A lengyel alkotmánybíróság elutasította az eugenetikus abortuszt

Kitekintő – 2020. október 26., hétfő | 16:14

Történelmi döntés született Lengyelországban az abortuszról: 11 igen és 2 nem szavazattal a lengyel alkotmánybíróság október 22-én úgy döntött, hogy a terhesség megszakítása a magzat súlyos deformáltsága miatt sérti az alkotmányt. Egy 1993-as törvény csak ebben, valamint a nemi erőszak és az anya életét veszélyeztető esetekben engedélyezi az abortuszt.

Az eugenetikus, vagyis fajnemesítő jellegű abortusz elutasítására vonatkozó ítélet arra a fellebbezésre adott választ, amelyet 2019-ben 119 országgyűlési képviselő nyújtott be a lengyel alkotmánybírósághoz. Álláspontjuk szerint ez az előírás megsérti az alkotmányos alapelveket, amelyek minden személy életét védelmezik. Az érvelést elfogadták a bírák, akik alkotmányellenesnek nyilvánították az előírást, amely ellentétben áll az alaptörvény három cikkelyével: az emberi élet védelmére (38. cikkely), az emberi méltóság tiszteletben tartására és védelmére (30. cikkely), valamint a diszkriminációra vonatkozó cikkellyel. Az alkotmánybíróság szerint valójában az egyén méltóságának védelme nem létezhet az élet védelme nélkül.

A lengyel püspökök elégedettségüknek adtak hangot az ítélet kapcsán. „Ez a döntés megerősítette: nyilvánvalóan ellentétben áll a törvények által kormányzott demokratikus állam alapelvével az az elképzelés, miszerint »van olyan élet, amely nem méltó az életre«. Minden emberi élet a fogantatástól a természetes halálig ugyanolyan értékes Isten számára, és az államnak ugyanolyan védelmet kell biztosítania neki” – nyilatkozta október 22-én Stanisław Gądecki érsek, a Lengyel Püspöki Konferencia elnöke.

Emlékeztetett Szent II. János Pál pápa szavaira: egy demokrácia és egy társadalom jó mivolta abban mérhető le, hogy miként viszonyul a leggyengébbekhez. „Minden tiszta lelkiismerettel rendelkező személy belátja, hogy milyen hallatlan barbárság az, ha megtagadjuk egy személy élethez való jogát betegsége miatt” – fogalmazott a lengyel püspöki kar elnöke. Felhívta a figyelmet arra a kötelességre, hogy nem szabad megfeledkezni azokról a gyerekekről és családokról, akiket érint ez az ítélet. Kiemelt figyelmet és törődést érdemelnek az állam, a társadalom és az Egyház részéről.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria