A Szentatyával utazik a repülőgépen egy erdélyi magyar újságíró – Interjú Micaci Cristiannal

Ferenc pápa – 2019. május 31., péntek | 10:23

Az apostoli utak történetében először fordul elő, hogy magyar újságírók utaznak a pápai repülőgépen, amely már úton van Bukarest felé. A Vatikáni Rádió kérdezte Micaci Cristiant, a nagyváradi egyházmegye pasztorális és sajtós munkatársát.

Ferenc pápa elköszön a római hívektől romániai apostoli útja előtt

Magyarországról az RTL Klub újságírója, Hubai Antal és Molnár Géza operatőr, Erdélyből Micaci Cristian, a nagyváradi egyházmegye munkatársa részesült abban a megtiszteltetésben, hogy a szentszéki delegáció tagjaként a pápa kíséretében részt vehet a romániai apostoli látogatáson és tudósíthat az útról Ferenc pápa közeléből. Micaci Cristian az erdélyi katolikus média számára közvetíti majd a pápai út híreit. Rómába érkezte után felkereste a Vatikáni Rádió stúdióját, ahol nem mindennapi feladatáról beszélt.

„Nagy örömmel fogadtam annak a lehetőségét, hogy részt vehetek ezen a pápai utazáson, és Ferenc pápa közelébe kerülhetek. Ugyanakkor nagy felelősséget is jelent számomra, mert nemcsak egy élmény ez a magam számára, hanem szolgálatként, küldetésként élem meg” – fogalmazott Micaci Cristian. A nagyváradi sajtós a négy erdélyi egyházmegye képviseletében vesz részt a szentszéki delegáció tagjaként Ferenc pápa apostoli látogatásán Romániában, valamint az erdélyi Mária Rádió és a Verbum Kiadó tudósítójaként tájékoztatja majd a katolikus híveket a pápai útról.

Minden újságírónak megvan a lehetősége, hogy jelentkezzen a pápai repülőgépre, amikor apostoli látogatást tesz a Szentatya egy országban. A Szentszékhez akkreditált újságírókból és az egyes utakra regisztrált, ideiglenes akkreditációval rendelkező újságírókból áll össze a pápát kísérő médiamunkatársak köre. Azok is közöttük vannak, akiknek az országát felkeresi a pápa. Cristian így került be ebbe a csoportba, melyben ez alkalommal a nemzetközi újságírók mellett a romániai televíziók és rádiók képviselői is jelen vannak. A jelentkezés egy hosszú és bonyolultnak tűnő akkreditációs folyamat, amelynek részeként engedélyeket kell kérni a Vatikáni Sajtóközponttól, dokumentumokat kell beküldeni, ellenőrzésen kell átesni. A folyamat végén a Szentszék dönt a helyi szervezőkkel együtt azokról a személyekről, akiknek jóváhagyják jelentkezését a pápai gépre.

Micaci Cristian, Hubai Antal és Molnár Géza (balról jobbra a hátsó sorban) a romániai újságírókkal

Cristian a május 31-én, pénteken kezdődő út kapcsán arra is kíváncsi, milyen a vele együtt utazó újságírók hozzáállása ehhez a pápai látogatáshoz, mennyire tájékozottak az erdélyi és a romániai valóságról, a felekezetek és a nemzetiségek közötti kapcsolatokról. Azért is fontos jelen lenni közöttük, hogy ha az újságíró kollégák nem megfelelő információkkal rendelkeznek, akkor segítsen nekik szóbeli vagy nyomtatott anyagokkal. Az a cél, hogy minél hitelesebb képet tudjanak közvetíteni, továbbadni arról, amivel ott majd a helyszínen találkoznak – fogalmazott az interjúban Micaci Cristian.

Cristian felidézte a beszélgetésben azt a csalódást, amely húsz évvel ezelőtt, Szent II. János Pál pápa látogatásakor érte az erdélyi híveket, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az akkori körülményekből fakadóan a lengyel pápa nem tudja felkeresni a katolikus híveket szerte az országban. Ezzel szemben a mostani látogatás nagy előrelépést jelenthet. Nyilván most is vannak még gondok, konfliktusok, de a pápai út pozitív vetületét érdemes nézni. A húsz évvel ezelőtti helyzethez képest nagy előrelépés az, hogy Ferenc pápa most meglátogathatja az egyes közösségeket a saját otthonukban, illetve azokon a helyeken, amelyeket ezek a közösségek legközelebb éreznek a szívükhöz. A Romániában élő magyar katolikusok számára kiemelten fontos Csíksomlyóra is ellátogat, arra a kegyhelyre, amely a pápalátogatáson túl is hívek százezreit gyűjti össze imádságban és a nemzeti öntudat megerősítésében minden pünkösdöt megelőző szombaton – mutatott rá a nagyváradi egyházmegye sajtós munkatársa.

Cristian a várakozásai közé sorolta, hogy az erdélyi egyházi viszonyokban tudjanak távlatokban látni és a világegyházban gondolkodni. A pápai út mottója is erre utal: „Járjunk együtt”. Ezt sokan sokféleképpen értelmezik. Fontos felemelni egy kicsit a fejünket a saját sérelmeinkből, gondjainkból, problémáinkból, és próbálni a világegyház távlatában gondolkodni. A másik várakozása Ferenc pápa útjával kapcsolatban az, hogy a magyar híveknek ez bátorítást és a hitben való megerősödést jelent, a román görögkatolikus hívekhez hasonlóan, akiknek hét vértanú püspökét a Szentatya boldoggá avatja. Ferenc pápa ezzel elismeri a görögkatolikus egyháznak a kommunizmus idején megélt szenvedéseit és áldozatát, amit ezek az emberek hoztak hitükért és a Szentszékhez való hűségükért.

Ma, a kora reggeli órákban, római időszámítás szerint fél hatkor csekkoltak be a Leonardo da Vinci repülőtéren a Ferenc pápával utazó újságírók. „Nagyon várom, hogy átadhassam neki az otthoni hívek üdvözletét, és hogy elmondjam, nagyon várjuk már Romániában hallani a bátorító üzenetét, a tanítását, egyszerűen a jelenlétét” – fogalmazott ma reggel Micaci Cristian, aki legközelebb már Bukarestből fog jelentkezni. Addig is arra kér, hogy imádkozzunk a Szentatya utazásának és látogatásának eredményességéért.

Forrás: Romkat.ro


A teljes interjút ITT hallgathatják meg.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News; Micaci Cristian

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria