A magyar társadalom gyerekcentrikus – Demográfiai kérdésekről Rosta Gergely szociológussal

De vajon mi áll ennek a hátterében? Az elmúlt évek családpolitikai intézkedései mennyire voltak hatással a születésszámra? Ezeket a kérdéseket jártuk körbe Rosta Gergely szociológussal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatójával.

– Magyarország népessége a '80-as évek óta csökken, 2011-óta 10 millió alatti a népességszám. A teljes termékenységi arányszám, vagyis a szülőképes korú nőkre számított gyermekszám a '80-as évekre 2 alá csökkent. Mi történt ebben az időszakban?

– A második világháború utáni demográfiai trendek sehol nem egyirányúak, nem egyenesek. Nyugat-Európában a babyboom, nálunk a Ratkó-korszak idején nőtt a népesség. Ennek okai között ott találjuk azt is, hogy a világégés után egy stabilizálódó és növekvő gazdaság mellett pozitív jövőkép lebegett az emberek szeme előtt. Magyarországon a szigorú abortuszszabályozás, a gyerekszám növekedésére koncentráló politika is közrejátszott abban, hogy a teljes termékenységi ráta majdnem 3 lett.

Az '50-es években sok gyerek született, de utána ez a szám szépen lassan csökkenni kezdett.

Olyan év, amikor még magasabb volt, mint 2,1 – ami tulajdonképpen a bűvös határ, hiszen csak ebben az esetben reprodukálja önmagát a társadalom – 1977-ben volt utoljára. És azóta sosem került efölé.

A rendszerváltás előtt is hoztak családpolitikai intézkedéseket, a hetvenes években ez hozzájárult az emelkedéshez, de utána tovább csökkent a termékenységi arányszám. Egyébként Európa minden részében ezt tapasztalhatjuk. Az, hogy hány gyerek születik, attól is függ, hány szülőképes korú nő él a társadalomban. Emiatt az '50-es és a '70-es években láthatunk egyfajta hullámzást a születések számában, ugyanakkor a '90-es években várt harmadik felívelés elmaradt. A rendszerváltást követő gazdasági és társadalmi válság, valamint a szociális juttatások csökkentésének hatásaként nem születtek meg azok a gyerekek, akiket a nagyobb létszámú szülőképes korú generációtól várhattunk volna.

– Mi áll a népességcsökkenés hátterében? 

– A születésszám csökkenésének oka többek között egy értékrendi változás, de a hagyományos családi keretek is fellazultak – a szekuláris, modern társadalmakban a család nem jelent akkora értéket –, egyre kevesebben házasodtak, egyre több gyerek született házasságon kívül, és az egyszülős családok száma is növekedett. S bár a csökkenő ráta csatlakozott a nyugat-európai trendekhez, az, hogy 2010-re lement 1,3 alá – 1,25 lett – nem nevezhető általánosnak. Egyébként

a 2010 utáni családpolitika elég jól felismerte, hogy a házasságokban jellemzően több gyerek születik. Az egy másik kérdés, hogy ez akkor is igaz-e, ha a házasságkötés fő motivációja a családtámogatás igénybevétele.

– Más országokkal összehasonlítva most mi a helyzet?

– Magyarország az átlag felett volt a 2021-es 1,61-es értékkel. Ezzel akkor ott voltunk az európai élmezőnyben. Most már megint 1,5 alatt vagyunk, a mutató 2025-ben 1,31 volt. A KSH adatai szerint februárban a becsült érték 1,34, ami az európai átlag körül van.

– Milyen társadalmi gondokat okoz a népesség csökkenése?

– Nem önmagában az a fontos, hogy egy országban hányan élnek, hanem az, hogy a lakosságszám és az arányok miként változnak. Nálunk és a nyugati világban a népesség csökkenése elsősorban gazdasági probléma, mindenekelőtt a nyugdíjrendszer fenntarthatósága miatt. Magyarországon, mint a legtöbb európai országban, felosztó-kirovó rendszer van, vagyis a nyugdíjak alapját a mostani befizetések képezik. 2023-ban száz keresőre 32 nyugdíjas jutott. Ha kevesebb gyerek születik, akkor hosszabb távon csökkenni fog azoknak a száma is, akik dolgoznak. Ez azt jelenti, hogy

növekedni fog a száz dolgozóra jutó nyugdíjasok aránya, ami hosszú távon nem fönntartható.

De vannak más következmények is. Ha egy iskola- és intézményi hálózatot arra építünk, hogy minden évben megszületik bizonyos számú gyerek, és ez végül nem valósul meg, az rendszerszintű problémákat fog okozni. Ezen túl egy öregedő társadalomnak más a dinamikája, mint annak, ahol sok a fiatal. Az a társadalom innovatívabb, ahol sok fiatal él. 

– Az elöregedő társadalom a szociális intézményrendszert is megterheli.

– A várható élettartam növekedése nem azt jelenti, hogy az emberek a magas kort egészségesen érik meg. Sok esetben az idős emberek hosszabb ideig jelentenek kihívást az egészségügyi rendszernek, miközben csökken azok száma, akiknek el kellene látni őket.

– 2010 és 2020 között érezhető volt némi változás, de ez csak mérsékelte a folyamatokat. Szociológusként hogyan értékeli ezt az időszakot?

– A már említett három tizedes emelkedés ugyan nem tűnik olyan soknak, de valójában egy hatalmas növekedés. Európa legutolsó helyéről a középmezőny elé kerültünk. Ez részben a családpolitikának köszönhető, de legalább ilyen mértékben más tendenciáknak is. A 2008–2009-es pénzügyi válság után a magyar gazdaság is kilábalt a gödörből, ez pedig a termékenységi rátára is pozitív hatással volt. Ugyanakkor nehéz különválasztani, hogy ebben a növekedésben, ami kétségtelen, mekkora szerepe van az élet minden terét érintő általános javulásnak, és mekkora a hozzáadott értéke annak, hogy a kormánypolitikában központi szerepet kapott az a családpolitika, aminek elsődleges célkitűzése volt a születésszám növelése. Bár nem áll rendelkezésre kontrollcsoport, de azért meg lehet nézni, mi volt más országokban. Lengyelországban csökkenés volt tapasztalható, Szlovákiában növekedés, ám nem ilyen nagy mértékű. Csehországban viszont 1,5–1,8-ra ment föl ez az érték, bár ott nem áldoztak ilyen nagy összegeket erre, inkább célzott, hatékony intézkedéseket hoztak.

– A szakemberek beszélnek az úgynevezett tempóhatásról: a gyermekvállalás időben előrébb kerülhet, anélkül, hogy a teljes gyermekszám hosszú távon növekedne.

– Igen, egyébként ugyanez elmondható a '70-es években született gyerekekkel kapcsolatban is. Azt is látni kell, hogy az általános tendencia szerint eltolódik az első gyerek vállalásának ideje, a nők most már átlagosan harmincéves koruk után szülnek először. Ez pedig azt is jelenti, hogy csökken a gyermekvállalás lehetséges időszaka, és így a megszülető gyermekek száma is.

– Azt is látjuk, hogy nem minden társadalmi réteget értek el a családpolitikai intézkedések.

– Valóban, ezek alapvetően a középosztályt célozták meg, a kormányzat őket kívánta megerősíteni. Így viszont nem érték el az alsó rétegeket, akik saját erő, stabil bejelentett munkaviszony vagy hitelképesség hiányában gyakran nem vehettek részt a programokban, és akik számára az adókedvezmény is kisebb mértékű támogatást jelentett.

Az intézkedések hatékonysága is vizsgálható, hiszen például felmerül a kérdés, vajon az a jó, ha az állam új lakás vásárlására adja a pénzt, ami azután emeli az ingatlanárakat, vagy az, ha bérlakásokat építenek, és ezzel egy időben jogszabályokkal erősítik a bérlők védelmét, segítve a hosszú távú szerződések létrejöttét.

Persze az is igaz, hogy a magyar ember számára hagyományosan inkább a saját lakás jelent biztonságot, még akkor is, ha sokat kell áldoznia rá. De ennek nem felétlenül kell így maradnia, főként, ha a lakhatási problémák jelentik a gyermekvállalás egyik fő gátját. Azt se felejtsük el, hogy nálunk a lakásépítések ösztönzése kiemelt gazdasági cél volt. Az az érzésem, hogy nehéz volt a több célt egyszerre kiszolgálni. 

A bölcsődei hálózatot itthon is fejlesztették, ez is hatással van a születésszámra. Ugyanakkor például nagyvárosok agglomerációjában továbbra is hiány mutatkozik ezen a téren. Mint ahogyan az sem mellékes, hogy mennyire terjedt el egy országban a rugalmas, részmunkaidős foglalkoztatás, ami a csehországi növekedés egyik kulcsa. Magyarország ebben sereghajtó az Európai Unióban. A családi pótlék pedig egy jottányit sem emelkedett, ami a szegényebbek számára jelentett volna segítséget. A számok viszont azt mutatják, hogy noha a magas jövedelmű, diplomás nők körében nőtt leginkább a termékenység, az alsóbb rétegeknél mindezek ellenére továbbra is több gyerek született, jóval nehezebb körülmények közé.

– Ezek szerint a 2010 utáni időszakban, legalábbis a koronavírus-válságig, több gyereket vállaltak a családok, mint egyébként vállaltak volna?

– A kormányzati intézkedések nem azt célozták, hogy a nők több gyereket akarjanak szülni, hanem azt, hogy a tervezett, de meg nem született gyerekek megszülethessenek. Számos kutatás során vizsgálták, hogy hány gyereket szeretne egy fiatal. Ha a vágyakat összeadjuk és átlagoljuk, akkor egy 2 feletti szám adódik, ami jóval magasabb annál, mint ami aztán meg is valósul. Vagyis a kormány igazából nem tett más, csak „segíteni próbálta” megszületni azokat a gyerekeket, akiket az emberek szerettek volna, de valamilyen okból mégsem születtek meg.

A magyar társadalom gyerekcentrikus. Akik nem terveztek házasodni, még azoknak egy jelentős része is szeretne gyermeket. Az utóbbi évek családpolitikája igazából valami olyasmire rezonált, ami még ma is ott van a közgondolkodás mélyén.

– A nyugati államok a súlyos munkaerőhiányt úgy szeretnék pótolni, hogy ösztönzik a bevándorlást. A demográfiai problémákra megoldást jelenthet a migráció?

– Ha csak a számszerűséget nézzük, akkor a tömeges migráció növeli a népességet, ez nem vitás, és ha többen dolgoznak, több lesz az állam bevétele is. Csak ugye ez felvet sok egyéb kérdést is. Nem mindegy, hogy mennyire különbözik a bevándorló és a befogadó ország kultúrája. Komoly problémákat okozhat egy társadalomban, ha a bevándorló nehezen alkalmazkodik a helyi körülményekhez, ahogy az is, ha a többségi társadalom eleve elutasító az érkezőkkel szemben. Németországban például 2015-ben jelentős támogatottsága volt a szír menekültek befogadásának, akik nagy többségét mára sikerült is integrálni a munkaerőpiacon. Ugyanakkor az is látszik, hogy mára erősen megosztja a német társadalmat ez az intézkedés, elég, ha a bevándorlásellenes Alternatíva Németországért (AfD) erősödésére gondolunk.

– Hogyan lehet elősegíteni a demográfiai helyzet változását? Szükséges-e beavatkozni, vagy meg kell várni, amíg az alacsonyabb népességre áll be a rendszer?

– A mindenkori kormánynak van erre hatása, és az sem ördögtől való, ha a termékenységi rátát különféle politikai-gazdasági eszközökkel növelni akarja. A kérdés az, milyen módon és hatékonysággal teszi. Az egészségügyi helyzeten úgy is lehet javítani, hogy több kórházat építenek, több orvost képeznek ki, de úgy is, hogy javítják az emberek egészségtudatosságát, és futópályákat, közfelhasználású sportlétesítményeket hoznak létre. Visszatérve a cseh példához, egy átgondolt, hosszú távra tervezett bérlakásprogram vagy a nők rugalmas munkaerőpiaci visszailleszkedését támogató intézkedések is a megoldások között szerepelhetnek. Az is sokat jelent, ha az emberek egy biztosabb jövőképet látnak maguk előtt. A középosztály erősítése önmagában jó gondolat, csak ha közben a legelesettebbekre nem gondolunk, ha növekednek a különbségek, akkor az társadalmi feszültségekhez vezet. Olyan megoldást kell találni – ez pedig az egyházak megközelítéséhez is közelebb áll –, hogy a szegényebbek is részesülhessenek a támogatásokból.

Fotó: Merényi Zita

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. június 7-i számában jelent meg.