A megszentelt élet napját ünnepelték a szabadkai ferences templomban

Külhoni – 2025. február 5., szerda | 11:25

Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony, Urunk bemutatása ünnepén Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspök szentmisét mutatott be a szabadkai ferences Szent Mihály-templomban. A szentmisén – minthogy 1997 óta ezt a napot az Egyház a megszentelt élet napjaként is ünnepli – a hívek mellett részt vettek a szabadkai és zombori szerzetesek, szerzetesnővérek, valamint a kármelita rend jelöltjei is.

Gyertyaszentelő Boldogasszony, Urunk bemutatása ünnepén arról emlékezik meg az Egyház, hogy Szűz Mária negyven nappal Jézus születése után bemutatta a gyermeket a jeruzsálemi templomban. Mária és József a szokásnak megfelelően áldozatként két gerlét ajánlottak fel, és az Úrnak szentelték az elsőszülött fiút. Jelen volt Anna prófétaasszony és az öreg Simeon, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust. A világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása.

A szabadkai templomban tartott szentmise kezdetén az ünnepi bevonulást követően a főcelebráns megáldotta a hívek gyertyáit.

A szentmisén jelen voltak a szabadkai és zombori szerzetesek és szerzetesnővérek, valamint a karmelita rend jelöltjei is (a szerzetesi életre készülő jelöltek, akik rendi ruhát ugyan még nem öltöttek magukra, de próbaként a közösségi életben már részt vesznek), hiszen 1997 óta ezt a napot az Egyház a megszentelt élet napjaként is ünnepli.

Szentbeszédében Fazekas Ferenc püspök arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy az idei év szentév, amelyet a remény jegyében ünnepel az Egyház. Ferenc pápa Spes non confundit  kezdetű bullájában a keresztényeket a remény zarándokainak nevezi.

A szerzetesek és a szerzetesnővérek mint a remény zarándokai fényt gyújtanak a mai világban – emelte ki a szabadkai főpásztor. – Ahogyan Jézust is bemutatták szülei a templomban és átadták a mennyei Atyának, úgy a szerzetesek élete is, de a mi keresztény életünk is átadás, önfeláldozás Istennek. A Jóisten gyújtson mindannyiunk szívében szeretetet, békességet és irgalmasságot – mondta a megyéspüspök.

A megszentelt élet világnapját 1997-ben, Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére ünnepelte meg először a világegyház. Bevezetésével ösztönözni kívánta az embereket arra, hogy átértékeljék a szerzetesi hivatásról alkotott elképzeléseiket és nézeteiket, valamint lehetőséget kívánt adni a megszentelt életet élőknek, hogy tudatosuljon bennük életük szépsége és azon csodák, amelyeket az Úr bennük és általuk tesz az Egyház és a világ javára.

Az életszentségre mindannyian meghívást kapunk, de csak keveseknek adatik meg az a kegyelem, hogy Krisztust és az evangéliumot közelről tudja követni. A megszentelt élet különböző formái az apostoli időktől jelen vannak az Egyház életében, Isten és az emberszeretet szolgálatában.

A történelem során más-más formái jelentek meg, a remetéktől a monasztikus szerzetesektől kezdve az apostolkodó kongregációkon keresztül egészen a maguk módján Istennek szentelt életet élőkig. Az elmúlt két évezredben nők és férfiak milliói köteleződtek el Krisztus szorosabb követésére, hogy

életük felajánlása által Krisztus vigasztaló, gyógyító, bátorító jelei legyenek a világban a világért.

Minden szerzetesrend rendelkezik az alapító által meghatározott küldetéssel, karizmával, amelyet szolgálatukban élnek meg.

A Szabadkai Egyházmegyében jelenleg harminc szerzetesnővér és tíz férfi szerzetes él, illetve szolgál különféle közösségekben. Valaha ennél sokkal több szerzetesrend és szerzetes működött az egyházmegye területén.

A szentmise végén Fazekas Ferenc püspök arra buzdította a híveket, hogy imádkozzanak a szerzetesekért, a szerzetesnővérekért és a lelki hivatásokért.

Ezzel az ünnepi szentmisével megkezdődött a Lourdes-i Szűzanya kilencede a ferenceseknél, horvát nyelven. A kilenced során 17.30-tól mindennap rózsafüzért imádkoznak az összegyűlt hívek, majd 18 órakor kezdődik a szentmise. (Magyar nyelven ezt a kilencedet az Avilai Szent Teréz-székesegyházban imádkozhatják közösségben a hívek.)

Forrás és fotó: Szabadkai Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria