A missziót nagyon komolyan kell venni – Magyarországi körúton jár Afrékával a nigériai Basil atya

Afréka évek óta hazajár Onitshába: tizenhat missziója volt már a főegyházmegyei kórház területén, ahol testvérként fogadják. Pap „testvérei” is szívesen jönnek Magyarországra, Izunna Okonkwo atya, a Borromeo Szent Károly-kórház igazgatója is már többször járt nálunk.

Nigériában virágzik az egyház, egy-egy egyházmegyei ünnepen papok százai koncelebrálnak a hívek több tízezres tömege előtt. Ugyanakkor a papok, különösen a nagy felelősséget vállalók feladatai különösen nehezek, szerteágazóak – erről is kérdeztük Basil atyát. Fodor Réka néha fordított, máskor megjegyzéseket fűzött az elhangzottakhoz, hogy érthető legyen.

– Nagyon örülünk, hogy sikerült eljutnia Magyarországra. Úgy hallottam, nem volt könnyű eljutni ide, és az indulás körülményei már sokat elárulnak a nigériai egyház helyzetéről.

– Igen, az ember megtervezi a programjait, de Isten segítségére van szüksége, hogy megvalósuljanak. Majdnem meghiúsult az utazásom, váratlan fordulatok sorozata miatt. Szeptember 2. és október 2. között jöttem volna, már csak egy hét volt hátra, amikor közbejött valami. Az érsekség alkancellárja vagyok, de emellett engem jelöltek ki az újonnan létesülő egyetem, az összes kar építésének irányítására. Van egy komoly adományozónk, aki egymillió dollár értékben kollégiumot építtet. Ő egyedül bennem bízik meg, és azt mondta az érseknek, hogy ha nem vagyok ott, semmivel sem tudja támogatni az egyetemet. Végül belement, hogy majd akkor adja át az adományt, amikor hazaérek. Ám még így sem jöhettem volna, mert Nigériában olyan rohamléptekben nő az infláció, hogy Valerian Okeke érsek attól félt, meghiúsulhat az adományozás, ha egy hónap alatt túl sokat romlik majd a naira értéke, és esetleg az adományozó meggondolja magát. Én engedelmességet fogadtam, amikor felszenteltek, ezért most sem tehettem mást, mint hogy elfogadjam a döntést. Az volt az ígéretem, mindig mindenre igent mondok. Végül aztán sikerült elérnie Réka doktornőnek, hogy rövidebb időre eljöhettem, szeptember 14-én megyek vissza Nigériába.

– Misszióba jött, de talán kicsit pihenni is a sok otthoni feladat után?

– Nem mondhatom, hogy pihenni jöttem, hiszen minden napra elő van készítve a program, mindennap megyünk valahová.

A missziót nagyon komolyan kell venni, mert azt jelenti, hogy másokat szolgálunk. A lényege, hogy jobbá tegyük mások életét, nem az, hogy a saját életemet tegyem kényelmesebbé.

Amikor Réka jön Nigériába, neki is mindig mondjuk, hogy pihenjen, és ő azt válaszolja, most misszióba jött, majd pihen máskor.

– Mi a programja ezekben a napokban?

– Réka szervezte minden programomat. Amikor ő jön Onitshába, mi szervezzük meg a programját, hiszen ott mi tudjuk, mire van szükségük az embereknek, itt pedig ő tudja. Tegnap Dabason voltunk, a Veni Sancte szentmisén prédikáltam és a gyerekeknek beszéltem. Réka azonban jobban el tudja mondani a programomat.

Fodor Réka: Az embereket érdekli, ki az a pap, akivel az Afréka 3. kötetben interjú készült, jönnek, hogy megismerjék, sokan kíváncsiak rá. Dabason énekelt is a templomban, nagyon szép hangja van.

Holnap Pakson szintén szentmise és gyerekeknek szóló előadás vár rá, vasárnap Fóton a templomban várják. Hétfőn rekollekciót tart Szombathelyen az egyházmegye papjainak. Másnap várja a Mindszenty-iskola Zalaegerszegen, ott este nyitott előadás lesz. Kürnyek Róbert atya is megy majd Nigériába, Basil atya vele találkozik, valamint elmegy iskolákba, hívekhez.

Győrbe is megyünk egy Hungary Helps-ösztöndíjas nigériai diákot meglátogatni. A görögkatolikusok hívták Edelénybe és Miskolcra iskolákba.

Szeptember 13-án 10.15-kor az Ars Sacra Fesztivál keretében kiállítást nyitunk meg a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán Greguss Anna nigériai fotóiból (ahová mindenkit szeretettel várunk),

emellett Basil atya találkozik a Nigériából tavaly érkezett öt teológushallgatóval és az idén érkezett újabb öt diákkal.

– Három és fél éve jártam Nigériában, ebben a csodálatos, ám számos nehézséggel küzdő országban. Változott azóta az ország helyzete?

– Nigéria egyáltalán nem működik, hónapról hónapra egyre rosszabb a helyzet. Az ország kölcsönt vett fel a Nemzetközi Valutaalaptól, de ez csak tovább hátráltatja a fejlődést, a gazdaság összeomlik. A legszörnyűbb az egészben, hogy az ország bővelkedik természeti erőforrásokban, több is van, mint amennyire szükség lenne. Mégis kölcsönt veszünk fel, és azt a vezetők a saját maguk céljaira használják fel, semmit nem tesznek az emberekért, a szegények még szegényebbek lesznek. Nigéria egyáltalán nem fejlődik, mert a vezetők napról napra egyre rosszabbak, nincs egyetlen tervük sem, hogy jobbá tegyék az emberek életét, a saját zsebükbe kerül minden pénz. Ha az ország szegény, a szolgáltatásoknak olcsónak kellene lenniük, de nem így van. Éppen ellenkezőleg, az árak egyre növekednek, rendkívüli mértékben: megfizethetetlen az élelmiszer, milliósak a kórházi számlák, a tandíj az egekben. Némely élelmiszer drágább, mint Magyarországon.

Idén háromszor annyian fognak éhen halni, és kétszer annyian esnek ki az oktatásból, mint tavaly.

Nehéz látni a hanyatló életszínvonalat, az éhező embereket. Én magam körülbelül 15 gyerek taníttatását fizetem. Az egyik legolcsóbb tandíj közülük egy általános iskolás gyereké, ami évente körülbelül 250 ezer naira (60 ezer forint – a szerk.). Egy képzett ápolónő a kórházban 60 ezer nairát keres a Borromeo Szent Károly-kórházban. (Öt éve a forint és a naira árfolyama körülbelül egy az egyhez volt, azóta negyedére csökkent a naira értéke, a keresetek pedig nem nőttek. Vagyis ma 25 dollárt keres egy ápolónő, aki öt éve 100 dollárt keresett – tette hozzá Fodor Réka).

Nagyon fájdalmas ez az egész, mindennap esnek ki gyerekek a tanításból. Emiatt a gyerek miatt írtak nekem nemrég, hogy a befizetett összegen kívül még újabb pénzre van szükség, hogy meg tudják venni a tanszereket, egyenruhát, írószereket – ezekre eleve küldtem pénzt, de az sem volt elég.

– Mit tehet az Egyház, mit tehetnek a papok a gondok enyhítésére?

– A papok rendkívül túl vannak terhelve, mindenki hozzájuk szalad segítségért, már rég nem csak lelkipásztorok. Jönnek hozzám, hogy két napja nem ettek, és enni kell adnom nekik; jönnek, hogy a gyerekük nem tud iskolába járni, egészítsem ki a tandíjat; jönnek, hogy kilakoltatták őket, mert nem tudják kifizetni a bérleti díjat, segítsek a gyerekek kedvéért. Mennyi ilyen kérés érkezik a papokhoz! Mindezt úgy, hogy mi magunk 75 ezer nairát sem kapunk egy hónapban. Hogy hogyan lehet ebből segíteni? Ezen mi magunk is meglepődünk néha.

Nigériában a papokat nagy tisztelet övezi, sok gazdag ember bízik bennük, mert tudják, hogy ha a szegényeket akarják segíteni, rajtuk keresztül odaér a segítség.

Nem tudunk minden problémát megoldani, de amire képesek vagyunk, azt megtesszük, és tudjuk, hogy Isten velünk együtt örül ennek.

Sok segítségre van szükségünk, hogy enni tudjunk adni az embereknek, segíteni tudjunk a gyerekeknek, hogy iskolába járhassanak, kezelni tudjuk a betegeket, hogy ne haljanak meg. Az Afréka Alapítvány 350 gyermek tandíját fizeti, ez nagyon fontos. Több teológushallgató és nővérképzős diáknak nyílt lehetősége Magyarországon tanulni, az ő repülőjegyüket is az alapítvány finanszírozza.

– Miben lehet reménykedni egy ilyen nehéz helyzetben?

– A kormány nem végzi a dolgát, bennük nem reménykedhetünk. Emberrablásból ugyan most kevesebb van Anambra államban, a vezetés növelte a közbiztonságot. Ugyanakkor általában Nigériában – ahol 36 állam van – folyamatosan növekszik az emberrablások száma. Anambrában novemberben lesz kormányzóválasztás, kicsit félő, hogy itt is csak a választási kampány része a biztonság növelése. A reményünk Istenben van, ezért mosolygunk mindig. És reménykedünk abban is, hogy érkezik támogatás, és tudunk segíteni az embereknek.

Az egész életünk misszió.

Réka kérte, hogy meséljek el egy személyes történetet. Lagosban voltam nemrég egy vizsgálaton, a szívkórházban, egy tehetős barátom segített eljutni oda. Egy bonyolult gépre voltam kötve, sok-sok dróttal, ám folyamatosan csengett a telefonom, ezért az orvosok megsajnáltak, megengedték, hogy felvegyem. A reptérről hívtak, nem akarták felengedni a gépre a Magyarországra igyekvő új ösztöndíjas teológushallgatókat. Elkezdtem telefonálgatni, felhívtam mindenkit, Rékát, a bevándorlási hivatalt, a nagykövetet… Végül az utolsó pillanatban el tudtak indulni a diákok. Én akkor nem voltam olyan helyzetben, hogy ezt észszerűen átgondolva megtehessem, de missziósként mégis az volt a feladatom, hogy segítsek másoknak. Egy óra elteltével az orvos visszajött, és elvégezte a vizsgálatot. Réka nem is szerzett volna tudomást a betegségemről, ha nincs ez a bonyodalom. Mi megpróbálunk mindent könnyedén venni, különben összeomlanánk. De bízunk Istenben, hogy ő mindig jelen van, és minden helyzetet segít megoldani.

Fotó: Fodor Réka/Facebook

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír