A Neokatekumenális Út vezeti a misszióba készülő papok számára nyíló új szemináriumot Ázsiában

Kitekintő – 2019. augusztus 21., szerda | 11:32

A Népek Evangelizációjának Kongregációja megerősítette, hogy a Neokatekumenális Út lelkiségi mozgalmat bízta meg az ázsiai kontinens evangelizációját segítő, új, szeptemberben megnyíló szeminárium vezetésével a Kínához tartozó Makaó városában.

A Kongregáció prefektusa, Fernando Filoni bíboros örömét fejezte ki, hogy a Redemptoris Mater Intézet, mely Makaó városában kezdi meg működését, specifikusan olyan papokat fog képezni, akiknek küldetése Ázsiába szól.

Azért esett a régi portugál gyarmatra a választás, amely egyébként 1999 decemberében (különleges státussal) került vissza Kínához, mert „a város jelentős szerepet játszott Ázsia evangelizációja történetében, s olyan misszionáriusok számára jelentett kaput, mint Matteo Ricci, Xavéri Szent Ferenc, Alessandro Valignano. Ők, mielőtt Kínába vagy Japánba érkeztek volna, mind jártak a településen” – jegyezte meg a Vatican News hírportál. 1576-ban az akkor újonnan alapított egyházmegye magában foglalta a mai Kínát, Japánt, Vietnámot és a maláj szigetvilágot. A város hamarosan a missziós képzés fontos központja lett.

„Visszaemlékezvén erre a történetre, megkérdeztük a hely püspökét, Stephen Lee Bun Sangot, hogy nyitott-e a tervre” – világított rá az eseményekre 2019. július 31-én a Fides hírügynökségnek adott interjúban Filoni bíboros. Miután Lee püspök kikérte az egyházmegye papjainak véleményét, támogatta az ötletet. Bár az intézetet az 1964-ben Kiko Argüello és Carmen Hernandez által alapított, s a hithirdetést középpontba helyező közösség, a Neokatekumenális Út irányítja, de egyházjogi szempontból a Népek Evangelizációjának Kongregációja alá fog tartozni.

Az ázsiai misszió történetében „számos formát és módszert próbáltak ki az evangélium meghirdetésére” – emlékeztet a beszélgetésben Filoni bíboros, s megemlíti a jezsuiták, a domonkosok, a ferencesek elköteleződését, a különféle specializálódott társulatokat, a „fidei donum” papokat, az egyházmegyeközi együttműködést. „Most a Szentlélek egy olyan új formát sugall, melyet ki fogunk próbálni.” Arra a kérdésre válaszolva, hogy a Kongregáció miért épp erre a lelkiségi mozgalomra bízza az új szemináriumot, a bíboros kiemelte a Neokatekumenális Út „készségességét”, valamint a közösségnek „az ázsiai misszióba készülő papok képzése terén szerzett sokéves tapasztalatát”.

Ezen a kontinensen „az evangélium meghirdetése különleges képzést követel, a helyi kontextus és a nyelvek alapos ismeretét” – folytatta a prefektus. Majd kiemelte II. János Pál pápa intuícióját, aki az új évezred elején kijelentette, hogy „Ázsia, a nagy vallások és nagyon erős kulturális érzékenység bölcsője” evangelizálásra vár. Fernando Filoni szerint Ferenc pápa elődje meglátását bontja ki, amikor azt gondolja, hogy „a decentralizáció értelmében a képzőhelyeket a különböző kontinenseken is létre lehet hozni”. Most egy első lépésről van szó. „Nem kizárt, hogy a jövőben más kontinenseken is születnek hasonló intézetek a Népek Evangelizációjának Kongregációja támogatása mellett” – mondja a bíboros.

S pontosítja azt is, hogy a majdani papok képzése filozófiai, teológiai tanulmányokból, továbbá különféle helyszíneken folytatott evangelizációs gyakorlati időkből áll. „A helyi egyházak értékes pasztorális segítői lesznek.” Nem tartozván sem szerzetesi intézményhez, sem apostoli társasághoz, „a szükségletek szerint, valamint a püspökök kérése alapján” Ázsia különböző egyházmegyéibe inkardinálják őket, s már a tanulmányok kezdeti szakaszában megismerkednek annak az országnak a nyelvével és kultúrájával, ahol szolgálni fognak.

Fordította: Hantos-Varga Márta

Forrás és fotó: La Croix; Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria