen családként, és a bajbajutottak szenvedésére nagylelkűséggel, felelősséggel és szolidaritással válaszoljon.
A legsúlyosabban érintett egyházmegyékben a püspökök, papok, szerzetesek és önkéntesek bekapcsolódtak a segítségnyújtásba. A Cáritas Colombiana országos sürgősségi programot indított. Az élelmiszerbankok hálózatával együtt élelmiszert, ivóvizet és alapvető szükségleti cikkeket juttatnak el a befogadóhelyekre és a kórházakba, miközben folyamatosan mérik fel a helyi közösségek szükségleteit.
Jelenleg a legégetőbb feladatok közé tartozik a romok alatt rekedtek kutatása és mentése, az otthonukat elveszítők ideiglenes elszállásolása, az egészségügyi és lelki támogatás, továbbá az élelmiszer, ivóvíz, gyógyszerek és higiéniai eszközök biztosítása.
A segítség nemzetközi összefogássá is válik. XIV. Leó pápa a földrengés áldozataiért imádkozva fejezte ki közelségét a kolumbiaiakhoz, és 100 ezer eurós sürgősségi támogatást küldött az érintett egyházmegyék számára. A támogatás a kolumbiai egyház humanitárius válaszát koordináló Cáritas Colombianán keresztül jut el a rászorulókhoz.
A segítség ilyenkor nem csupán egy összeg. Azt üzeni azoknak, akik elveszítették otthonukat, szeretteiket vagy biztonságérzetüket: nem vagytok egyedül.
A magyar Katolikus Karitász a helyzet további alakulását és a helyi szükségleteket folyamatosan követi, és a nemzetközi karitászhálózaton keresztül kész bekapcsolódni a segélyezésbe.
A Katolikus Karitász magánszemélyeket és közösségeket egyaránt arra hív, hogy imádsággal, együttérzéssel és – aki teheti – konkrét segítséggel álljon a földrengés károsultjai mellé.
A magyarországi adományozók az alábbi módon járulhatnak hozzá a kolumbiai családok megsegítéséhez:
Online adományozás: Katolikus Karitász (A pénzadományok felajánlásánál kérik a „kolumbiai földrengés áldozatai” adománycélt megjelölni.)
Átutalás: CIB Bank 10701094-76228861-51100005 (Közlemény: „kolumbiai földrengés áldozatai”)
Adományvonal: a 1356-os szám hívásával hívásonként 500 Ft-tal járulhat hozzá a segítségnyújtáshoz.
Forrás: Katolikus Karitász
Fotó: Cáritas Columbiana
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



