A papnövendék válaszol – Hogyan kezeljem az összeütközéseimet Istennel és emberrel? (I. rész)

Nézőpont – 2019. május 18., szombat | 13:31

Fiatalok kérdéseire keresi a választ Máté János Kristóf, az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet ötödéves papnövendéke. Írásait rendszeresen közreadjuk oldalunkon.

Gyakran vannak a másik emberrel vitáink, sokszor érezhetjük úgy, hogy a velünk szemben megfogalmazott kritika nem igaz. Ilyenkor sértettség, harag van bennünk, ami hosszabb idő után megmérgezheti az életünket.

Én is küzdök ezzel. Talán néha túlságosan is belehergelem magam egy-egy helyzetbe, de van egy módszer ami számomra igen bevált.

Egy alkalommal nagyon komoly veszekedés alakult ki köztem és egy nagyon jó barátom között. Hetekig nem szóltam hozzá. Egy alkalommal, amikor éppen panaszkodtam nagybátyámnak – aki pszichiáter –, hogy milyen igazságtalan és mennyire nincs igaza a barátomnak, ő csak annyit mondott tanácsként, hogy kezelni kell ezt a helyzetet. Majd a kezembe nyomott egy lapot, amelyen öt pont volt felsorolva, ezzel a címmel: „ez megoldás lehet minden veszekedésre”.

A következő cikkekben ezt a megoldást szeretném megosztani. Nekem bevált, remélem, másoknak is segítségére lesz. Nem pszichológiai előadást akarok tartani, hiszen nem is vagyok benne kompetens, hanem azt szeretném megmutatni, hogy az emberekkel való kibékülés „módszereit” lehet alkalmazni az Istennel való kapcsolatunkra is. Ha konfliktus alakul ki, azt a bűn okozza. A konfliktus megoldását pedig gyónásként ismerhetjük.

Mi az első lépés? A konfliktus felismerése. Egyszerűnek tűnik, de mégse olyan könnyű. Ha konfliktus van köztem és egy másik ember között, akkor az esetek nagy részében önmagunk megnyugtatására azt mondjuk, hogy ez a másik hibája.

Mindig az első lépés megtétele a legnehezebb. Ha igazán szeretem a másikat, akkor hajlandó vagyok lemondani önmagamról azért, hogy a másikkal való kapcsolatom ne csupán megmeneküljön, hanem mélyülhessen.

Nagyon nehéz kimondani, hogy én is hibáztam. Lehet, hogy nem azt kellett volna tennem, amit tettem, vagy nem úgy kellett volna visszaszólnom, ahogy visszaszóltam. Első lépésként tehát legyen meg bennem a hajlandóság arra, hogy meg akarjam oldani a konfliktust.

A konfliktushoz és annak megoldásához is két ember kell. Hiszen nem tudok összeveszni egy bokorral vagy egy kaviccsal. Egy fa nem tud sértő szavakat vágni a fejemhez, vagy egy nehezebb napomon indulatosabban visszaszólni. Erre csak egy másik ember képes, és ennek a súlyát csak egy emberi személyen lehet „számon kérni”. De ezt nemcsak a másik képes elkövetni, hanem én is. Ezt kell elsőként észrevenni. Egy fával, bokorral vagy kaviccsal a feszültség forrását sem tudom megbeszélni. Ezt is csak egy másik személlyel vagyok képes megtenni. Összegezve tehát, a megoldáshoz is két ember kell. Első lépésként akarjam a másik személlyel megoldani a problémát, merjek odalépni elé, és merjem kimondani, hogy én is elrontottam valamit, nem csak a másik.

De mi a helyzet az istenkapcsolat terén? Első lépésként merjem bevallani, hogy hibáztam és akarjam megoldani ezt a helyzetet. Kicsit fura párhuzamnak tűnhet, de a gyónás kapcsán is hasonló a feladat: a bánat felszítása. Szembenézek vele, hogy megbántottam Istent a bűnnel, amit elkövettem. Észreveszem, hogy valami piszkálja a lelkemet, valamit elrontottam. A gyónásnál a bánat felszítása a lelkemben nem más, mint annak tudatosítása, hogy meg akarom oldani a bűnök okozta „konfliktust” Istennel.

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria