A hajlott hátú, ráncos, szomorú öregemberben is ott bujkál lelke fiatalsága

Leo testvér Szent Erzsébet nyomában jár, és szereti minden gyermekét, és mindenkit, aki a SZEO-ban él. Ők azok, akik nem egyszerűen csak idősek, hanem olyan emberek, akik napi 24 órás felügyeletre, folyamatos segítségre szorulnak. „Ez olyan, mint egy gyermekmegőrző bölcsi” – mondta egy lakó. Valóban, itt együtt élnek az idősek, de ez annál sokkal több: egy olyan közösség, ahol társaságban, új élményeket szerezve és biztonságban tölthetik mindennapjaikat. Leo testvérnek és akik itt dolgoznak – a munkatársaknak – sok „örökbefogadott mamája, nővére és bátyja” van. Összesen 85-en vannak.

Ha még nem is mondják ki, de sokan a kívülállók közül megkérdőjelezik: „Mi értelme ennek...? Mi értelme az idősgondozásnak?” És sorolják a haszonelvű érveiket és megoldásaikat, mert elfeledkeznek arról a – néha sajnos csak rövid ideig tartó – szeretetről, melynek életüket köszönhetik. Sebaj, talán majd megértik, ha elérik azt a kort és az Isten adta érettséget, hogy megszólítsa őket a Szeretet. „Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet...” (1Jn 4,8) – állítja János apostollal egyetértésben Leo testvér is.

Ez a szeretet

nem a külsőségekre figyel, hanem a bensőre, a lélek megnyilvánulásaira, a szeretet szépségére.

Mert még a hajlott hátú, ráncos, szomorú öregemberben is ott bujkál lelke fiatalsága, csak elő kell csalogatni. A Szeretet Istene nem személyválogató, és nem méri szűken szeretetét (vö: Mt 5,43–48). Nekünk tehát Őt kell követnünk. Persze ésszel, mert az idősek szeretik a személyre szóló kényeztetést, olykor úgy, mintha a másik nem is lenne a világon. Tudnunk kell úgy szeretni őket, hogy megértsék, megtanulják, hogy ők a szenvedő Krisztusban egyenlők: „testvérek”. Ennek hiányában aztán akadnak konfliktusok az idősek, vagy az ápolók és az idősek között. A testvériség elvét elmélyítendő az intézmény lakói két- három ágyas szobákban élnek.

Ilyen körülmények között Leo testvérnek csak annyi a feladata, hogy a személyes és közösségi békét az alkalmazottakkal egyetértésben igyekezzen mindjobban fenntartani. Ezért sétáltatja különösen a leginkább rászorultakat, a többségükben kerekesszékben élő lakókat úgy, hogy közben – de előtte és utána is – tartja bennük a szót, és éleszti a hunyófélben lévő értelmet. Ilyenkor előkerülnek a panaszok, az értetlenségek és bánatok, a személyes problémák és aggodalmak is. Ez utóbbiakat, mivel többségükben általánosak, és szinte mindenkit érintenek, jobb az istentiszteleten előhozni, kapcsolva az evangélium egy-egy szavához, tanításához. Természetesen a konkrét személyt nem említve, mert akinek nem inge, ne vegye magára – mondja Leo testvér. Persze van, hogy valaki a beszéd alatt elalszik, de ez itt természetes. Aki Isten előtt, az Ő békéjében pihen, azt nem szabad zavarni. (...) a Szentlélek útjai kiszámíthatatlanok. Szent János írja le az Úr Jézus idevágó szavait: „A szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van mindaz, aki a Lélektől született.” (Jn 3,8)

Leo testvér nem teológus, nem pap, hanem laikus keresztény, akit a Szentlélek már kora ifjúságában megérintett, hogy megismerje, majd a bérmálásban már értse, mit jelentenek Péter apostol szavai: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára. Ti valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok” (1Pét 2,9–10). Azonban hogy ez életében megvalósulhasson – anélkül, hogy tudta volna –, el kellett fogadnia a Szentlélek vezetését, hogy végül 55 évesen az imában és a szolgálatban az Alexiánus Testvérek Közösségének tagja lehessen.

Az alexiánus testvérek laikus szerzetes közösség (CFA) alapimája megszólítja az Atyát, Urunkat, Jézus Krisztust és a Szentlelket: „Aki megújítod a föld arcát, Te bíztál meg bennünket, hogy szolgáljuk a betegeket, szegényeket, haldoklókat és a kivetetteket napjainkban. Adj erőt elhatározásainkban, és kegyelmet, hogy hűek legyünk Kongregációnk karizmájához...”

*

„Leo testvér és az intézmény munkatársai csendben, tevékeny létben, egymás mellett és együtt dolgozunk – fogalmaz Ziegler Henriett intézményvezető. – Leo testvér valahogy mindig itt van a háttérben. Az intézményben járva mindig találkozhatunk vele, hol a tornaszobában van, és a széken ülve beszélget a szobakerékpáron bicikliző időssel, hol a folyosón sétáltat egy lakót az általunk csak »kecskének« nevezett magas járókerettel, vagy a napi listáját olvasva lép ki a liftből azt tanulmányozva, hogy kihez megy még segíteni. Délutánonként személyesen hívja a lakókat közös imádságra, hetente bibliaórán merülnek el egy-egy ma is aktuális igét idézve. Jelen van, biztos pont lakóinknak. Hosszú évek csendes munkájával megtanított bennünket arra, hogy napi szolgálata, mellyel a lakóink mobilizációját végzi fáradhatatlanul, milyen nagy kincs közösségünkben, segítségével az itt élő idősek általános fizikai állapota javítható, szinten tartható, ami az ápolók munkáját segíti.”

Szöveg: Leo Vendrey alexiánus szerzetes; Ziegler Henriett intézményvezető

Forrás és fotó: Szerzetesek.hu

Magyar Kurír