A mennyország derűjét sugározta – Örök nyugalomra helyezték Nemeshegyi Pétert

Megszentelt élet – 2020. július 3., péntek | 13:54

Rendtársai, barátai és tisztelői vettek búcsút Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetestől a budapesti Jézus Szíve jezsuita templomban július 2-án. A gyászmisét Vízi Elemér SJ, a jezsuita rend magyar rendtartományának provinciálisa mutatta be.

„Ma Sarlós Boldogasszony ünnepe van. Egy találkozást ünnepel az Egyház, hiszen Szűz Mária Erzsébetnél tett látogatására emlékezünk. De a mai napon egy másik találkozás is hozzákapcsolódik ehhez, Péter atya június 13-án megtért Teremtőjéhez” – kezdte a szertartást Vízi Elemér. Most azért is hálát adunk Istennek, hogy Péter atyával mi magunk is találkozhattunk. 

A gyászmise homíliáját Lukács János SJ mondta. „Egy beteljesülést ünneplünk, egy tüzes, szépséget és vidámságot hordozó életre emlékezve.” Péter atya 1923-ban született. Tizenöt éves korában elvesztette édesanyját, lelki atyja ekkor hívta el a Regnum Marianum közösségbe. Itt kezdett el felfigyelni a hit mélységeire. Édesapja váratlan halála döntésig vitte a már régóta érlelődő gondolatot: Nemeshegyi Péter belépett a jezsuita rendbe. Noviciátusának ideje a negyvenes évek végére esett, s mivel a rendet Magyarországon felszámolták, kalandos úton külföldre távozott. Rómában fejezte be a tanulmányait és doktorált. Disszertációjának témája Órigenész volt. Az ókori teológus egyrészt szintézisbe tudta hozni a filozófiát és a keresztény tanítást, másrészt úgy tudott írni Isten szeretetéről és irgalmáról, mint senki más.

1956-tól Japánban folytatta szolgálatát. Megtanulta a japán nyelvet, a következő évtizedekben nagyon sokfelé elhívták. Később mesélte, hogy az egész országot bejárta, de soha nem úgy, mint turista. Péter atya mindig kész volt tanulni. Egy japán barátja mondta neki, hogy a leveleit mindig egy természeti képpel kezdi, ezzel jelezve a későbbi mondanivalót. Ezt a módszert Péter atya is átvette, prédikációit ő is szívesen kezdte valamilyen természetből vett példával. Amikor arról kérdezték, hogy miről szeret beszélni, azt mondta: „Van Isten, szeret az Isten, velünk az Isten, és hazavár az Isten. Ha valaki ezt a négyet hiszi, akkor nincs olyan helyzet, amire örömteli megoldást ne találna.”

Japánban Péter atya tizenöt évig jezsuita novíciusokkal foglalkozott, húsz évig pedig papnövendékeket tanított. Életének következő fordulópontja az volt, amikor a rendszerváltásról értesülve levélben kért tanácsot a római elöljáróktól. A kapott választ sokszor emlegette: „Magyarországra küldelek téged.” Itthon, ha hívták, szinte soha nem mondott nemet. Egyszer két pap beszélgetett arról, hogy kit hívjanak meg templomuk búcsújára. Felvetődött Péter atya neve is. Az egyikük erre azt mondta: Igen, ha Nemeshegyi Pétert hallgatom, úgy érzem, mintha a mennyországban lennék. „A mennyország örömét, derűjét és könnyedségét sokszor érezhettük a közelében.” Mindenkivel azonnal megtalálta a közös hangot. Nagyon szerette a magyar nyelv szépségeit, büszke volt a magyarok szabadságvágyára. Világosan és tisztán látta mindazt, ami körülötte történik.

Élete vége felé sokszor emlegette, hogy őt itt felejtette az Úr. Arról is beszélt, hogy egy dolgot majd mindenképpen meg szeretne kérdezni az Istentől: mi van az ártatlanok szenvedésével. Azt is mondta, hogy létre kellene hozni egy magyar teológiát, ami attól lenne magyar, hogy nem teológusok és filozófusok, hanem írók és költők alkotnák meg. „A mi feladatunk, hogy az, ahogyan ő élt, amit a személye jelentett, folytatódhasson a világban” – fejezte be szentbeszédét Lukács János.

Nemeshegyi Péter japán barátai online követték a gyászszertartást. A szentmise végén felolvasták azt a levelet, mellyel a Japánban élő tanítványi közössége búcsúzott Péter atyától, majd Vértesaljai László SJ idézte fel életének néhány mozzanatát.

Nemeshegyi Péter hamvait az altemplom urnatemetőjében helyezték örök nyugalomra.

Fotó: Földházi Árpád

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria