A legfőbb, hogy lelki élmény legyen... – Egy százéves hölgy az 1938-as eucharisztikus kongresszusról

Nézőpont – 2019. május 12., vasárnap | 18:00

Kevesen élnek hazánkban egy évszázadnyi tapasztalattal. Különösen olyanok, akik két nemzetközi eucharisztikus kongresszus előkészületi időszakának is tanúi lehetnek. Gőbel Ágoston készített interjút Buvári Andrásné Mária nénivel az 1938-as kongresszusról.

1918. szeptember 26-án született. Jól beszél németül, angolul, ért franciául is. Mindmáig megőrizte szellemi frissességét és aktivitását. Művészeti élmények és a férjével való megismerkedés is szorosan kötik az 1938-as nyárhoz.

Mária néni még mindig önálló, tevékeny asszony, amilyen akkori egyetemi éveiben is volt. Pécsi otthonában beszélgetett vele Gőbel Ágoston, a Nemzeti Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Titkárság kommunikációs munkatársa.

– Az 1938-as budapesti eucharisztikus kongresszus nagyszabású világesemény volt. Ha visszagondol arra az időszakra, mi az első, ami eszébe jut?

– Érdekes volt a ’38-as év hangulata. Hasonló a mostanihoz. De nem tudnám megmondani, hogy miért. A másik, ami eszembe jut, a Hősök tere környéke. Nem tudom, hogyan csinálták, de elég az hozzá, hogy a városligeti tó vize le volt eresztve, kitisztították a medencét, és „le is padlózták”. Széksorokat helyeztek oda, azok voltak az ülőhelyek. Komoly fillérekért lehetett helyet vásárolni. Szemben, a Millenniumi emlékmű előtt rendkívül magas oltár állt. Mondták is sokan, hogy az 1896-os nagy ünnepségsorozat óta nem látott ilyet ez a város, de az ország sem. Akkor alakították át a Hősök terét, akkor kapta meg a ma ismert formáját. Egyébként Horthy Miklós felesége – katolikus lévén – volt a rendezvény patrónája; ma úgy mondanánk, védnöke. A pápai küldött pedig Pacelli bíboros. Néhány hónappal később meg is választották pápának. Úgyhogy mégis volt pápa az akkori kongresszuson.

– A kongresszuson, amelynek Mária néni is aktív résztvevője, sőt, szereplője volt...

– Délutánonként a Szépművészeti Múzeum előcsarnokában kulturális rendezvényeket tartottak. A Pázmány Péter Tudományegyetemen – ahova én jártam – három katolikus egyesület is működött. Én a Pro Christo katolikus leányszövetséghez tartoztam. Ez az egyetemi női hallgatók apostolkodó egyesülete volt. Egy híres doktornő, Csaba Margit alapította, és az alkalmakat a Biblia olvasásával, értelmezésével töltöttük. Jó kis csoport volt. Velük vettem részt ezeken a délutánokon, Dienes Valéria mozdulatművész, táncpedagógus programján. Valéria számos nagyméretű, több száz szereplős történelmi mozdulatdrámát alkotott, amelyek kimagasló állomása volt 1938-ban a Patrona Hungariae misztériumjáték. Nagy élmény volt vele dolgozni. Körülbelül harmincan voltunk. Mozgásokkal kellett kifejeznünk a zene tartalmát, ez számomra rendkívül érdekes volt. Úgy emlékszem, hogy a mi csoportunk Bach zenéjére táncolt. El tudnám dúdolni, de a hangom már nem elég jó. Még érdekesebb, hogy a férjemet is abban az évben ismertem meg. Matematika–fizika szakos tanár vagyok, a Pázmány Egyetemen végeztem. A férjem, Buvári András a műszaki főiskolán tanított, ő is matek–fizika szakos volt alapvetően. Mind a ketten ott voltunk a kongresszuson ’38-ban, viszont ő a Mária Kongregáció tagjaként, én a Pro Christo csapatában. Korábban nem kerültünk közel egymáshoz, hetvenen voltunk az évfolyamon, és mindenkinek megvolt a maga társasága. A rendezvény után egy nyári egyetemre mentünk Esztergomba. Ott ismerkedtünk meg Bandival. Számunkra ezért is különleges és emlékezetes ez az időszak. Ez hozott össze minket. Sőt, két másik pécsi házaspár is ott ismerkedett össze, velük később jó barátságban voltunk.

– A ’38-as kongresszus után kitört a háború. Egy beszélgetésem során fogalmazódott meg az a gondolat, hogy egy nehezebb időszak előtt nem véletlenül történnek nagyobb lelki események. Segít a túlélésben. Hogyan élték meg ezt Mária néniék?

– Van igazsága ennek a gondolatnak. Számunkra ez egy nehéz időszak volt, állandóan vándorolnunk, költözködnünk kellett. A háború kezdetén még előnyt jelentettek a németek, megkezdődtek a visszacsatolások. Először Felvidék, majd Erdély. Ekkor mi Kolozsvárra kerültünk, mivel édesapám katonatiszt volt, és odahelyezték. Az oroszok előretörésével menekültünk el onnan. A férjemet is behívták katonának, de megbetegedett, és tbc-vel szanatóriumba került. A gyógyulása után, 1943-ban házasodtunk össze. Az ő családja egy Nagykanizsa mellőli kis faluból, Miklósfáról származik, így a háború után oda mentünk vissza. Majd tizenkét évig laktunk és tanítottunk Nagykanizsán. Én tudtam magántanítványokat fogadni, nem kellett eljárnom hazulról, a négy gyerek mellől. Iskolában 1957-től kezdve dolgoztam. Végül Pécsre költöztünk.

– Hány település ez így összesen?

– Össze kell számolnom. Szegeden születtem, majd Nyíregyházán éltünk, mert édesanyám odavalósi volt. Később apám áthelyezésével Békéscsabán laktunk, de Szolnokon és Győrben is megfordultunk. Az egyetemi éveim alatt Budapest volt az otthonom. Kolozsvár, Nagykanizsa, Pécs. Elég sok.

– Visszatérve az 1938-as évhez: az a hír járja, hogy az akkori kongresszuson egy éjjeli misére és szentségimádásra 150 ezer férfi gyűlt össze.

– Valóban, egyik este 150 ezer férfi részvételével szentségimádás volt a Hősök terén, majd éjfélkor szentmisét mutattak be. Sok egyesület részt vett azokon a programokon. Például a férfiak Mária Kongregációja és a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) is ilyen mozgalom volt. Két nappal később a záró szentmisén mintegy félmillió hívő hallhatta a pápa rádióüzenetét, délután pedig a Szent István-bazilikától induló körmenettel fejeződött be a kongresszus programsorozata. A kongresszus teltházas, nagyszabású ünnepély volt: tűzijáték, világító kereszt a Gellért-hegyen. A körmenetre a Dunán hajóval hozták az Oltáriszentséget.

– Az első színes magyar film is erről a kongresszusról készült.

– Ezt nem is tudtam! Sajnos az én tárgyi emlékeim az évek alatt tönkrementek a padláson. Inkább az élményeim maradtak meg. Reméljük, hogy a 2020-as rendezvény is inkább lelki tapasztalatként fog megmaradni az emberekben. Hiszen ez a lényeg!

Forrás: NEK Titkárság

Fotó: Müller Bálint, Dr. Buvári Andrásné fotóalbumából

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria