A menny kapujában – Elhelyezték a nyíregyháza-borbányai görögkatolikus templom alapkövét

Hazai – 2020. június 2., kedd | 11:10

Pünkösdvasárnap, május 31-én megszentelték és ünnepélyesen elhelyezték az épülő nyíregyháza-borbányai görögkatolikus templom alapkövét.

A huszonöt éves egyházközség számára „történelmi pillanat” ez, ahogyan Janka György parókus fogalmazott köszöntőjében, hiszen az egyházközség alapítása óta tervezgetik egy saját templom felépítését. 2020. április 24-én Boldog Romzsa Tódor vértanú püspök tiszteletére megkezdődött a görögkatolikus templom építése. Pünkösdvasárnap pedig Szocska A. Ábel megyéspüspök megszentelte az épület alapkövét, és Janka Györggyel együtt elhelyezte oda, ahol az oltár áll majd.

A borbányai görögkatolikusok kérését elfogadva Keresztes Szilárd megyéspüspök 1995-ben megalapította a Nyíregyháza-Borbányai Görögkatolikus Egyházközséget. Még ebben az évben elkezdődött Borbánya szívében a templomtelket alkotó kertek megvásárlása, hogy a közösség majd saját templomot építhessen. Az utolsó telekvásárlásra 2017-ben került sor, ekkor indulhatott a tervezés folyamata. A terveket Varga Gábor és Szilágyi Tamás építészmérnökök készítették.

A tervezés kiindulási alapja a 11. században épült bizánci stílusú feldebrői altemplom volt. Ez a magyarság és a keleti szertartású egyház történelmi kapcsolatáról tanúskodik. A görögkatolikus szertartásnak megfelelően kialakított templom földszinti alapterülete 245, az emeleti részen 81 négyzetméter. A tervezés során nagy figyelmet fordítottak a környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontokra is.

Az alapkőszentelési ünnepségen egyházi és világi elöljárók jelentek meg: Papp Tibor főhelynök, esperesek, a kerület papsága, az egyházmegye építésügyi munkatársai és a tervezők, kivitelezők mellett többek között Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke; Jászai Menyhért alpolgármester, Vinnai Győző országgyűlési képviselő, Úsz Illés miniszteri biztos, Kiss András közgyűlési tag, Bajnai Kornél önkormányzati képviselő és Andrási Beáta, a járási hivatal hivatalvezető-helyettese.

Seszták Oszkár beszédében a borbányai egyházközségnek azt kívánta, hogy legyenek építőkövei az Egyháznak, nemzetünknek, „hordozzák azt az üzenetet, amit egy templomépítés jelent: élő közösséget, élő tagjait Krisztus Egyházának”.

Jászai Menyhért hangsúlyozta az önkormányzat és a helyi egyház évtizedeken átívelő együttműködését, s egyúttal kifejezte abbéli örömét, hogy a templom „szolgálni fogja egész Nyíregyháza erkölcsi fejlődését” is.

Szocska Ábel püspök és Janka György parókus kézjegyükkel hitelesítették az alapkő okmányát, mely egy kapszulába helyeztek el.

A szentelést a főpásztor végezte. Elmélkedését a hierarcha a szertartás szövegéből idézett sorokkal indította: „Mely rettenetes ez a hely, nem egyéb ez, mint az Isten háza és a menny kapuja.”

Megrendítőek ezek a szavak, mert ebben a pillanatban részesei lehettünk egy szent eseménynek: megnyitottuk a mennyország kapuját – mondta a püspök.

Ma a Szentlélek kiáradását ünnepeljük, s a Szentlélek, amely az Egyházat is működteti évezredeken át, bekapcsol minket is a munkájába. Az építkezés nem a mi érdemünk, maga a Szentlélek vezeti – mutatott rá a főpásztor, – ő az, aki a történelem folyamán templomokat épít, s minket mindannyiunkat bevon munkájába. „Rettenetes és félelmetes ez a hely, nem más, mint az Isten háza és a menny kapuja.” Ezzel a szenteléssel beállhattunk a menny kapujába. Felelősség Isten munkatársának lenni, ezért mindenki végezze legjobb tehetsége szerint munkáját, feladatait.

A hálaadó imák a szertartás végén azzal folytatódtak, hogy a Szentlélek segítségét kérték az elkövetkező feladatok és munkálatok elvégzéséhez is. Az eseményről mindenki hazavihette az épülő templom látványtervéről készített brosúrát.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria