Aranybulla, Pragmatica Sanctio, áprilisi törvények – Új tárlat nyílt a Nemzeti Levéltárban

Kultúra – 2020. augusztus 25., kedd | 19:32

A magyar történelem tizennégy fontos dokumentumát bemutató, augusztus 25-étől, keddtől látogatható tárlatot a Magyar Nemzeti Levéltár a digitális technika legkorszerűbb eszközeinek felhasználásával valósította meg. A veszprémvölgyi kolostor kiváltságlevele révén egyháztörténeti vonatkozása is van a kiállításnak.

„A tizennégy nagy jelentőségű irat Magyarország ezeréves történelmét villantja fel, az 1109-es veszprémvölgyi apácakolostor görög nyelvű kiváltságlevelével kezdődik, és az Antall-kormány 1990. május 23-i alakuló ülésének jegyzőkönyvével zárul. Közte pedig az ország történelme vagy keresztútja, élve a tizennégyes számhoz társuló jelentéssel” – fejtette ki Semjén Zsolt a kiállítás megnyitóján.

A tárlókban látható mások mellett az 1222-ben kiadott Aranybulla, az 1723-as Pragmatica Sanctio, az 1848. áprilisi törvények, de ott van egy mohácsi csatához kapcsolódó dokumentum is (Brodarics István szerémi püspök 1527-ben írt levele I. Ferdinánd királyhoz), illetve a trianoni békediktátum nyomán keletkezett 1921. évi XXXII. törvénycikk, az 1945-ös magyar–szovjet jóvátételi egyezmény és az 1956-os elbukott szabadságharc tragikus következménye, a szovjet csapatok magyarországi tartózkodását jogilag rendező egyezmény.

Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója kitért arra, hogy a templombelsőhöz hasonló kiállítótér apszisában a Szent Korona háromdimenziós technikával megjelenített képe lebeg. A magyar találmánynak, a hologramnak köszönhetően szinte kézbe lehet venni a koronát.

„A Magyar Nemzeti Levéltár háromszáz kilométer iratanyagot őriz, ebből a hatalmas halmazból kellett kiragadnunk a nemzet története szempontjából legfontosabb dokumentumokat úgy, hogy ha ide bejön egy magyar ember, büszkeséggel töltse el” – mondta Szabó Csaba. Megjegyezte, hogy a tárlat a tervek szerint helyet kaphat a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott dubaji világkiállítás magyar pavilonjában.

Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója szerint a kiállítás azt is szolgálja, hogy lélekben próbáljunk felnőni Szent István örökségéhez, hagyatékához, és ne engedjünk sem az alkotmányosságból, sem a belső és külső szuverenitásból.

A kiállításon látható dokumentumokhoz magyar és angol nyelvű leírás, kisfilm és fotók kapcsolódnak a virtuálisan lapozható tárlókban. A nemzet emlékezete – A magyar történelem mérföldkövei című tárlat kurátora O. Kovács József és Paukovics Gergő, akik a bemutatott anyag összeállítása során az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyagait is felhasználták.

Forrás és fotó: MTI, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria