A lelkek és a tárgyak gazdagsága – Beszélgetés Kontsek Ildikóval az Agnus Dei kiállításon

Kultúra – 2020. január 17., péntek | 19:07

Az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatójával, Kontsek Ildikóval a Pesti Vigadóban találkoztunk, ahol éppen tárlatvezetést tartott az érdeklődő közönségnek az Agnus Dei – Az Oltáriszentség tisztelete Magyarországon című kiállításon.

A  tárlat október 29-i megnyitójáról tudósítottunk, idéztünk az ott elhangzott beszédekből. Most kicsit mélyebbre ásunk az Eucharisztia témakörével kapcsolatos műtárgyak világában. A Keresztény Múzeum igazgatójával, aki a kiállítás egyik kurátora is, a tárlatvezetés után beszélgettünk a látottakról, kiemelve a fontosnak tartott, érdekes és értékes festményeket, monstranciákat, miseruhákat, népművészeti alkotásokat.

– Ez a nem éppen szokványos témát felölelő kiállítás nyilván hosszas előkészítést igényelt. Hogyan indult el a szervezőmunka a körvonalozódó koncepció mentén?

– Terveink szerint korántsem csak egy gyűjteményből akartunk válogatni. Nyilván az esztergomi Keresztény Múzeumból is választottunk képeket, a képzőművészeti anyag jó része innen származik. Liturgikus tárgyakat azonban Magyarország nagyon sok egyházi gyűjteményében őriznek, ezért kifejezett szándékunk volt, hogy minél többet bemutassunk ezek közül is. A válogatás során bizonyos helyekről középkori tárgyakat kértünk, más gyűjteményből több barokk alkotás érkezett, aszerint, hogy mi az egyes múzeumok erőssége. Ahol volt néhány különleges art deco tárgy, mint például a piarista gyűjteményben, onnan azokat hoztuk el. A nagy tárgyismeretet igénylő munkát Rákossy Anna végezte, aki kifejezetten liturgikus ötvöstárgyakkal és textíliákkal foglalkozik, ez a szakterülete. Országszerte bejárta az egyházi gyűjteményeket, és mindenütt felmérte, melyek azok a tárgyak, amelyek szóba kerülhetnek a témánk kapcsán. Először listát készítettünk, azután megvitattuk, hogy mit tudnánk ténylegesen bemutatni, s így lassanként összeállt az ideális válogatás, vagyis a kiállítás anyaga és forgatókönyve. Szerettük volna, hogy minden jelentős művészettörténeti korszak, hazai műhely képviselve legyen a tárlaton, s egyúttal célunk volt az is, hogy ráirányítsuk a figyelmet az egyházmegyei intézményekre.

– Ha jól körülnézünk a kiállításon, olyan tárgyakat is láthatunk, amelyek eddig még soha nem szerepeltek a nyilvánosság előtt. Akad néhány kuriózumnak számító alkotás is, például egy Maulbertsch-festmény, amely nem szokványos módon ábrázolja az utolsó vacsorát. Mit tudhatunk erről a képről?

– Esztergomban, az állandó kiállításunkon szerepel ez a 18. századi olajfestmény. Nagyon sok műalkotást őrzünk a Keresztény Múzeumban. Amikor előveszünk egy-egy témát, mint most Oltáriszentséget, új szempontból tekinthetünk a már megszokott tárgyakra, amelyek így új hangsúlyokat kapnak. Azért is jó egy-egy időszaki kiállítás, mert ilyenkor ezekről tudunk beszélni. Így került most a fókuszba ez a Maulbertsch-kép is, amely az állandó kiállításunkon bizony sokszor elvész a többi műtárgy között. A festmény szereplői, Jézus és az apostolok, már elköltötték a vacsorát. Láthatóan jóllaktak, elteltek étellel, itallal, s most gesztikulálva beszélgetnek, vagy éppen megpihennek. Ez kétségkívül a téma egy sajátos, másutt nem látható ábrázolása.

– Ha továbbmegyünk a kiállítótérben, láthatunk egy intimebb megközelítésű olajképet is: Molnár József alkotását a 19. század második feléből. A hívek a templomban áhítatosan, csendben imádkoznak.

– Ez a kép azért került ide, mert szerettük volna bemutatni az ájtatosságot. Fontosnak tartottuk, hogy a hívek ábrázolása is jelenjen meg a kiállítás anyagában. A tárlat rendezése során úgy osztottuk meg a munkát, hogy a kolléganőm gyűjtötte össze az ötvöstárgyakat meg a liturgikus textíliákat, én pedig olyan képi ábrázolásokat válogattam, amelyek illeszkedtek a tematikus egységhez. Persze figyelembe kellett venni azt is, hogy hol van üres falfelület, ahová a tárgyak mellé kívánkozik még valami. A Reggeli áhítat című képpel az imádságos lelkületet is meg tudtuk mutatni. Az eucharisztikus kongresszusra készülve sokat beszélünk a személyes hitéleti részvételről, az örökimádás jelentőségéről. El kell ismernünk, a kultusz fenntartása szempontjából nem az a legfontosabb, hogy egy-egy templomban milyen kivitelű és milyen értékű liturgikus tárgyakat használnak.

– A kiállított alkotások közül a már említett Maulbertsch-festmény mellett kiemelkedik egy Benczúr-kép is, amelyet eddig még nem láthattunk. Mit tudhatunk róla?

– Ez egy új szerzemény, amely az eucharisztikus kongresszusra való készület során került előtérbe. Egy magántulajdonostól vásárolta meg az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye egy évvel ezelőtt. A családi hagyomány szerint a képen Kanter Károly kanonok, hittanár szerepel. Egy, a Magyarok Nagyasszonya előtt imádkozó társaságot láthatunk ezen a furcsa kompozíción. Elöl egy idős asszony áll, őt egy angyal kíséri az oltár felé, ahol a Szűzanya látható egy mennyei látomásos jelenetben. A kép jobb oldalán hangsúlyosan megjelenik egy papi személy, aki az Oltáriszentséget tartja. A festmény 1920-ban, Kanter halálának évében készült. A szent életű papot megdicsőült állapotban láthatjuk. Az egyik kezében ott a kehely, a másikban pedig az ostyát tartaná, de földöntúli fényben lebeg fölötte. Joggal feltételezhetjük, hogy itt már a mennyei liturgiát végzi. A Budapest apostolának nevezett Kanter Károly boldoggáavatási eljárása elindult ugyan, de idővel megszakadt. Ő volt a Központi Oltáregyesület igazgatója és az Üllői úti Örökimádás-templom alapítója.

– A liturgikus ötvöstárgyak között láthatunk egy art deco stílusú, különleges monstranciát is, amely az 1938-as Eucharisztikus kongresszus korát idézheti fel.

– Az 1938-as kongresszus nagy monstranciája a pesti Szent István-bazilikában, a kincstár állandó kiállításán szerepel. Ezt a tárgyat majd 2020 nyarától szeretnénk kiállítani. A Vigadó-beli mostani tárlaton szándékoltan nincs szó a korábbi eseményről, mert annak külön tárlatot szentelünk a Műcsarnokban. Az emlékkiállítással egyidejűleg a Műcsarnok termeiben látható lesz a görögkatolikusok történeti kiállítása, és helyet kap az Egyház karitatív tevékenységének bemutatása, illetve a kortárs művészet is. A Vigadóban most kiállított monstrancia is az 1938-as kongresszus idejéből való, a 30-as évek hangulatát idézi.

– A Pesti Vigadó tárlatán Ozsvári Csaba és Kondor Béla képviseli a modern művészetet.

– Ozsvári a posztmodern historizálás mestere volt. A 2004-ben készült művei jól illeszkednek a kiállításon felvonultatott művészettörténeti sorba. Középkori előképek nyomán készültek, és népvándorlás kori mintakinccsel is gazdagon díszítettek. A kiállított Kondor-mű egy tabernákulumajtó, amelyet Cserépváraljára készített a mester 1962-ben, az akkoriban igen újszerű stílusban megépített falusi kápolna számára. A kompozíció érdekessége, hogy egyértelmű eucharisztikus szimbólumokat ábrázol, mégsem nyerte el a helyi közösség tetszését. Egy falusi környezet hagyományos ízlésvilágára akkoriban még egy elismert kortárs művészt sem lehetett ráerőltetni. A kifejezetten újító szándékú alkotásoknak minden korban meg kell találniuk a maguk befogadóbb közönségét.

– A kiállítás érdekes tárgyai közé tartoznak az ostyakészítő eszközök is.

– A szépen megsütött ostyákon jellegzetes szimbólumok láthatók. Az ostyasütés fémeszközei sokáig öntött vasból készültek. Később már elektromos gépekkel helyettesítették őket, ez napjainkban sincs másképp. A néhány évtizeddel ezelőtt használatos gépek immár muzeális értékkel bírnak, így ezekből is kiállítottunk egyet. Az ostyáknak van templomon kívüli vonatkozásuk is, hiszen karácsony környékén készítettek otthoni, ünnepi fogyasztásra szánt ostyákat is. A készítésükre jogosult kántorok és sekrestyések hordták ki ezeket a falusi házakhoz, hogy a hívek megvásárolhassák, és szenteste a család asztalára tehessék. Persze ezek nem konszekrált ostyák voltak, egyszerűen csak az anyaguknál fogva, illetve a rajtuk lévő szimbólumok révén emlékeztettek az Oltáriszentségre, és kellő áhítattal, hagyományos módon vehették magukhoz őket a hívek. Ez a szép szokás egyes vidékeken a mai napig fennmaradt.

– Gyönyörű miseruhák is szerepelnek a kiállításon. Láthatunk egy népies mintájút és egy különlegeset is, ami Prohászka Ottokáré volt.

– A mezőkövesdi Matyó Múzeumból kaptunk kölcsön egy hímzett miseruhát, ami azért érdekes, mert a hívek maguk is készíthettek liturgikus textíliákat a saját templomuknak. A ruháknak persze meg kellett felelniük az egyházi előírásoknak. A legtöbb esetben azonban a kifejezetten liturgikus tárgyak készítésére szakosodott műhelyekből rendelték meg ezeket a templomok számára. Az óbudai Jó Pásztor-nővérek munkái kiemelkedően magas színvonalat képviseltek a 20. század első évtizedeiben. A nővérek zárdatemplomának legszebb ünnepi miseruháját is kiállítottuk, melynek egyik oldalán szép liturgikus szimbólumok is szerepelnek. A Prohászka Ottokár által használt miseruha készítőit nem ismerjük, de egy gyönyörű, art deco stílusú hímzett emlékről van szó, amelyet a székesfehérvári egyházi gyűjtemény őriz.

– A Vigadó kiállítótermébe lépve azonnal szembetűnik egy hímzett zászló: egy fémszálakból készített, domborhatású textil alkotás. Nem lehet nem észrevenni.

– Az Agnus Dei kiállítás arculatát képviselő zászló ugyancsak Székesfehérvárról származik. Valamikor a 19. század elején készülhetett. Technikai szempontból bravúros kivitelű darab. Igen rossz állapotban maradt fenn, de sikerült szakszerűen restauráltatni. A selyemfelületen megjelenő eucharisztikus motívumok (bárány, szőlőfürtök, búzakalászok) többsége festett, de az Agnus Dei hátán trónoló szentségmutató pazar fémszálas hímzés. A liturgikus tárgyak esetében gyakorta megcsodálhatjuk a felhasznált értékes alapanyagokat, a mesteri módon alkalmazott technikákat. Emellett a szimbolikus díszítmények rajzolata, ikonográfiája is figyelemre méltó lehet. A kiállítás megmutatja az itt-ott még ma is használatban lévő tárgyak sokféleségét az igazán művészi színvonalon megformált daraboktól az egyszerű, kevésbé igényes kivitelű tárgyakig. Érdemes összevetni a kiváló állapotú, restaurált tárgyakat a szerencsére megőrzött, de tisztítást, javítást igénylő darabokkal. Bízunk abban, hogy a múzeumi és különösen a templomi tulajdonosok felismerik az állapotmegóvás fontosságát, és tesznek azért, hogy a szakrális környezet méltó módon tiszta és olykor ragyogó legyen.

A tárlat 2020. január 19-ig naponta 10-től 19 óráig látogatható a Pesti Vigadóban (1051 Budapest, Vigadó tér 2.). 

Fotó: Merényi Zita

Mészáros Ákos/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2020. január 12-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria