A szentté avatási szertartás menete

Ferenc pápa – 2014. április 26., szombat | 18:01

Federico Lombardi csütörtöki sajtótájékoztatóján a szentté avatás részleteiről beszélt a világ minden tájáról érkezett újságíróknak. Szó esett a szombat esti imavirrasztásról, a vasárnapi szertartás menetéről és a résztvevő delegációkról.

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka Róma városa ünnepi imádsággal készül a szentté avatásra. A templomok éjszakája lesz – legalább 11 templomban imádkoznak különböző nyelveken a zarándokcsoportok. „Azt szerettük volna, hogy Róma városa, főleg a belvárosi templomok megnyitásával, spirituális fogadtatásban részesítse a zarándokokat, akik így betérhetnek imádkozni, fölkészülni lelkileg Isten szavának olvasásával. A www.duepapisanti.org honlapról letölthető a három előirányozott szöveg. Aki szentmisén szeretne részt venni, többféle rítusból választhat” – magyarázta a szentszéki szóvivő.

A sort a szombaton este 7 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a belvárosi Santa Maria in Montesanto-bazilikában, ahol 1904-ben pappá szentelték XXIII. Jánost.

Este kilenc órakor a többi templomban folytatódik az imavirrasztás olasz, angol, lengyel, portugál nyelvben, de lehetőség van francia arab nyelvű liturgia választására is.

A vasárnapi szentté avatási szertartás menetéről P. Federico Lombardi elmondta: reggel kilenc órakor kezdődik a Szent Péter téren az irgalmasság rózsafüzér elimádkozásával, amelyet a római egyházmegye kórusa kísér énekével. Ezután kerül sor a szentek litániájának elimádkozására. A Sixtus-kápolna kórusa mellett a krakkói filharmonikusok és a bergamói egyházmegyei énekkar is közreműködik a szentté avatási szertartáson.

Eddig 93 hivatalos küldöttség jelezte részvételi szándékát, köztük 24 állami vezető vagy koronás fő. A szentmisén legalább 150 bíboros és 1000 püspök koncelebrál majd. Az emeritus pápa jelenlétéről azonban nincs hivatalos előrejelzés – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

A pápával koncelebrál mintegy 130-150 bíboros és ezer püspök. A legközelebb a pápához római helynöke, Agostino Vallini bíboros és Stanisław Dziwisz krakkói bíboros áll majd, illetve a bergamói püspök, Francesco Beschi. A hívek áldoztatását a Szent Péter-téren és végig a Via della Conciliazionén 870 pap és diakónus végzi.

A szentté avatási rítusra közvetlenül a szertartás elején kerül sor: Angelo Amato bíboros, a Szentté avatási Kongregáció prefektusa átnyújtja a kérelmeket a pápának, majd a Szentatya az ünnepélyes formulával kiterjeszti az új szentek tiszteletét az egész világegyházra. Ezután az új szentek ereklyéinek bemutatása következik, hálaadás, majd a dicsőséggel (Glória) folytatódik a szentmise. Amint a nagy ünnepekkor szokásos, az evangéliumi szakasz görögül és latinul hangzik el.

Ami a jelenlévő személyiségeket illeti, P. Lombardi leszögezte: a Szentszék senkinek nem küldött külön meghívót, hanem közleményben tájékoztatott az eseményről, amelyre mindenkit szeretettel várnak. Ez igaz a kormánydelegációkra is, amelyekből 93 érkezik az egyes országokból és nemzetközi szervezetek részéről, Róműba érkezik továbbá 24 államfő, elnök, mintegy 35 különböző vallási, felekezeti csoport. Köztük vannak nagy számban ortodoxok, anglikánok, zsidók és muzulmánok. „Meglehetősen szabad a részvétel, mindenkit szeretettel várunk, aki szeretne jönni” – tette hozzá a szentszéki szóvivő.

Semmiféle hivatalos előrejelzés nincs azonban XVI. Benedek emeritus pápa jelenlétéről. „Benedek pápa meg van hívva, tudja, hogy várják. Mi tiszteletben tartjuk a szabadságát, életkorát és erőnlétét, ami alapján eldönti, hogy el tud-e jönni aznap. Ha eljön, mindannyian nagyon örülünk majd, ha pedig nem jön, akkor sincs jogunk csalódni, hiszen nem ígért senki semmit”.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria