A szeretet igazsága a diktatúra falai között – Megemlékezés a kommunizmus áldozatairól

A budapesti Józsefváros aprócska tere a Mindszenty tér. Középen áll a tér nevét adó néhai főpásztor szobra, mögötte a kommunista államrendőrség egykori hírhedt Conti utcai börtöne, a bíboros fogvatartásának helyszíne. Mindszenty József életének egyik legmeghatározóbb és legdrámaibb fejezete az itt töltött öt év, 1949–1954 között. Teljes elszigeteltségben tartották, folyamatos kihallgatásoknak vetették alá, fizikai és pszichikai kényszert alkalmaztak, alvásmegvonással és megtörési technikákkal próbálták vallomásra bírni. A cél egy kirakatperhez szükséges beismerés kikényszerítése volt. Ma már nem börtönként működik az épület, de a falak állnak, a cellák, a kazamaták beszélnek a múltról, sejtetni engedik, milyen embertelen körülmények között éltek itt a rabok.

Most azonban ide hálát adni jövünk, ezt fejezi ki a Conti utcai börtön himnusza is: „Nem halt meg a hit és a szeretet az egekig csapkodó gyűlöletben sem. Ami megmaradt belőlük, az sötét zárkám legszebb vigasztaló fénysugaraivá vált.” A börtön már nem működik, a kommunizmus megbukott, és minden diktatúra megbukik, a vértanúk és hitvallók Istenben örvendeznek. 

A kommunizmus áldozatainak február 25-i emléknapjához kapcsolódva gyűltek itt össze az emlékezők. A Magyarországi Mindszenty Alapítvány meghívta együttműködő partnereit az egész országból. Jelen volt Balogh Margit egyháztörténész, a 20. századi magyar katolicizmus és különösen Mindszenty József életének és munkásságának elismert kutatója. Továbbá Lambert Zoltán érseki tanácsos, protonotárius kanonok, az alapítvány Mindszenty-életműdíjasa; Császár István, az alapítvány kuratóriumi tagja; Kuzmányi István állandó diakónus, a Magyar Kurír és Új Ember igazgató-főszerkesztője. Továbbá Érszegi Márk Aurél, a Magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium vallási és diplomáciai kapcsolatokért felelős főtanácsadója; Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának (ZMI) – ide tartozik a Mindszentyneum – főigazgatója, és Szaknyéri Tünde, a ZMI PR- marketingfelelőse.

Részt vettek a zalaegerszegi Mindszenty József Katolikus Iskola diákképviselői. A rendezvény zenei közreműködője a Kodály Zoltán Kórusiskola diákkórusa volt, vezényelt Sapszon Ferenc.

Kovács Gergely, Mindszenty József boldoggáavatási eljárásának viceposztulátora köszöntőjében azt hangsúlyozta, a legnagyobb ünnep, amikor a legközelebbi partnerekkel emlékezhetünk együtt a Mindszenty-tisztelet fontos állomásaira. Felidézte, sokáig még a történészek is úgy tudták, a Conti utcai börtön megsemmisült. Kitartó próbálkozások után sikerült bejutniuk az épületbe, és ismertek rá arra a helyszínre, ahol Mindszenty bíborost fogva tartották. Mára lehetővé vált, hogy évente háromszor a Magyarországi Mindszenty Alapítvány szervezésében évente három alkalommal megnyíljon a látogatók előtt ez a „szigorú rendőrségi objektum”. 2017-ben átnevezték a teret, 2018-ban pedig felállították a „szeretett” Mindszenty-szobrot, amely a kiszabaduló bíborost ábrázolja.

A köszöntő után a börtön falán 2025-ben elhelyezett emléktáblánál folytatódott az ünneplés.

Kovács Gergely itt Németh János, az esztergomi bazilika korábbi plébánosa gondolatát idézte, akit „nagyon szigorú emberként” írt le, s akivel a halála előtt – „ekkorra tündöklővé vált a szíve, lelke, az elméje” – volt nagyon szép találkozása. A  néhai plébános ekkor osztotta meg vele, mit gondol a pokolról. „Van pokol, de üres. A Jóistennél a boldogságban leszünk, még a nagy diktátorok is, csak nekik lesz a leghosszabb és legnehezebb az odáig vezető bűnbánat és megtisztulás.” „Itt minket három emléktábla – nyilas, a szovjet-orosz és a kommunista áldozatok – emlékeztet, hogy ez a hely egy »mini pokol«. Mi magunk tudunk magunknak poklokat fabrikálni, de felül is tudjuk írni a poklot, mennyországgá változtathatjuk. Azt erősíti meg bennünk, hogy mindig van remény” – fogalmazott Kovács Gergely.

Ezt követően Mindszenty József emléktáblájánál elhelyezték az emlékezés koszorúit.

Az ünneplés szentmisével folytatódott, amelyet Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök mutatott be a Conti utcai börtön épületében. A szűk folyosón állt az oltárasztal, a nap sugara a szellőző forgó rózsablakán bevilágított a zárt, sötét térbe.

A püspök szentbeszédében arra hívott, emlékezzünk meg mindazokról, akik valaha ebben a börtönben raboskodtak, akiket itt végeztek ki, azokról, akiket ártatlanul, koncepciós perekben ítéltek el. Kiemelten idézte fel Olofsson Placid és Mindszenty József alakját, példájukat a bátor hit, az állhatatos remény és a szeretet tanúságaként állítva a hívek elé.

A homíliája központi témája a szentmise olvasmányai nyomán a bűn, a megtérés, az igazságosság és a szeretet volt. Az Ezekiel könyvéből vett olvasmány az egyéni felelősségről gondolkodtatott el, a hegyi beszéd pedig arról, hogy a keresztény ember igazsága abban áll, hogy jobban szeret, mindenkit szeret. Ennek feltétele a megtérés útja, amelyet a 130. zsoltár képe – „A mélységből kiáltok, Uram…” – jelenít meg: az ember saját belső mélységéből, bűnéből és magányából Isten irgalmához kiált, aki felemeli és megmenti.

Martos Levente Balázs felidézte Mindszenty bíboros börtönéveit, aki szenvedései közepette a zsoltárok szavaiból merített erőt. Tanúsága azt mutatja, hogy a szenvedés mélyebb belátást eredményezhet:

az alázat és a hit révén a megpróbáltatások a lélek nemesedését szolgálhatják, az emberben meg tud születni valami mélyebb belátás és bölcsesség, amely a szenvedésnek is megtalálja az értelmét a nagy egészben, a személy nemesedésében, s így könnyebben fogadja a megpróbáltatásokat alázattal, sőt, valamelyes haszonnal is.

A börtönben bemutatott szentmise a jelennek is üzen, arról, hogyan nyerhetjük el ezt a bizonyos „hasznot”. „Hitünk szerint a szentmise ugyanis különleges kapcsolatot teremt az élő Krisztus és az ő ünneplő egyháza között, bevonja nagy szeretetgesztusába a mi igyekezetünket, kudarcainkat, a növekedés fájdalmát is.” De üzen arról is, hogy a szabadságért a nagyobb és hitelesebb szeretetre újra meg újra meg kell küzdeni, egyénileg és közösségileg is.

A mi börtöneink nem kőből épültek, hanem megszokásból és mások iránti közönyből, sőt gyűlöletből. Keresztényként az a feladatunk, hogy a széteső világban az egységet, a reményt és a szeretetet képviseljük.

A püspök a szentbeszédet imádsággal zárta, kérve Istent, hogy Mindszenty Józsefet, az üldöztetésben is hűséges főpásztort mielőbb az Egyház szentjei között tisztelhessük.

Kérdésünkre Kovács Gergely elmondta, a Conti utcai börtön Budapest kellős közepén, viszonylag közel az Andrássy út 60.-hoz, nagyon szigorú, talán a legszigorúbb fogda volt. Az ÁVÓ választotta ezt a helyszínt, hogy akiket „előkészítettek” a kirakatperekre, azokat utókövetni tudják. Mindszenty bíboros azonban a börtönévei alatt, a magánzárkában vált szentté – mondta a viceposztulátor. Istenkapcsolata itt mélyült el, emberi kapcsolatai itt értékelődtek fel. Azt írta:

a cella szűk falai milyen alkalmasak a felfelé és a befelé tekintésre. Itt ráeszmélünk olyan hibáinkra, amiket odakünn a nagy munkában, a jövés-menésben, meg a rohanásban, sose vennénk észre, itt, a hatalmas nagy magányban ezek feltárulnak.

Ahogy teltek a napok, hetek, évek, a bezártságban magát is jobban megismerte, felfedezte a lelke mélyét, a cella az Istennel való találkozás helye lett számára, még személyesebbé és még mélyebbé vált istenkapcsolata. Felértékelődtek számára a társas viszonyok; amikor kijött, tanúságtételében valóban ott volt, hogy a börtönben szentté vált. Az a szeretet, amit régebben csak tanult, itt mélyült el benne a börtönben. A szentek nem születnek, hanem szentté válnak. Mindszenty a börtönévek alatt vált szentté. 

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír