A Keresztény Sziget üzenete – Keresztényként legyünk jelen ebben a zűrzavaros világban

Hazai – 2016. május 29., vasárnap | 20:05

A budapesti Margitszigeten az ÉrMe Üzleti Hálózat kezdeményezésére tartották meg a rendezvényt május 28-án, immár második alkalommal. Idén több mint 1200-an jöttek el a Keresztény Szigetre.


Ferenc pápa szavaival kérlek benneteket, hogy „ébresszétek fel a világot!” – írta Beer Miklós püspök, aki más lelkipásztori teendői miatt nem tudott személyesen jelen lenni a Keresztény Szigeten, de fővédnökként közvetlen hangú levélben köszöntötte a rendezvény résztvevőit. „Nagyon fontosnak tartom, hogy keresztényként legyünk jelen ebben a zűrzavaros világban, megzavarodott Európában… Akár a népvándorlás, akár az ökológiai fenyegetettség, akár a családok és fiatalok sodródásának problémáira vagy a leszakadó rétegekre gondolok, mindig szembesülök azzal a felelősséggel, amely ránk, keresztényekre hárul. Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk Jézus Krisztustól, aki az Út, Igazság és az Élet. Együtt keressük a válaszokat korunk súlyos problémáira, de azzal a meggyőződéssel: a Szentlélek ad bölcsességet, erőt, hűséget, hogy reményt és kiutat mutathassunk a társadalmunknak. Minden lehetőségünket, karizmánkat, tehetségünket azért kaptuk, hogy használjunk velük” – hangsúlyozta köszöntőjében a püspök, és Isten áldását kérte a találkozóra.

Tóth József, a keresztény vállalkozókat és cégvezetőket tömörítő ÉrMe Üzleti Hálózat elnöke is köszöntötte a résztvevőket, és reményét fejezte ki, hogy a Keresztény Sziget alkalmat ad arra, amire egyre kevesebb időnk jut a mai világban: az egymással való beszélgetésre, a tapasztalatcserére, az egymástól való tanulásra. Az ÉrMe jelmondatát idézte – „Az üzlet több mint profit” –, és hozzáfűzte: ez a „több” nem más, mint a pusztán anyagi dimenzión való túllépés, azaz a közjó szolgálata. Hogy mit jelent a közjó a gazdaságban és az élet más területein, arról ezen a rendezvényen számos előadást hallhatnak résztvevők – hívta fel a figyelmet az ÉrMe elnöke. Mint mondta, ez azt is jelenti, hogy kinek-kinek a maga területén professzionális tevékenységet kell felmutatnia, s reményét fejezte ki, hogy az ÉrMe Üzleti Hálózatnak a Keresztény Sziget magas színvonalú megszervezésével is sikerül megmutatnia, mit ért ezen.

A Keresztény Szigeten az előadások több sátorban párhuzamosan zajlottak. A Pénz+ember sátorban a gazdasági tevékenység keresztény megközelítéséről hallhattak előadást és gyakorlati példákat a résztvevők. A Köz+élet sátor előadói a társadalmi felelősség, a közösségi tevékenységek és a nyilvánosság kérdéseiről beszéltek. A Hit+világ sátor pedig kereszténység társadalmi jelenlétéről és az evangelizációról szóló eszmecseréknek adott helyet.

Az előadások mellett érdekes programok várták a gyerekeket is: volt sípfaragás, zúgattyúkészítés, bábozás és Mézengúz-koncert. Fiatalabbakat és idősebbeket egyaránt érdekelt a jurtában tartott rendhagyó történelemóra, a mentősök által szervezett újraélesztési gyakorlat, valamint a rendőrségi bemutató, ahol a fegyverek mellett a nyomrögzítés titkaiba is be lehetett pillantani. A „18 éven felülieknek” kategóriában borkóstolón, sörkóstolón, kávékóstolón vehettek részt a jelenlévők, a sportkedvelők pedig pingpongozhattak, focizhattak, kosárlabdázhattak, vagy akár benevezhettek a családi váltófutásra. A rendezvény támogatóinak köszönhetően értékes nyereményekkel térhettek haza a tombolajáték szerencsés résztvevői.

A sokrétű programnak és a szép időjárásnak köszönhetően igazán jó hangulatú, kellemes és hasznos napot tölthettek el azok, akik – akár családostul, akár barátokkal, akár egyedül – eljöttek a Keresztény Szigetre. A szervezők szándéka, hogy hasonló időpontban és helyszínen 2017-ben is megszervezik a rendezvényt.

Forrás és fotó: Keresztény Sziget

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria