A nevelés az élet szolgálata – Pécsi Rita neveléskutató Nagyváradon

Külhoni – 2023. január 26., csütörtök | 9:00

A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Kateketikai Központja és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Partiumi Oktatási és Módszertani Központja január 20−21-én hitoktatóknak, pedagógusoknak tartott továbbképzést a nagyváradi püspöki palotában. A hétvégén Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató tartott előadást. Az eseményen Böcskei László megyéspüspök is részt vett.

Benedek Ramóna hitoktató, főszervező köszöntötte január 20-án, péntek délután a püspöki palota dísztermét megtöltő érdeklődőket, Demeter Emőke üdvözletét is közvetítve a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Partiumi Oktatási és Módszertani Központja részéről. Mint mondta, a továbbképzésen az érdeklődők választ kapnak arra, hogyan tanítsanak-neveljenek úgy, hogy ne csupán ismereteket, hanem életet alakító tudást és tapasztalatot adjanak át.

A meghívott előadó az évről évre vendégként visszatérő Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató volt, aki édesanyaként, gyakorló pedagógusként és a szakterület elismert kutatójaként keresi a válaszokat a kérdésre. Előadás-sorozatát Kentenich József – a Schönstatt mozgalom alapító atyja – pedagógiai rendszerére építi, ami megelőzve korát olyan irányokat mutat, amelyeket a modern neveléstudomány vagy az agykutatás ma messzemenően alátámaszt.

Köszöntőjében Böcskei László megyéspüspök hangsúlyozta: szükség van hasonló találkozásokra, és a püspöki palota egy közösségi találkozási pont.

A főpásztor beszélt arról is, hogy ezekben a napokban több településen imahét zajlik az egység kifejezéseként, azzal a közös céllal és feladattal, hogy közösen építsük és szépítsük az életünket, a környezetünket, gazdagítva azt. Ebben való törekvésünkben pedig az erőforrást Istennél keressük hitünk fényében, és ez a továbbképzés is ezt szolgálja.

Böcskei László püspök arra is felhívta a figyelmet, hogy az egyházmegye idei tematikus évének mottója egy mondat a Szentírásból: „Minden szem rászegeződött” − azaz Jézusra, azt követően, hogy bement a názáreti zsinagógába, felolvasásra jelentkezett, majd visszaadta a tekercset. „Minden szinten és irányban ez a kijelentés valósuljon meg, és akkor megérkezünk oda, ahol lennünk kell” − fogalmazott a nagyváradi megyéspüspök.

*

Uzsalyné Pécsi Rita Döntés vagy sodródás? Tömegember vagy önálló személyiség? címmel tartott előadásában arról beszélt, melyek a gyermeknevelés legnagyobb kihívásai a tömegtársadalomban. 

Szombaton Olcsó eszmények bűvkörében – A „giccs” az életünkben. A művészet (zene-játék-mese) hatása a családban és gyermeknevelésben címmel házaspároknak tartott előadást, kiemelve, hogy a zene-játék-mese, az alkotás művészete nem ráadás: elengedhetetlennek kell lennie a gyermekek és felnőttek életében egyaránt. Merjünk igaziak lenni ebben a „mintha” világban, adjunk tovább igazi értékeket gyermekeinknek, vigyük tovább az Istentől kapott mintát.

Forrás: romkat.ro

Fotó: Nagyváradi Egyházmegye Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria