A piarista generális meghirdette a rend jubileumi évét

Megszentelt élet – 2016. szeptember 26., hétfő | 17:00

Pedro Aguado generális „Nevelni, hirdetni, átalakítani” mottóval meghirdette a piarista jubileumi évet a rendalapítás 400. évfordulója alkalmából.

Az 1617-ben alapított tanító rend jubileumi éve november 27-én ünnepi szentmisével kezdődik a római San Pantaleo-templomban, amelyet João Braz de Aviz bíboros, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának prefektusa mutat be. Ezen az ünnepen felolvassák a jubileumi év szentszéki bulláját. Ferenc pápa teljes búcsút ad az egyház vonatkozó előírásai szerint mindazok számára, akik jelen lesznek a megnyitó szentmisén, vagy technikai eszközök segítségével követik azt. A jubileumi év 2017. november 25-én fejeződik be a San Pantaleo-templomban bemutatott szentmisével, a piarista rend generálisának vezetésével.

A piarista közösség tagjai hálanapot tartanak hivatásukért január 31-én, a rendi konstitúció jóváhagyásának évfordulóján. Szent Dorottya vértanú emléknapján, február 6-án pedig megújítják a keresztény nevelés szolgálata melletti elköteleződésüket.

A jubileumi év központi napja március 6-a lesz, amikor a rend első formája, a páli kongregáció alapítására emlékeznek. Pedro Aguado kérésére ezen a napon ünnepélyes szentmise keretében az összes piarista szerzetes nyilvánosan megújítja szerzetesi fogadalmát ott, ahol él. Hozzájuk csatlakoznak a piarista testvériség tagjai, akik szintén megújítják Jézus követésére és Kalazanci Szent József szellemi és spirituális örökségének megélésére tett ígéretüket.

Az első piaristák beöltözésének napján, március 25-én a rend novíciusaiért tartanak imanapot. Április 2-án, a piarista missziók napján reflexiós és imanapot szerveznek, amelynek témája a piarista missziós szellemiség lesz. A szerzetesek április 15-én emlékeznek a rend II. vatikáni zsinat iránymutatásai szerinti, új konstitúciójának jóváhagyására. Ebből az alkalomból nagyobb figyelmet fordítanak a szerzetesrend igazgatása alatt álló iskolák megújításának lehetőségeire.

Május 8-án a Boldogságos Szent Szüzet, a kegyesrendi iskolák édesanyját ünnepelik. Ezen a napon minden piarista helyszínen megújítják intézményeik Máriának szenteltségét. Május 31. Kalazanci Szent József segítője, a fiatalon elhunyt Glicerio Landriani tiszteletre méltóvá nyilvánításának emléknapja, a piarista hivatásokért tartott imanap.

Július 8-án a befogadó otthonok napja alkalmából a piaristák megújítják a szegény gyermekekkel való törődés és a társadalom átalakításának szolgálata melletti elköteleződésüket. Július 16-án, Kalazanci Szent József szentté avatásának 250. évfordulóján a piarista iskolákban imanapot tartanak az életszentség ajándékáért. Ezt követi a rendalapító ünnepe augusztus 25-én.

A hagyomány szerint szeptember 26-án tartják az imanapot a fiatal piaristákért, akik arra készülnek, hogy szerzetesként a kegyes iskolák rendjében szolgáljanak.

A piarista rend generálisa a jubileum meghirdetéséről szóló körlevelében az évfordulóhoz kapcsolódó programsorozat ismertetése mellett lelki iránymutatást ad arra nézve, hogy miként érdemes megélni ezt a kegyelmi időt. Arra hív minden piarista területi egységet és testvériséget, hogy a jubileumi évben köteleződjenek el egy konkrét ügy mellett, Kalazanci Szent József iránti tiszteletük jeleként. Ez a rendalapítónak felajánlott ajándék lehet – miként Pedro Aguado fogalmaz – „egy új küldetés vállalása, egy új válasz a szükséget szenvedő gyermekeket és a fiatalokat érő kihívásokra”.

Biztosak vagyunk abban, hogy Kalazancius azt szeretné, ha ily módon ünnepelnénk az évfordulót – tette hozzá a generális.

A körlevél teljes szövege ITT olvasható.

Forrás és fotó: Piarista Rend Magyar Tartománya

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria