A világnézetnek megfelelő nevelés alapjog – Németh Emma az egyházi iskolák állami finanszírozásáról

– Mi az alapja Magyarországon az egyház által fenntartott, közfeladatot ellátó intézmények állami támogatásának?

– Az alapja egyrészt az, hogy az államosításkor, 1948-ban minden egyházi vagyont elvettek, amibe bele kell érteni a termelő és a nem termelő vagyont is.

A rendszerváltást követően Magyarországon nem kárpótlás, hanem kárrendezés történt.

Nem adták vissza az elvett javakat, főképpen nem a termelőeszközöket senkinek, tehát nemcsak az egyházaknak, hanem magánszemélyeknek sem. Az a két kárrendezési törvény, melyet a rendszerváltás után hozott az állam, valamiféle jóvátételt tartalmazott. Az egyik vonatkozott a civilekre. Ők jelképes összegű kárpótlási jegyet kaptak, amit aztán fel tudtak használni. Az egyház esetében nem ez történt. Kifejezett célra adtak vissza bizonyos ingatlanokat, így iskolaépületeket, szociális intézménynek való épületeket és hitéleti épületeket, mint például kolostorokat, de nem adták vissza azt a termelő vagyont, amiből mindezt fenn lehetne tartani.

– Az állam határozta meg, hogy melyik ingatlant mire kell majd használni?

– Az egyháznak, amikor visszakért egy ingatlant, egyrészt be kellett bizonyítania, hogy az az övé volt, másrészt meg kellett jelölnie, milyen célra szeretné azt használni. Ez alapján született egy megállapodás. A bejelentett igényeknek egy részét teljesítette az állam, a másik részét nem, és meghatározták, milyen célra adják vissza az ingatlant, amit az ingatlanvisszaadásról szóló határozatban meg is jelöltek.

Az egyház tehát ilyen módon visszakapott iskolaépületeket, szociális intézmények épületeit, de nem kapott semmi mást, amiből ezeket működtetni lehetne.

Az államkasszába befolyik az állampolgárok adója, az általános forgalmi adó és különböző egyéb adók. Ezek olyan bevételek, amelyek az egyháznak nem állnak rendelkezésére. Nincs termelő vagyona, amiből plusz összeget tudna tenni az oktatás, a szociális ellátás mögé. Ez tehát az egyik oka az állami finanszírozásnak.

– És mi a másik oka?

– A másik pedig az, hogy Magyarországon a szocializmus alatt nagyon alacsonyan tartották a béreket, de minden szolgáltatás ingyenes volt, így az egészségügy, a szociális ellátás és az oktatás is. Azt ígérték, hogy az alacsony bérek ellenében mindenről gondoskodni fognak. A bérek azonban a rendszerváltás után sem növekedtek nagy mértékben. Az embereknek pedig nem voltak olyan tartalékaik, amiből a szolgáltatásokat finanszírozni tudták volna. Emiatt a rendszerváltást követően jelentős állami támogatást kapott a szociális – így például az idősotthonok és a fogyatékkal élőket ellátó intézmények –, valamint az egészségügyi ellátás, a közoktatás pedig teljesen ingyenes maradt.

Az emberek nem tudták volna megfizetni a szolgáltatást, és ez ma sincs másképp.

– Hogyan alakult ki, hogy Magyarországon az állam finanszírozza az egyházi iskolákat?

– Magyarországon az oktatás kötelező, másrészt mindenkinek joga van az ingyenes oktatáshoz. Amikor az egyházak elkezdtek iskolákat nyitni, felmerült tehát, miből tartják fenn ezeket. Az Alkotmánybíróság a rendszerváltást követően, már a kilencvenes évek elején kimondta, hogy az embereknek joga van ahhoz, hogy a gyermekeik a vallási elkötelezettségüknek megfelelő intézményben vegyék igénybe az oktatást. 1997 tavaszán a Sólyom László által vezetett Alkotmánybíróság pedig kimondta, hogy

az egyházi iskolába járó gyerekeknek ugyanúgy joguk van az ingyenes oktatáshoz, mint az állami iskolába járóknak, mert a vallásos világnézetnek megfelelő nevelés állampolgári alapjog, a vallásos állampolgárok pedig ugyanolyan adófizetők, mint a nem vallásosak.

Tehát ha az állami iskola vagy az önkormányzati iskola ingyenes, akkor az egyházi iskolának is ingyenesnek kell lennie, azaz ugyanolyan finanszírozásra jogosult az egyházi iskola, mint az állami intézmény. Az Alkotmánybíróság 1997. áprilisi határozata szerint a világnézetnek megfelelő oktatásban részesítés, tehát az iskolaválasztás alapjog.

A Sólyom László vezette Alkotmánybíróság döntése megszületett 1997 áprilisában, de akkor még nem alakult ki a finanszírozás technikája. Horn Gyula 1997 végén megállapodást kötött a Szentszékkel. Ebben az úgynevezett vatikáni szerződésben rögzítették bizonyos feladatok finanszírozásának a módját. A megállapodás szerint először is megnézik, hogy az ágazat mennyit költött az adott feladatra országosan átlagosan. Az oktatás esetében ez azt jelenti, hogy kiszámítják, mennyi jut egy gyerekre országosan átlagosan, és az egyház ugyanezt az országos átlag szerint kiszámított összeget kapja meg egy gyerekre. Azért fontos, hogy országos átlagról beszélünk, mert ebben benne van a kistelepülés nehezen fenntartható iskolája, a nagy, elit, városi gimnázium és a többcélú oktatási intézmény is. Meg lehet állapítani, hogy egy gyerekre átlagosan országosan mennyit költött az állam, és azt is, hogy egyházi iskolákba összesen hány gyerek jár, ami alapján egy meghatározott rendszer szerint az állam támogatást nyújt az egyházi iskoláknak. A vatikáni szerződésben megállapított juttatások nem tartalmazzák a beruházási költségeket, csak a működési és felújítási költséget. Ez az elszámolási rendszer lényegében nem változott.

– Mi a különbség az állami, az önkormányzati iskolák és az egyházi iskolák finanszírozásában?

– A különbség tulajdonképpen a finanszírozás technikájában van. Az állami és önkormányzati intézmények adóból, önkormányzati adóból vagy visszaosztott állami adóbevételből működtetik az intézményeket, költségvetés alapján működnek. Ez azt jelenti, hogy ezek az iskolák év elején megtervezik, mennyi pénzre van szükségük. Ezt az állam valamilyen rendszer szerint odaadja nekik az év folyamán. Ha rendkívüli helyzet áll elő, és a kért összeget korrigálni kell, akkor a költségvetés és a pótigény letárgyalását követően az iskolák plusz pénzt kapnak. Ha például olyan mértékben emelkednek a rezsiköltségek, hogy nem lehet az év elején tervezett összegből működni, akkor az állam odaadja nekik azt a plusz összeget, amiből a rezsiszámlákat ki tudják fizetni.

Az egyházi intézmények finanszírozása nem így történik. Egy óvodás gyerekre vagy egy középiskolába járó gyerekre az állam normatívát ad az intézményeknek. Ezt a normatívát egyébként egy magániskola is megkapja. Az egyház emellett kap egy úgynevezett kiegészítő normatívát is, ami azt a többletet hivatott fedezni, amit az állam a saját iskoláinak ad ahhoz, hogy az oktatás ingyenes legyen. Ez a kettő, a normatíva és a kiegészítő normatíva tulajdonképpen egy előleg. Egy év múlva, amikor az állam a saját zárszámadását elkészíti az előző évről, megnézi azt, hogy adott évben az ágazat (állam és önkormányzatok) mennyit költött egy gyerekre, valamint hogy mennyit adott az egyháznak egy gyerekre. A kettő különbözetét utólag, azaz a következő év végén odaadja az egyháznak. Ha az egyházi intézmények kaptak volna többet, mint az államiak, akkor az egyháznak kellene a különbözetet visszafizetnie. Így

az állam nem többet, nem kevesebbet, hanem éppen annyit költ egy egyházi iskolás gyerekre, mint amennyit egy állami iskolába járóra.

A különbség csak annyi, hogy más időpontban adja. Az egyháznak ezt az utólagos különbözetet a kifizetésig tulajdonképpen meg kell előlegeznie.

– Mi van akkor, ha hirtelen megnövekszik egy egyházi iskola fenntartásának költsége?

– Ha például olyan rendkívüli helyzet áll elő, hogy nagyon nagy mértékben megnövekszik az áram vagy a gáz ára, és már nem finanszírozható a tervezett normatívából, az állam a saját intézményeinek ad plusz forrást. Az elmúlt években bevezették, hogy az egyházaknak, sőt a magánintézményeknek is adnak rezsitámogatást. De ezt az összeget az egyházak esetében a következő év végén történő elszámoláskor levonják az egyháznak járó összegből.

– Mikor és hogyan történnek a kifizetések?

– Azt, hogy az intézmények mikor kapják az állami normatívákat, részint a költségvetési törvény, részint pedig az adott ágazatra vonatkozó kormányrendeletek határozzák meg. A költségvetési törvényben elfogadásra kerül a normatívák összege. Ezt az államkincstár folyósítja, amihez be kell nyújtani a normatívaigénylést. A kincstár ütemezetten folyósítja a normatívát. Hasonlóképpen kell eljárni a kiegészítő normatíva esetében is. Év végén az egyháznak el kell számolnia azzal, hogy valójában hány gyerek volt az intézményeiben. Ez alapján vagy vissza kell fizetnie, vagy kap még valamennyi plusz támogatást. Az egyenlegrendezés a zárszámadási törvény elfogadását követően történik meg.

– Miért van az, hogy sokszor hallani, hogy az egyházi iskoláknak sokkal könnyebb, ők többet kapnak?

– Nem kapnak többet, ez így bizonyosan nem állja meg a helyét. A normatívát – ami általában a bérekre sem elég – az egyházi fenntartónak közvetlenül oda kell adnia az intézményeinek. A fenntartónak viszont joga van arra, hogy a normatíván felüli összeget, tehát a kiegészítő támogatást és az egyenlegrendezés során kapott plusz összeget a saját döntése szerint ossza szét az intézményei között. Megnézi, melyik a nehezebb helyzetben lévő intézmény, melyiknek olyan az adottsága, ami miatt oda többet kell adnia. Így állhat elő olyan helyzet, hogy egy kistelepülési iskola kétszer akkora kiegészítő támogatást kap egy gyerekre, mint mondjuk egy megyeszékhelyen lévő ugyanolyan iskola, mert ott nagyobb a gyereklétszám, és korszerűbb az épület. De ugyanez igaz az állami intézményekre is: ott sem ugyanakkora támogatást kap minden iskola a gyerekekre, hanem ott is az intézmény adottságainak megfelelően állapítja meg az állam az adott intézmény költségvetését. Ha egy településen két iskola működik, van egy állami és egy egyházi, nagyon könnyen lehet, hogy az egy gyerekre jutó támogatás nem lesz ugyanakkora. De országos szinten az egy gyerekre jutó támogatás ugyanannyi az államnál, mint amennyi az egyháznál, az országos átlag szintjén az összeg kiegyenlítődik.

Fotó (archív): Lambert Attila

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír