A megújulás örömével és kíváncsiságával – Szolnoki látogatás Gáspár István plébánosnál

A Tisza és Zagyva találkozásánál fekvő településnek nagy gyakorlata van a megújulásban. Hiteles adatok szerint tízszer pusztult el ellenséges dúlás következtében, a tizenegyedik alkalommal, 1739-ben pedig egy ciklon és nyomában a tűzvész tette a földdel egyenlővé a romjaiból alig két évtizeddel korábban újjászületett várost. Csak az akkoriban épülő templom és a kolostor menekült meg, az elszigeteltségének köszönhetően. Ezért a Szentháromság-templom – vagy ahogyan a szolnokiak nevezik, a Nagytemplom –  a város legrégebbi műemléke, amely most barokk pompájában megújulva várja a híveket.

Még érezni lehetett a folyosókon a festék szagát, amikor felkerestük Gáspár István plébánost, aki tavaly augusztus óta három társával – Polcz Zoltán káplánnal, valamint Hartung Ferenc és Vizy Domonkos atyákkal együtt – látja el itt a szolgálatát.

A papi lakásokba, amelyeket a kolostor épületében alakítottak ki, nemrég költöztek be. Még folynak a munkálatok az udvaron, amely az épületegyüttest összeköti a közösségi házzal és a cserkészotthonnal. Ezek mögött áll a katolikus iskola és az óvoda épülete.

Gáspár István egy óvodai foglalkozásról érkezik a beszélgetésre. „Az óvodában és az iskolában lelkivezető vagyok. Az ovisok minden hétfő délelőtt jönnek a templomba, az óvodapedagógusokkal pedig kéthetente tartunk találkozót. Az iskolában a gyerekkel Polcz Zoltán atya foglalkozik, a pedagógusokkal pedig én. Az ovisokkal  való találkozásokra sokat kell készülnöm, jóval többet, mint egy vasárnapi prédikációra. Nem könnyű minden percben lekötni a kicsik figyelmét. Énekelünk, bábozva mesélem el nekik a bibliai történeteket. Törekszem arra, hogy bevonjam őket a foglalkozásba, hogy megszólítsam őket. Az élmény segít, hogy jobban átéljék, magukénak érezzék a történetet. A gyerekek szépen imádkoznak a saját szavaikkal, semmit nem kell erőltetni. Az óvodások között már otthon érzem magam, az iskolában még keresem a helyem” – meséli a 2011-ben egyházi fenntartásba vett, nyolcszáz fős Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban, illetve a nyolccsoportos Mustármag Óvodában végzett munkájáról Gáspár István.  

A lelkipásztori közösségi élet most indul Szolnokon. A négy pap célja, hogy közösségi lelkipásztorkodást alakítson ki. „Ez új helyzet számomra, régóta nem éltem papi közösségben.

Magunkból kell felépítenünk egy családot, kialakítanunk a családi légkört. Ez sok örömet és kihívást is jelent.

A pap testvérek örömmel fogadták, hogy papi közösségben élhetnek. A mindennapokban együtt étkezünk és imádkozunk, közösen készülünk a prédikációkra, és megosztjuk egymással a tapasztalatainkat, a gondolatainkat. A Covid-járvány miatt most behúzott kézifékkel, tyúklépésekben haladunk, mindig a helyzet függvényében, ahogy éppen lehet. Ez az időszak ugyanakkor jó lehetőséget kínál a közösségi életformánk kialakítására. Nemrég költöztünk be a kolostor épületébe, meg kell találnunk az otthonunkat, be kell rendezkednünk, hogy legyen hová meghívnunk az embereket. A következő feladatunk pedig a munkatársaink megtalálása, már dolgozunk a csapatunk kialakításán” – meséli a plébános.

Gáspár István augusztustól él Szolnokon, az építkezés kellős közepébe csöppent bele, és a járvány miatti rendkívüli állapotok sem könnyítették meg a dolgát. A négy lelkipásztor huszonnyolcezer embert szolgál: a Nagytemplomhoz, a Vártemplomhoz, a Szentlélek-templomhoz tartozókat, a Széchenyi lakótelepen és a Szandaszőlősön élőket.

A pártállami időkben Kis-Moszkvának nevezett Szolnokon szinte mindent felszámoltak, ami a régi időkre emlékeztetett, és teljesen új arculatot adtak a felduzzasztott lakosságú városnak. Itt nincs hagyománya az egyházi kötődésnek, de nem a nulláról kell kezdenünk az építkezést, mert az elődeink jó munkát végeztek.

A katolikus óvoda és az iskola preevangelizációs lehetőséget jelent, és persze nagy kihívást is. A gyerekek mellett a szülőket is szeretnénk megszólítani, ezért Alpha-kurzust szervezünk. És sok az egyéb teendő is. Ez itt az Alföld, kapával vágunk neki a föld megművelésének – vázolja a helyzetüket.

„Bizakodó vagyok. Az ökumenikus lelkészkör szépen működik, havi rendszerességgel találkozunk. Jó kapcsolatot igyekszünk kialakítani a városvezetéssel, és Szolnokon sok a civil szervezet. Lassan megismerem a környezetemet. Jó volt a fogadtatásunk, úgy érzem, a gondviselés hozott ide. Már tervezzük a nyári táborokat, alig várom, hogy vízre tegyem a kajakom. Az építkezés még eltart egy darabig: a rendházban a vendégszobák felújításával zarándokszállást, a várplébánián a tetőtérben diákszállást szeretnénk kialakítani.”

A beszélgetés után felkerekedünk, hogy megnézzük a két felújított templomot. A Magyarok Nagyasszonya-plébániatemplom, közkeletű nevén a Vártemplom 2019 végére készült el, majd a következő év elején megkezdődtek a belvárosi Nagytemplom és a rendház munkálatai. A beruházás másfél milliárd forint összegű kormányzati támogatásból valósult meg.  

1754-ben a Szentháromság tiszteletére szentelték a Nagytemplomot; impozáns épületének főkapuja felett egy szoborcsoport látható, amely a névadót ábrázolja. A városban lelkipásztorkodó ferences atyák már az istenháza felépítése előtt megalapították a Szentháromság társulatát, melynek a hitélet elmélyítésén kívül szociális feladatai is voltak. Az itt élők háromszögletű ládácskákba tették a szegényeknek szánt adományaikat. Az év folyamán összegyűlt pénzt Szentháromság ünnepén – a templom búcsúnapján – elosztották a leginkább rászorulók között. 

A templom története 1718-ra nyúlik vissza, ekkor épült meg az a Szentháromságnak szentelt kápolna, amelyet 1723-ban vettek használatba. Mivel ezekben az években a város lakossága rohamosan nőtt, így várható volt, hogy hamarosan nagyobb templomra lesz szükség, ezért a kápolnát eleve úgy tervezték meg, hogy bővíthető legyen. 1722-ben kolostor építéséről döntöttek. A munkálatok 1736-ban kezdődtek el: lerakták a templomhajó alapjait, a Szentháromság-kápolna az épülő templom szentélye lett, dél felől pedig ehhez csatlakozva kezdték meg a kolostor építését. A rendház így összeépült a templommal, három oldalról körülvéve a négyszögletes udvart. A terveket Giovanni Battista Carlone (1682–1747), Egerben élő építőmester készítette. Az érett barokk stílusú templom 1754-re épült fel. Hamarosan a berendezési tárgyai is elkészültek jómódú polgárok és különféle iparos céhek adományainak köszönhetően. A mellékoltárok és az impozáns szószék a híres budai ferences műhelyből származik. Készítőjük, a restaurátorok szerint, Konti Lipót Vilmos volt. A hajó rendkívül gazdag, egységes berendezése – a tizenegy mellékoltár, a padsorok, a szószék – a 18. század közepéről való. A templom a mai formáját a 19. században nyerte el, 1950-ig a ferences szerzetesek tartották fenn.

Szolnok másik kincse a Vártemplom. A Zagyva és a Tiszta torkolatánál épült vár egykor a város védelmi rendszeréül szolgált, de erre ma már csak a stilizált középkori vártorony emlékeztet. A templom Homályossy Ferenc építész tervei alapján 1822–1824-ben épült. Külső megjelenésében korának klasszicista stílusjegyeit viseli. A belső térben a főoltár, a szószék, a padok és az áldoztató rács empire stílusú.

Fordulatos történetre tekint vissza az épület. A török kiűzésekor, 1685-ben a felmentő seregekkel együtt érkezett a településre Leiterer Bernardin ferences tábori lelkész, aki egy ideig a városban maradt. A mecsetté alakított Vártemplomban ideiglenes oltárt állított fel, hogy a hálaadó istentiszteletet be tudja mutatni. A következő évben egy ferences konvent jött létre a mecset melletti épületben. A Thököly-féle felkelés, majd a Rákóczi-szabadságharc viharos éveiben szinte lehetetlenné vált az egyházi élet. Négy évre teljesen kiürült a város, majd amikor 1710-ben a néppel együtt a ferencesek is visszatértek, az akkori várkapitány valami oknál fogva nem engedte be őket a várba. Ezért a város szélén telepedtek le, ahol vesszőfonadékból, sárból, nádból templomocskát, deszkákból cellákat építettek.

1718 őszén a váci püspök értesítette a ferenceseket, hogy bérmálásra érkezik Szolnokra. A barátok szerettek volna egy, a püspök fogadására méltó helyet, ezért rendbe tették a Vártemplomot, amelyről hiányzott a tető, és egy rövid időre visszaköltöztek a mellette lévő épületbe. A kijavított Vártemplom azonban később a helyőrség temploma lett, a német lakosságnak tartottak ott istentiszteletet, a városban épült templom pedig a nép plébániatemploma lett.

A Vártemplom mostani felújítása a plébániaépületre is kiterjed, a tervek szerint ifjúsági szállást alakítanak ki itt.

A viszontagságos történelmet megélt, gyönyörű természeti értékekben bővelkedő város várja, hogy megismerjék. A fogadókészség megvan az itt élőkben, ahogyan a lelkipásztori közösséget alkotó négy papban is.

„A megújulás öröme és nagy kíváncsiság van bennem. Indulhatna már az élet, de a vírushelyzet egyelőre még fogva tart minket” – búcsúzott tőlünk Gáspár István plébános.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. március 14-i számában jelent meg.