Áldás a kövekre, áldás a közösségre – Marton Zsolt váci püspök misézett a felújított rádi templomban

Hazai – 2022. szeptember 26., hétfő | 14:03

Marton Zsolt váci megyéspüspök főcelebrálásával mutattak be ünnepi szentmisét szeptember 25-én Rádon, ahol a főpásztor megáldotta a Váchoz közeli település felújított Kisboldogasszony-templomát.

Az elmúlt két és fél év alatt kitartó munkával, szervezéssel, anyagi támogatások, sikeres pályázatok segítségével, sokak összefogásának eredményeként és imájával kísérve megújult a Dunakanyar környéki településen, Rádon található Kisboldogasszony-templom és környezete.

A már jóval a szentmise kezdete előtt a helyszínre érkezett Marton Zsolt váci megyéspüspök alaposan szemrevételezte a biztonsági és funkcionális szempontból is újjáalakított, számos részletében megszépült templombelsőt és a mostanra megvalósult kültéri fejlesztéseket.

Mindaz, amit a templomban láthatott, időszerűvé vált, átfogó felújítási munkálatok eredménye.

A szakemberek a helyi egyházi és világi vezetők irányításával megoldották a templom vizesedésmentesítését, megújult a teljes villamossági rendszer (új világítótesteket is elhelyeztek), a kórus tartószerkezete, a hangosítás rendszere, a stációsorozat (szakmai irányítás mellett helyi fiatalok munkája által), az oltárkép kerete, a sekrestye falburkolata és bútorzata; visszaállították a régi szembemiséző oltárt és az ambót, és az átépítés során a szentély friss mészkő burkolatot kapott.

Megerősítették a templomhajó és a sekrestye boltozatát, felújították a padsorokat, kifestették az egész templombelsőt, két új szekkó, Lelkes Gergely festőművész munkái kerültek a hajó boltozatára, és a harmadik is előkészületben, a szentély felett.

A templom körüli járda új térkövet kapott, kialakították a Mária teret (ahova a jövőben Szűzanya-szobrot vagy -domborművet állítanak), a régi parókia egy részén pedig modern közösségi teret építettek ki.

Marton Zsolt püspök az ünnepi szentmise elején megemlítette személyes kötődését a rádi Kisboldogasszony-templomhoz, hiszen a közeli településen, Pencen született édesanyját itt keresztelték meg.

A főpásztor örömét fejezte ki, hogy az átfogó felújítás „a pásztor és a nyáj együttműködése révén” valósulhatott meg, mintájaként a jövő Egyházának, amely az ő püspöki álma, vágya is, és ami felé tudatosan törekszik.

A munkálatok Rolik Róbert atya idején kezdődtek, majd utóda, Bezák Tamás vette át az irányítást együttműködésben a rádi egyházközség világi vezetőivel. 

Marton Zsolt külön megköszönte a jelen lévő Detre János evangélikus lelkésznek, hogy a felújítás idején helyet biztosított a templomában a rádi katolikusoknak, így a hitélet folyamatos lehetett.

Megosztotta továbbá azt az információt is, amelyet a szintén jelen lévő, a püspökkel koncelebráló Máthé György esperes, egykori rádi káplántól (később ezen a helyen plébániai kormányzó) tudott meg, mely szerint a rádi templomban épült fel az országban elsőként szembemiséző oltár, amelyet éppen ezért az akkori püspöki kar is megtekintett.

Bezák Tamás plébániai kormányzó is megköszönte az evangélikusok nagylelkűségét, s az ünnep alkalmával Aggeus prófétától idézett: „Betöltöm ezt a templomot dicsőséggel (…) ezen a helyen adom a békét – mondja a Seregek Ura.” (Agg 2,7–9)

Marton Zsolt püspök homíliájában hangsúlyozta: „Amikor Isten áldását kérjük a templomra, valójában nem a kövekre, hanem a közösségre kérjük. A mai napon az egész egyházközség ünnepel: családok, egyedülállók, fiatalok, özvegyek, a közösség minden egyes tagja, ezért most mindannyian adjunk hálát a a családjainkért is” – tette hozzá Marton Zsolt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családrefens püspöke.

A főpásztor a  mise keretében megáldotta a díszeitől megfosztott, Krisztust jelképező, egyszerű méltóságában fénylő oltárkövet is, amelyet azután a hívek teljes díszbe öltöztettek, s virágokkal vettek körül.

A szentmise végén külön elismerésben részesült a felújítás két fő szervezője, koordinátora, Koós János, valamint Dobó István, akit Marton Zsolt püspök az ünnepi mise után pápai áldást kinyilvánító oklevéllel is megajándékozott és aki a jelenlévőknek részletezte a templom megújulásának főbb mozzanatait, s a munkálatokban részt vevők közül többeket is megemlített, az oltárhoz szólított.

Dobó István többek közt arról is beszámolt, hogy a felújítás időszakában elhunyt Ripper Ferencné hagyatékát végső akarata szerint a munkálatok megvalósulása céljából az egyházközségre hagyta, s az ő emlékére kőtáblát helyeztek el a templomtérben.

A szentmise után az ambóhoz lépett Detre János evangélikus lelkész is, aki beszédében kiemelte: „A templom az otthonunk, ahonnan életet kapunk, ahol Krisztusban meg tudunk erősödni, s ahol jó tudni: van, ahova tartozunk.”

A rádi egyházközség ünnepe szeretetlakomával folytatódott a templomkertben.

Szerző: Körössy László

Fotó: Körössy László, Buczkó Viktória

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria