A szemlélődés iskolája vagytok – A kármeliták nagykáptalanját fogadta Ferenc pápa

Ferenc pápa – 2019. szeptember 22., vasárnap | 14:48

Szeptember 21-én, szombaton délelőtt a kármelita rend nagykáptalanjának tagjait fogadta Ferenc pápa a Vatikánban. A szerzetesekhez intézett beszédében többek között a hűségről, a kármeliták spirituális hagyományáról, a szemlélődés iskolájáról, a lelki kísérésről, továbbá a világiasság kísértéséről és a lelki szárazságról elmélkedett a Szentatya.

A hűség és a szemlélődés szerepét hangsúlyozva a pápa leszögezte: az Egyház megbecsüli a szemlélődés iskoláját, amit a kármeliták gazdag spirituális tapasztalata igazol. Ennek fontos része a magány és a kontempláció. A Szentatya arra hívta a kármelitákat, hogy hagyományukhoz ragaszkodva maradjanak nyitottak a jövőre.

A kármel rokon értelmű szó a benső élettel – mutatott rá a pápa. Biztatta a nagykáptalan tagjait, hogy ne fulladjanak bele az élet apró dolgaiba, maradjanak Istenben; kerüljék a langyosságot és a világiasságot, mely az Egyház legnagyobb kísértése, főként a papokra nézve. A kármeliták nemzedékei tanították a benső életet. A benső élet kilépés magunkból a másik felé. Az igazi próféta a pusztából jön, mint a Lélekkel eltelt Illés, aki meghallotta Isten hangját a hajnali szellőben.

A szemlélődő embernek együttérző a szíve. Ám ha a szeretet meggyengül, minden ízét veszti – hangzott el Ferenc pápa beszédében. A Szentatya arra figyelmeztette a szerzeteseket, hogy ha egy napon már nincsenek körülöttük beteg, éhező, elhagyott, megvetett emberek, az nem azt jelenti, hogy nincsenek már ilyen emberek, csak már nem veszik észre őket. Aki szereti az Istent, a szegényekben kell keresnie őt.

Beszéde végén a gyengédség forradalmára hívta fel a figyelmet a pápa, mert – miként fogalmazott – a világnak ma erre van szüksége, és mert a gyengédség érzékenyebbé tesz bennünket az emberiség sötét éjszakái és drámái iránt.

A kármelita rend, teljes nevén a Kármel-hegyi Miasszonyunk Rendje a 12. század végén született: a Kármel hegyén Kalábriai Bertold keresztes lovag közösséget alapított; tagjai Illés próféta istentapasztalata nyomán követték a jézusi utat. A jeruzsálemi pátriárka támogatta, majd III. Honoriusz pápa erősítette meg a rendet 1226-ban. A szaracénok zaklatásai miatt előbb Ciprusra, majd Európába menekültek: Szicíliában, Itáliában, Franciaországban és Spanyolországban telepedtek le.

A 16. század második felében mélyreható változást jelentett a rend történetében, amikor Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János megalapították a Sarutlan Kármelita Rendet.

2015-ös adatok szerint a kármeliták világszerte 385 rendházban működnek, több mint 2 ezer rendtaggal, közülük 1300 szerzetes pappal.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria