A magyar családok képviseletében Ferenc pápa előtt – A Lőrincz család tanúságtétele

Április 11-én családommal – a szokásos kéthetente, kedden zajló – dicsőítő szentségimádáson voltunk a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban, amikor telefonon érkezett a kérdés, hogy képviselnénk-e a családokat a Kossuth téri szentmisén a Szentatya előtt az áldozati adományok átadása alkalmával – idézte fel Lőrincz Attila, a családfő. – Hebegve-habogva csak annyit tudtam mondani, hogy meg kell beszélni a feleségemmel... hmmm, dehogy kell megbeszélni! Ilyen felkérést nem lehet nem elfogadni! Visszatérve a székesegyházba,

a feleségem (akinek tekintetét és reakcióját míg élek nem felejtem el) kérdésére, hogy mi történt, csak annyit tudtam mondani, hogy felkértek minket, a családunkat, hogy képviselnénk-e a magyar családokat a szentmise adományainak átadásával. Válaszként kitörő zokogással és erős ölelő szorítással jelezte, hogy részéről nincs akadálya.

Aznap este már sokat nem aludtunk. Pár napon belül érkezett a szentmise lebonyolításáért felelős atya telefonhívása a részletek egyeztetése miatt. A soron következő két szombati próba időpontjáról beszéltünk, valamint arról, hogy kik lesznek még az adományvivők. Egy domonkos nővér, egy ferences szerzetes, önkéntesek és kalocsai népviseletbe öltözött párok.

Hogyan készültünk erre a nem mindennapi eseményre?

Családként próbálunk helytállni a mindennapokban, keressük az erősítő lelki közösségeket. Amikor csak tehettük, körbeültük az asztalt, és közös imádsággal, beszélgetésekkel próbáltuk felkészíteni a gyerekeket és magunkat is.

Amikor megtudtuk, hogy egy kis rajzzal lehet kedveskedni, bevontuk az óvó néniket, akik lelkesen segítettek legkisebb gyermekünknek az alkotás elkészítésében.

Márk a családunkat rajzolta le, és egy templomot kereszttel és harangokkal, az ablakokat pedig színesre festette.

Ezt nyújtotta át a Szentatyának.

Én személy szerint a szentmise előtti rózsafüzér imádkozása alatt érkeztem meg lélekben. Ott éreztem át igazán ennek az egész helyzetnek a súlyát, jelentőségét, hogy milyen nagy ajándék részesei lehetünk.

Ahogy a lépcső előtt álltunk és hallgattuk a gyönyörű énekeket és zeneszót, óriási melegséget éreztem, és ahogy lépésről lépésre haladva egymás kezét fogtuk, nagyon lélekemelő volt. Nagyon érdekes volt azt megtapasztalni (együtt ezen a lépcsőn akkor először volt alkalmunk felmenni), hogy milyen könnyedén mentünk fel a puha fehér szőnyegen.

Bizonyosan a Szentlélek vitt minket, és ahogy haladtunk az oltár felé, megpillantottam a keresztet, majd mögötte a Szentatya süvegének először még a tetejét és ahogy léptünk feljebb és feljebb, megláttam az arcát. Nagyon meghatódtam, elérzékenyültem.

Amikor a Szentatya előtt álltunk, óriási béke és nyugalom lett úrrá rajtunk. Személyén keresztül fizikailag is érzékelhető volt a szerető Isten jelenléte. Ilyen szintű lelki élményt eddig még nem tapasztaltunk.

Amikor lementünk az emelvényről minden adományozóval (az önkéntesek, a szerzetestestvérek, meg a kalocsai népviseletbe öltözött kis közösség) ösztönösen egy kört alkotva hosszan csak öleltük egymást. Nagyon jó volt azt is átélni, hogy a többi adományvivővel (egyházi és világi személyek) egy közösséget alkotva, egységben járulhattunk a Szentatyához. Érdekes volt, hogy

ismeretlenül, de Isten gyermekeként mégis egészen közeli felebarátként szolgálhattunk a pápai szentmisén.

A nagyobbik fiam a kezemet fogva azt mondta:

Apa! Te remegsz! Ja nem, én remegek!”

Érzékelhetően a történések hatása alatt voltunk és vagyunk azóta is.

Hogy fogadta Ferenc pápa a családunkat?

Áron szavai tükrözik talán a leghitelesebben: „Láttátok, hogy amikor közeledtünk, milyen komor volt a Szentatya? Aztán

ahogy odaléptünk, megpillantotta Márkot és a rajzát, felcsillant a szeme és mosolygott.”

A legkedvesebb domonkos nővér, akit megismerhettünk, így nyilatkozott: „Olyan volt, mintha a mennyországban jártunk volna!” Ezt mi is csak megerősíteni tudjuk!

Mit kaptunk?

Felemelő, lélekemelő és egyben mai napig felfoghatatlan földi csodát. A magyar családokat képviselve óriási istenélményt, iránymutatást, megerősítést és sok-sok visszajelzést, hogy milyen érzékelhető lelki élményben volt sokaknak része általunk akár távol az oltártól, akár a tévé képernyője előtt követve a liturgiát.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye / Lőrincz Attila; nyitókép: Ferenc pápa Instagram-oldala

Magyar Kurír